1. A DEMOKRÁCIA MOLYAI
1. A DEMOKRÁCIA MOLYAI
A demokrácia harapós kis ellenségei, molyai, sohse voltak még olyan mulatságosak, mint mostanában. Fölhasználják az idők mai perverz állását, beleeszik magukat a demokrata gondolkozásba s minden áron azt bizonyítgatják, hogy a demokrácia nonszensz, abszurd valami, s a társadalmaknak egyéb dolguk sincs, minthogy végre lerázzák magukról a nagy forradalom jóvoltából szerzett „bilincseket”.
A demokrácia molyai fölségesen argumentálnak. Most például, hogy Henrik herceget ünnepiesen fogadta az Unió, teli szájjal kiabálják: „Ugye, hogy még Amerikában sincs demokrácia!” Aztán a kuszakezű [!] nagy Vilmossal bizonyítanak, aki – állítólag – szörnyen felragyogtatta a monarchia csillagát s a tekintélyek uralmát…
A molyok csak rágicsálni tudnak. Nem kívánhatják tőlük, hogy lássanak is. Ám nehogy elbizakodjanak a kis molyok: megmutatjuk nekik, hogy – nincsen szemük…
A gyerekek is tudják, hogy a világ gazdasági meghódítását, a modern világimpérium megteremtését két hatalom vette tervbe: Amerika és Németország. A harmadik Anglia – szinte azt mondhatjuk – letörött, a versenyből kiesett. Németországtól csupán azóta tart a dicső, a hatalmas, a szédítő erejű Amerika, mióta a németség vezetője Vilmos, az imperátor. Oh, kis molyok, dehogy is akar Vilmos császár új római császárságot. Több esze van, mintsem, hogy ilyen csacsi, üres ábrándért éljen és küzdjön. Vilmos császár nem a nimbuszért magáért, nem a monarchikus hatalom fölragyogtatásáért imperátoroskodik s tart óriási hadsereget. Egyszerűen az a célja ennek a kivételes zseninek, hogy a német legyen a világ első boltosa. A Vilmos zsenialitása tehát nem fejedelem zsenialitás, nem katona zsenialitás. Vilmos az imperátor, a legzseniálisabb kereskedő, az egyetlen, aki meg tudja zavarni a hatalmas kalmár Amerika cirkulusait. Méltóztatnak talán most sejteni, kedves molyok?…
Ez a nagy kalmár elküldi az ő Henrikét Amerikába. Hát ne fogadják ott őt legalábbis olyan dísszel, mint mi fogadtuk volt Schwab urat, az acélkirályt? Hát arról tehetnek az amerikaiak, hogy ez a Henrik herceg s hogy ez a hercegi cím Európában önmagában is sokat számít. Mi köze ehhez Amerikának. Ez és még egy csomó szamárság Európa dolga és baja. Ők a nagy, veszedelmesen zseniális főkalmár küldöttét szívesen fogadják, mint ahogy valamelyik berlini nagy finánckapacitás megbízottját nagyon szívesen fogadná valamelyik New York-i finánckapacitás. Így van ez kedves molyok, kik egyébhez nem értetek, mint hogy rágicsálni, őrölni kell a demokráciát.
Hogy pedig a monarchikus hatalomnak, militarizmusnak és tekintélyeknek micsoda veszett nimbuszuk van Németországban, azt mindenki tudja, aki a német politikai, társadalmi és irodalmi jelenségeket figyelemmel kíséri.
A junkereken, a sörivó délnémet polgárokon s katonákon kívül ma Németországban csaknem anarchista mindenki. A világ nagyot változott. Franciaország helyett Németország csinálja most forrongva, viharozva a jövendő világot. Berlin a szociáldemokratáké egészen. Max Harden népszerűsége, ahányszor csak leszamarazza a német császárt, egyre nagyobb lesz. Az új irodalmi, társadalmi, művészeti törekvéseket a legmerészebb szabadság jellemzi. Na, hát itt még akkor sem lehetne egy új cézárságot csinálni, ha Vilmos császárnak kevesebb esze volna, mint amennyi van.
Ami Amerikát illeti? Hát kell ott félteni a demokráciát, hol a nagy munkás szövetségnek nagyobb hatalma van az összes kartelleknél, sőt e hatalom – ha szükség van rá – nagyobb az állam hatalmánál is!…
Mulatságosak bizony a demokrácia molyai nagyon-nagyon. De hát végezzünk az utolsó argumentumukkal is. Ergo, bajuk van ismét a „terézvárosi” demokráciával. Tekintettel arra, hogy a molyok és a jezsuiták a klerikalizmus szolgálatában állanak, mi megértjük az ő gyűlölségüket. De tudják-e ők azt, hogy ha van hibája az általuk „terézvárosi”-nak keresztelt demokráciának, hát ez a hiba az, hogy nem elég merész!…
Vigyázzanak nagyon a klerikálisok, a magyar junkerek, a jezsuiták és a molyok, mert ez a demokrácia lehet ám nagyon könnyen merészebb!… És vigyázzanak, mert ott áll a háttérben imponáló erővel és készültséggel a szociáldemokrácia. Jó lesz hát össze nem rágni a transzigálóbb, a valamivel békésebb demokráciát…
Nagyváradi Napló 1902. március 1.
Ady Endre
