16. AZ EGÉR

Teljes szövegű keresés

16. AZ EGÉR
Szohner Olga búcsúja –
Egy bájos, nem kis talentumú, vidám színész leány tegnap, ahogy a színpadra lépett, csodálatos módon kiesett a szerepéből és sírt.
– Nini – csodálkoztunk – Szohnerke, a kis vidám bölcs sír?…
…Közben zúgott a taps, hullott a virág, seregesen szállongtak a csokorvirágok.
Szohnerkének eszébe jutott ekkor, hogy őneki másként kell ám most hálálkodni. A tapsorkán elült, a csokorözönnel beékesítették a kulissza szobát, helyére került két más ajándék is, egy nagyon szép imakönyv s egy nagyon szép brilliántgyűrű… Szohnerke pedig megszűnt Szohner Olga lenni s Maisand Mártának adta át helyét… Milyen csodálatos. Íme, itt van előttünk a kis Márta. Az igazi, a tökéletes. És mi folyton emlékeztetjük, hogy ő nem Márta, hanem Szohner Olga, a búcsúzó Szohner Olga, ki két év után itt akar egészen hagyni bennünket. És így tartott ez végig, a függöny utolsó gördületéig. Az az édes kis csitri leány ott a színpadon váltogatva, hol Márta volt, hol Szohnerke, aki bölcs létére nagyon, de nagyon szeretne pityeregni.
A fölvonások alatt is zúg gyakran a taps. A fölvonások után tízszer-tizenötször hívják Szohnerkét a lámpák elé. Mintha máskor vidám arcocskája ezt a gondolatot mutatná:
– Ez a nagy szeretet nem tréfadolog. Aligha teszem jól, hogyha megyek.
Minthogy hát rosszul is teszi, ám ezt a rosszalkodást jóváteheti bármikor. Ezért is nem kesergünk mi, ezúttal. Hogyisne! Visszajön ám még Szohnerke. Meg aztán nem mindig olyan meghatott ő, mint tegnap este volt. Még kikacag bennünket, ha túlságosan érzékenykedünk.
Mindezek után pedig – konstatálva, hogy mesébe illő melegséggel és szeretettel búcsúzott tegnap Szohner Olgától a nagyváradi közönség, emeljük poharunkat… azaz, bocsánat: kívánjuk Szohnerkének a legjobbakat, de legelsősorban azt, hogy jöjjön vissza mielőbb.
A búcsúzó kis naiva mellett Kacziány Viola kapott tegnapi búcsúja után is búcsútapsokat. Az előadást pedig magas nívón Somogyiné, P. Szép Olga, E. Kovács Mariska s a szintén búcsúzó Pataky Béla tartották. Végül Szohner Olga részére egy kis statisztikát. Összes taps: 17 és fél p. Csokor: 19. Kihívás: 27. Brilliántgyűrű: 1, imakönyv: 1. Szív: ahány jegy a pénztárnál elkelt, hozzávéve a bérlethelyeket. Az előadás után utcai ovációban is volt része Szohner Olgának.
Nagyváradi Napló 1902. március 22.
(a)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem