138. AZ INGYEN KENYÉR MORÁLJA
138. AZ INGYEN KENYÉR MORÁLJA
Nagyváradon szenvedély, sőt divat jótékonykodni. Jöttek is ide az elmúlt napokban harmadik vármegye csavargói is. Gerő Ármin mondja. Ugyanő megmondhatja, hogy három nappal ezelőtt jó pénzért sem lehetett napszámos embert kapni. Persze. A barakkban pattogott a tűz, párolgott a leves s szelődött a kenyér. Tegnap délután pedig magam hallottam a Szent László tér egy hólapátolójától, amint a társát oktatta.
– Az épkézláb ember is kap kenyeret és levest. Nem érdemes dolgozni, csak ha jól megfizetik az embert.
Mindezt nem azért írjuk le, hogy lehűtsük a jótékonyság meleg buzogású forrásait. Dehogy. A jótékonykodásra sohsem volt nagyobb ok és szükség, mint most. De tessék belátni, hogy az ingyen kenyérnél többet érne valami: a jól fizetett munka.
No de ez a mi nyomorúságos időnkben buta circulus viciozus. Elég munka, tisztességes munka nincs. A kenyér néhány helyen halmasodott [!] föl. Igaza van a szegénynek:
– Ide a fölös kenyerekkel!…
*
Akiben hajlandóság van a demokrácia igazainak befogadására, ne nézze meg az ingyen kenyérért tülekedő rongyos, piszkos, vad sereget, mert nagyon ki talál józanodni s meg találja érteni azokat, akik nem lelkesednek a mobért. Az ingyen kenyérért tülekedők nagyobbik részében nem lágy, hálás érzések fakadnak, de durvák, kemények és rosszak. És alaposan fölfegyverzett lélek kell hozzá, hogy e durva, kemény, rossz érzésekért ne a mobot tegyük felelőssé, hanem magunkat, a jólöltözőket és rendesen étkezőket. Mert a mobnak joga van durvának és vadnak lenni. Felé se szoktunk nézni. Csak akkor, mikor Celsius 28 fokig süllyed s nekünk félnünk kell, hogy amit nem adunk magunk szántából, elviszik erővel.
Különben pedig törődjék bele mindenki, hogy muszáj ingyen kenyeret adni s mégis az ingyen kenyér csak a gyűlöletet neveli azok részében, akik az ingyen kenyeret korgó gyomrukba kebelezik. Ez így lesz még sokáig. Egész a ma még beláthatatlan időig, mikor a proletár is kap jogokat, fog tudni gondolkozni s állandóan kap munkát.
*
Akár szenvedély a jótékonykodás, akár divat: gyönyörű. Úgy amint jelentkezik. Oly mindegy, hogy hiúság küldte-e a jótékony filléreket, félelem szentimentális gyöngeség vagy nagyszerű humanizmus, mely be tud tekinteni az életbe, vissza és előre tud nézni. A jótékonyság mindenképpen gyönyörű. Homályosan vagy tudatosan benne él a több mint krisztusi igazság: az élet mindannyiunké s az élethez mindannyiunknak egyforma joga van…
*
Nagyvárad társadalmának mostani nagy jótékonysága tele van nagy tanulságokkal, szép esetekkel. Nem nagy tanulság-e, hogy mióta dolgozik az irgalmasság, pihen a rendőrség. Alig történik azóta bűn, míg azelőtt nap mint nap jött a hír lopásokról, rablásokról, betörésekről.
Mintha volna némi igazuk azoknak, kik bűnös vagy derék individiumot [!] nem ismernek s bűnt és erényt a társadalomnak rónak föl. A sok jótékony mulatságot nincs kedvünk a nagy és szép tanulságok közé sorolni. De azt igen, hogy a nagyváradi közös tisztikar szép adományt küldött a nyomorgók számára. Nagy dolog ez s aki kezdeményezte, az tudja, mint kell békülni, barátkozni, sőt szívekhez jutni. És egy nagy tanulságot még éppen nem hallgathat el e sorok írója. A jótékonyság nagyváradi munkájában ezúttal is és csodálatos készséggel a zsidóság vezetett. Ha velük egy arányban adakoznának a gazdag főpapok és főurak, ötven évig nem volna talán nyomorúság ebben az országban. No de erre azt mondják, hogy ők nem hivalkodnak. Rosszul teszik. Tessék hivalkodni!… Elvégre nem vagyunk kötelesek elhinni, sőt sok okunk sincs rá, hogy a Károlyi Sándorok és a dús papok irgalmas emberek. Ellenben ők folyton azt hirdetik a zsidóságról, hogy önző és fukar. Tessék hivalkodni!…
*
Az ingyen kenyér legfőbb morálja aztán mégiscsak az, hogy sokáig nem lehet ám ingyen kenyérrel tolni, halasztani egy nagy problémát. Főként pedig nem járja, hogy a hatalmas állam, mely megadóztatja még az álmainkat is – ezt is egészen a társadalomra tolja. Tessék a hatalmas államnak gondoskodni mindenki számára jogról és kenyérről. Mert nagy csőd talál ám abból lenni, ha az agrárius urakon kívül nem látunk meg senkit. Akkor nekünk, nem agráriusoknak, nemsokára nem lesz módunkban eltartani és féken tartani a proletárok éhezőit…
Nagyváradi Napló 1902. december 21.
