2. A HÉTRŐL

Teljes szövegű keresés

2. A HÉTRŐL
Valamivel nőtt, erősödött a szín, a meleg s a hangulat. A keserves, gethes tél – úgy látszik – végzett már magamagával. Az utcákról, a könnyű ruhákról úgy látjuk, hogy tavasz van. Ne higgyék el ám önök azt a badarságot, hogy a tavasz túlságosan megihleti manapság már az embert. Amit a fűzfapoétákról beszélnek, írnak, az is csak mese. Ma már a fűzfapoéták sem üdvözlik túlságos lelkesedéssel a tavaszt. Egyáltalában pedig a jó, agg természet kiment a divatból. Mélységes csodálattal tekintünk vissza irodalmi atyáinkra s a népnemzeti irány pár közöttünk lézengő bölényére, kik a hold sápadt vagy fényes arcáról, a kellemetlen zivatarról, a levelek hullásáról s mi másról lelkendezve szavalgattak s szavalgatnak. Ma már az emberek az utolsó szálat is elszakították, mely őket még a nagy Pánhoz fűzte. Az ibolya-imádás már csak szokás. Föltűzzük a kora tavasz kék virágszálait, mert ezt február és március hónapokban már régi idő óta így tesszük.
A tavasznak ma már csak szociológiai és közgazdasági jelentősége van. A nyomor enyhül, a munka több s a vetések rendbe jönnek vagy tönkremennek. Hát ez a sorsa a földön minden szépnek – végezzük Goethe mester Eleonora hercegnőjével – lejárta immár magát a szép tavasz is….
*
A változás szent nagy törvényét azért csak a konzervatív agyvelők s a szentimentális keblek nem szeretik. A változás szent és háromszor szent, sőt egyedül szent a földön. A biblia szent lelke mi volna más, mint a változás szimbóluma. És Heine, mikor a szentlélek lovagjának nevezte az újságírókat, arra gondolt, hogy a változás szent törvényét legelső sorban az újságírók viszik előre. Ne tessék hát skribler kollegák, túlságosan ujjongani Henrik herceg bókjának. Heine egy kicsivel különb legény volt egy Hohenzollern-csemeténél. Henrik herceg azt mondta, hogy az újságírók a parancsnokló tábornokokkal vannak egy rangban. A hasonlat sem meg nem tisztelő, sem nem találó, sem nem őszinte. Hiszen ha találó és őszinte volna, akkor a legnagyobb német újságírónak, Harden Max-nak nem a börtönben, hanem Henrik úr Vilmos bácsijának a helyén kellene ülnie. Köszönjük, herceg úr, a magas címet. Adja azoknak, akiket boldogít vele. Az újságírót pedig üsse, mert ez ahhoz van szokva s az ütést jobban szereti…
*
A változás, igen a változás… Kezdetben vala Szigligeti és elmúla. Utána jött Csiky és elmúla. Jött és dicsőségben úszik Herczeg Ferenc és el fog múlni. A jámbor filiszter elmék ne rőkönyödjenek meg, mert ez ám igaz.
Amint a színészség múlandó, nem tartalmas, nem értékes s nem eredeti produkciója az emberi léleknek, akként múlandó és értéktelen a színpadi írás. A színpad a máé, a jelené, a mindenkori közönség ízléséé. Hiába vágják a fejemhez Szophoklészt és Shakespeare-t. Ez mit sem bizonyít. A Szophoklész- és Shakespeare-imádás éppen olyan benevelt betegség, mint sok ezer úgynevezett meggyőződésünk. És a változás törvénye elérte végre a színházmániát is. – Tetszik tudni ugyebár, hogy az überbrettli voltaképpen forradalom a színpad tirannussá vált sablonja ellen. A színpad mai programja: tisztelt közönség – azt hisszük – végre sikerült az ízléseket teljesen eltalálni avval, amit ma nyújtunk. A jövő színpadjának a programja: itt vagyunk s tessék okulni a mi igazainkon. A nagy Wagner tudta, megsejtette korán ezt. Azért keretezte be lángelméjének alkotásait úgy, hogy a színpad bukása után is megmaradjanak…
*
A változás nagyságát azok tudják fölfogni a maga nagy teljességében, akik a dolgok kezdetéig tudnak látni.
A felületes világi lézengő sok úgynevezett kézen fekvő dolgot sem lát meg. Sokan nem látják például, mint hanyatlik, fogy a mi gyönge büszkeségünknek, Budapestnek tekintélye, nimbusza. E város megcsinálásából hiányzott a reálitás, az igazság, le kell hát zuhannia a meg nem érdemelt polcról. Csupa üresség Budapest. Éhező ezreivel, léha cifrálkodásával, kiskorú polgárságával, ázsiai közigazgatásával, ki nem alakult s ki nem alakulható társadalmával, kokott-kultuszával, undok születési és pénzarisztokráciájával, züllött irodalmi életével kétségbeejtő képet nyújt a magyar metropolisz. Állítólag Vázsonyi mondta. Nem mondjuk határozottan, nehogy megint honárulással vádolják. – Ha Budapestet s vagy négy-öt európai kultúrára hajlandó várost elvennének, nem maradna Magyarországon csak csupa szemétdomb.
Nahát Budapestben rettenetesen tévedett az, aki e kis axiómát szárnyra bocsátotta. A valóságban úgy van, hogy Nagyvárad, Szeged, Arad, Temesvár, Pozsony, Győr s Miskolc azok a magyar városok, melyektől egy kultúr-társadalom megteremtését Magyarországon várni lehet. De mikor lesz ez vajon?…
Nagyváradi Napló 1902. március 2.
Dyb.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem