118. VÁLASZ EGY NYILATKOZATRA
118. VÁLASZ EGY NYILATKOZATRA
Gyalázatos szenzációja volt a tegnapi napomnak. Marton Manó úr, aki kollégám volna az újságírásban, megirigyelte egyetlen luxusomat, a tollam szabadságát, s mert ő e luxussal régen leszámolt, le akarta tegnap tagadni s vakmerően bepiszkítani az enyémet. Nem vagyok gyönge ember. Szeretek sebeket osztogatni, s tudok sebeket viselni. A Marton Manó támadásától megrendültem mégis. Undor fogott el, hogy valaki ilyen ledérül szeretné összetaposni az én kicsi életem minden tartalmát és büszkeségét, fizetettnek meri nevezni az én tollamat. Egy idő óta csekély forintokért a színházi sajtóiroda dolgait látom el. Nem nagyon előkelő foglalkozás, de nagyon rám férnek e csekély forintok is s én ezért megdolgozok. Somogyi Károly megfizeti egy szabad órám feláldozását s tovább nincs. Egy órámat vásárolta meg, egy órai munkámat s nem engem. Nem vagyok eladó. A magam becsületes hitén kívül soha mást papírra nem írok. Tháliát ritkán kultiválom, de ha kritikára szólít a kenyérért elvállalt kötelesség, őszintén írok a színházról is. Másként nem tudok. És Marton Manó úr meggyanúsít. Az a Marton Manó, ki csaknem egy esztendeig szedett fel a színháztól hasonló címen hasonló forintokat, de rossz pincér módjára nem dolgozott érte soha s aki még így sem érezte azt a lekötöttséget, amelyet most énnálam természetesnek tart. Ostoba dolog, hogy most nekem teátráliák miatt kell mucsaiaskodnom, miket különben úri lenézéssel szoktam kezelni, de Marton úr belekényszerített. Azt mondják, hogy nemcsak a szabad toll luxusára, de a forintokra is irigykedik. Így megbocsátok. Családja, gyermekei vannak. Ha több kell egy falat kenyérrel, ha én vonok el egy szükséges kis cipőt, a forintok nem kellenek. Legyenek az övéi. De annál a lapnál, melynek Marton úr munkása, gondoskodjanak, hogy ne kezdjék ki becsületes újságírók lelkét. A kicsinyes, házi pörpatvaroktól – és brrr! éppen színház miatt! – félünk. Ne hajtsanak bele bennünket, hogy bepiszkáljunk az iszapba, mert abból bűz és baj lesz. – Mindez szól annak a másik tollnak is, mely Marton úrral egyidőben s kedves testvérkedésben szemetelt. Végül megkérdezem, hogy milyen téren akar velem találkozni Marton úr?…
Nagyváradi Napló 1902. október 25.
Ady Endre
