71. FLOS IUVENTUTIS
71. FLOS IUVENTUTIS
Ő vala az ifjúság virágszála, Flos iuventutis.
Rózsás vala az ő arca, csillagok a szemei, nyaka, mint az elefántból való csont, eper az ajaka, deli szép vala és balzsamos leheletű.
Mikéntha édes kikelet járt volna mindenütt vele, lábai nyomában. Homlokán dicsfény ragyogott, szívéből tenyésztő édes-langyos meleg áradt.
Akik látták, nem feledték soha. Oly égies tünemény vala az ifjú, hogy látására meglágyultak kemény pogány szívek. Megállott a vándor, ha találta, s hálaadó ajkkal így imádkozott:
– Most már szakítsd meg, óh Uram, az én bolyongásomat. Vedd el erőtlen, céltalan életemet. Láttam a te legcsodásabb igéző teremtményedet.
Róla álmodozának liliom-lelkű szüzek s buja hetérák. Megteltek minden szívek, kik őt egyszer látták.
Vén, tudós, szent papok, kik oktatói voltak, ő érte imádkoztak mindig. Félig már égiek társaságában élő barátok szent áhítattal kutattak egyházatyák avult írásai közt, ha vajon nem jósolták-e meg ezek előre eme csodálatos ifjú eljövetelét?…
Óh, mert csodás volt az ifjú. Mézédes ajkú, rejtelmes titkokat tudó, zengő beszédű. Eljövének őt látni országok sorsát igazgató nagyok. S ha csókok forró éjszakáján álmodozó tündér-dalba kezdett, az egész természet pihegett a szerelmes kéjtől. Szellősúgta a virág[nak], virág mámoros lepkének, lepke a reszkető holdfénynek, méla hold a szerelmes éjszakának:
– Halljátok és haljatok meg a gyönyörtől. Ő nyitotta meg mézédes ajkainak kapuját: A Flos iuventutis…
Ilyen vala ő mint ifjú. De ragyogása, tündériessége nőtt a múló napokkal. Zenith és nadir eltörpülének, s mikor már az agg természet vén, ráncos arcát pirulva födte be, hogy nem méltó ez isteni lényhez: leszállt magasságából a csodalény, s – oh, zengjetek, egek s ti is, földi seregek – magyar miniszterelnök lett…
*
Írtuk mindezt fél- és negyedhivatalos lapok után. Ők ezt a kis visszaemlékezést abból az alkalomból közlik, hogy Széll Kálmán tegnap a szombathelyi premontrei főgimnáziumban találkozott azokkal, akikkel együtt 1861-ben az érettségi vizsgát letette.
Nagyváradi Napló 1901. augusztus 28.
Dyb.
