10. A CSAVARGÓK
10. A CSAVARGÓK
Nagyon bodros, berzenkedő a Körös vize. Ez a kemény fagyos szél nem hagyja békésen hömpölyögni. Sokáig azonban nézegetni nem lehet. Mintha fodrai közé bújt volna a márciusi napnak minden sugara… Nagyon fényes a világ s nagyon hideg. Ibolya, hóvirág lefagy most. Március van s kezdődik a tél. A Körös mellett letaposott gidres-gödrös gyalogjáró nyúlik szalag módjára. Micsoda óriási raktárak állnak majd itt száz év múlva, mikor Magyarország kultúrország lesz s a Körös mélyebb lesz néhány kis méterrel…
Ím’ e gyalogjárón baktat két öreges, kopottas ember. Fáznak, szinte kékek. Pipafüstöt fújnak a markukba. Az egyiket megfordítja a szél csípése: feltűnően értelmes nyugodt arca van. A másik vagy idegesebb, vagy a ruhája széltől járhatóbb, mert ingerülten beszél, néha szaporán tesz egy-két lépést s a kezével hadonászik. Nyomukban tartok.
– Bele kell mindenbe nyugodni, mondja a nyugodt.
– Nem mehet így tovább, kiabál a hadonászó. Beszélnek nekünk hazáról, királyról, miniszterről. Én nem akarok káromkodni, de nem hiszek nekik. Csak legalább mindenki menne tönkre. Ez volna a legjobb. Már megindult… Itt van maga: józan, munkás, régi iparos ember. Hát hallott valaki eddig olyat, hogy ilyen ember házánál négy napig ne legyen kenyér? No, ugye, hogy fát is vágna, ha kapna?
– A munka nem szégyen, semmilyen – mormogta a nyugodt.
– Az ám – vágta vissza a hadonászó –, de nincs munka semmilyen. Látja ott a templom hátát?
A hídfőnél voltunk mindjárt. Itt sivított még csak fagyosan a szél!… A Szent László-templom napos oldalán nagy barna tömeg hullámzott.
– Hát az ott mi, kérdezte a nyugodt ember.
– Munkát akarnak azok is, kacagott a hadonászó…
…De azért kikerülték őket. Nekivágtak a térnek… Én a tömeg mellett mentem el. Le kellett térnem az útra s egy részeg kocsis majd elgázolt. Az aszfaltot telehullámozta a tömeg. A szél ide nem ért. Ezért is jó a templom… A sok-sok ember pedig várt… Volt ott ingetlen iskolás fiú, gethes agg ember, mindenféle korú. Némelyik vihogott is örömében, hogy nem érezte a szelet. A legtöbb azonban komor volt s fázott a templom mellett s a napon is… Az utcán mindenki sietett, mert hideg volt nagyon s olyan különösnek tetszett, hogy ebben a nagy sietségben ez a nagy tömeg ember neki fekszik a templomnak s vár…
…Jó egy óra múlva tértem erre vissza. Éppen akkor ért oda az előbbi két kopottas, öreges is. Kékebbek voltak, mint az elébb. A nyugodt ember valamivel szomorúbb, a hadonászó pedig még haragosabb…
A többi ember mintha észre sem vette volna őket. A nyugodt ember megállott. Nem akart a tömegbe állni. A másik megfogta a karját s úgy ordított, hogy a tömeg is megdöbbent egy pillanatra…
– Ne álljon itt meg! Itt útban van!
Azután megragadta a kezét s vitte magával.
– Dőljön ide a templom falához. Így kell a csavargóknak tenni!…
…Én – nem tudom – de ezt a hangot most is hallom…
Nagyváradi Napló 1902. március 14.
(ae)
