2. LEVÉL A NAGYVÁRADI NAPLÓ SZERKESZTŐJÉHEZ
2. LEVÉL A NAGYVÁRADI NAPLÓ SZERKESZTŐJÉHEZ
Tisztelt Szerkesztő Úr!
Néhány sorom a levélpapíron nem fogja Önt meglepni különösen. Az a kedves, kollégiális jó viszony, amely másfél éves nagyváradi lakásom óta Önhöz fűzött, sokszor adott alkalmat nekem a magam, egyéniségem, meggyőződésem és céljaim megértetésére s arra is, hogy együtt vitassuk meg az újságíró szemek előtt rohanó események tarka, színes sokaságát.
Másfél éven keresztül a Szabadság munkatársa voltam. Munkás napjaim értékét a közönségnek van joga elbírálni. Én – ennyit bizton állítok – sok kedvvel, türelemmel s nagy önlebírással forgattam e lap redakciójában újságíró pennámat. Ön tudja azonban, Ön tudhatja legjobban, hogy sokszor, nagyon sokszor, önmagam megtagadásával is.
Fiatal vagyok még ahhoz – ez nem érvem, csak kényszerű állapot –, hogy az élettel, emberekkel és eseményekkel való végleges transzigálást, a megalkuvó cinizmust filozófiámmá tehessem. Az idők olyanok. Ez a kis magyar világ, itt, háborog, fekete, csúnya felhők kavarodnak rája. Aki nem csupán arra termett, hogy egy számmal növelje a születési és halál-statisztikát: most nem alkudozhat. Harcol, ahogy tud. Kezeli a viharágyút a butaság, sötétség ránk tornyosuló felhői ellen.
És ezt másfél éven keresztül alig-alig tehettem. Aki jól látja és belátja ezt a mi kis magyar világunkat, tudja, hogy nálunk a politika megalkuvás mindenre. És hogy nálunk olyan kevés az őszinte, igaz szó, annak először a politikai megalkuvás az oka.
Én tehát meguntam másfél éves iskoláját a megalkuvásnak, bármennyire szerettem légyen is azokat, kik társaim voltak a munkában. De ugyane másfél év alatt ismertem és szerettem meg nagyon ezt a csodálatos levegőjű, merész, hódító várost, melyet elhagyni még nincs erőm, hajlandóságom.
De megismertem Önt, Szerkesztő Úr, az Ön igaz szavú lapját is.
Egy a kérésem. Jelöljön maga mellett helyet annak az újságírónak, akinek még nem csupán kenyérszerző az újságíró penna. Független, becses hatású, őszinte lapjának fogadja katonájává.
Régibb vágyát tölti be evvel az Ön tisztelő hívének,
Nagyváradi Napló 1901. május 22.
Ady Endrének.
