3. PÜNKÖSDI HANGULAT
3. PÜNKÖSDI HANGULAT
Bódító akácillat májusi vegetáció nélkül, könnyű zivatarok, Orbán-napi fagyok, lankasztó hőség néha-néha: ilyen a politika pünkösdje. Van nyelv is, tüzes és tüzetlen, de a magyar politika mostani pünkösdjében nem szállnak e nyelvek lelkes apostolok fejére. Nyalnak inkább. Kézfejet és lábfejet. A legnagyobb esetben is csak peregnek, mint a szélmalom. A nagy nyelvelőnek nincsen szüksége apostolokra, csak kézcsókoló szolgákra s szentelt olajjal kent nyelvekre…
*
Semmi örömet nem tartogatott a mi számunkra sem a pünkösd. Sőt, tán nekünk hozott legtöbbet a megalkuvás kényszerűségéből. Híres Biharnak, híres Nagyváradnak nem volt még ilyen bús, ólomszürke pünkösdje. Sehol semmi fény és remény. A nagy augurok némák. Mindenki érzi itt, hogy eldobtak bennünket. Veleduram, veled! – csendül vissza a lelkesedés fogadalma… Bizony uram, el is jutottunk Veled a nagy megalázásba és bizonytalanságba. Megmutattad a zászlónkat, összetépték, kirántottad a kardodat, megnevették, kihívtad a harcot, s megfutottál. Mi is Veled együtt: Veled, uram, veled!
*
Nagy a bizonytalanság, nagy a szűkölés. Másutt legalább tudják, hogy mi lesz. Ahogy Széll akarja, vagy ahogy a legcélszerűbb. Mi semmit sem tudunk. Mozog, sorokba lép az egész ország. Kommandóra, vagy belső vágyból – mindegy.
Valamikor – úgy tetszik, hogy nagyon régen volt – az egész országot érdekelte, mit akar Bihar… Akkor még nem azért kezdték a harcot, hogy szégyennel kelljen föladni. Zászlónkon ragyogott a szabadelvűség büszke hiszekegyje, mely harcba indulva mámorosokká tett bennünket. Most úgy jártunk, mint kuruc Szörény kapitány. Kijózanodtunk és csatát vesztettünk…
*
Nagyváradon van vagy negyven önképviselőjelölt. A legtöbb kiszemelte már a kerületét, s a legtöbbről még nem is hallottak a kiszemelt kerületekben. A leglehetetlenebb nevek kerülnek forgalomba. De valamennyi erősen tartja magát – az önjelölésben. Azok azonban, akiket szeretnőnk megmozdulni látni, azok hallgatnak és várnak. Mit tudják, mi lesz itt voltaképpen. Talán a nagy nyelvelő annyira győzedelmesnek hiszi a maga sötét gárdáját, hogy közülük küld egyszerűen a nyakunkra egy csapatot. A legutolsó nagy vereség után megteheti. Gyere még egyszer elé kuruc Szörény brigadéros s mondd el rólunk:
– Úgy van, igaza van. Selmák vagyunk…
*
De hajh, nagy, annál nagyobb a megelégedés a másik táborban. Vannak ám titkos jezsuitái már sokan a mi régi, híres szabadelvű táborunknak. Volt alkalmunk észrevenni a nagyváradi szabadelvű párt egy ülésén, mikor valaki figyelmeztetett a közeledő terhes, sötét időkre. Hogy megijedtek egynéhányan ettől a hangtól. Most már többen vannak. Most már megalkudott mindenki. Itt a pünkösd, de tüzes nyelvű apostolok nélkül. Szomorú, ólomszürke levegőjű a politika pünkösdje. A fojtó akácillat mintha tömjénfüst volna. Nem az ördögöt űzi, hanem a lealázott szabadelvűséget fojtja meg. Veled uram, Veled – mindnyájunkat…
Nagyváradi Napló 1901. május 26.
Ady Endre.
