27. VÁZSONYI VILMOS NAGYVÁRADON
27. VÁZSONYI VILMOS NAGYVÁRADON
Vázsonyi Vilmos, a demokrata képviselő táviratilag tudatta a kereskedő ifjak körének kiküldött bizottságával, hogy ma szombaton délután a budapesti gyorsvonattal fog Nagyváradra érkezni.
Nincs benne kétség, hogy sok érdeklődés, tisztelet és szeretet fogadja Nagyváradon Vázsonyit. Az ő nagy tehetsége, erős egyénisége mindezt meg is érdemli. Mégis, nem ilyennek gondoltuk mi még csak nem is régebben az ő nagyváradi szereplését.
Nehogy megvádoljon valaki bennünket ünneprontással vagy ilyesfélével. Mi igenis szereztünk jogokat, hogy egyet-mást elmondjunk Vázsonyi Vilmosról. Vázsonyihoz bennünket a demokrata eszméknek s a radikális haladásnak szeretete és hite fűz.
Mikor az egyesült butaság ellene támadt volt, mikor kivégzését, eltemetését hirdette a megriadt klerikális-nacionalista tábor, mi nem tagadtuk meg őt, mint megtagadták annyian. Szóval és írással siettünk védelmére. Egyéniségét, föllépését most sem értékeli senki többre nálunk. És talán még sem csalódott Vázsonyiban senki jobban, mint mi. Mindenkor őszinteségünk kötelez bennünket ezek elmondására.
Úgy látjuk mi, hogy Vázsonyi nem hisz eléggé a maga igazaiban. Úgy látjuk, hogy nincs meg benne a reformátorok tüzes, fanatikus lelke, mint ahogy meg volt vala még abban a majdnem szürke Hajnóczyban is, kiről ő ma beszélni fog.
Nem fantazma, nem beteg idealizmus, hanem igazság, hogy aki a világot meg akarja javítani, aki a tömegeket akarja megváltani, annak nem szabad félnie a megfeszíttetéstől, ha mindjárt nem is fogantatik szentlélektől s ha mindjárt nem is biztosították, hogy három nap múlva halottaiból föltámad.
Elvégre okvetlenül nem muszáj az embernek messiásnak lenni, de ha már ezt a nem éppen nyugodalmas pályát választotta; kötelessége elmenni az utolsó konzekvenciáig.
Igaz, hogy Vázsonyi föllépése nehéz időre esett, de a válságos idők szokták éppen elhívni reformátoraikat. Az aut-aut nem csupán „elválasztó szócskák”, hanem kötelező program minden reformátornak. Vagy hiszek, küzdöm, megostoroztatom s ha kell elvérzem az igazságért és diadalért vagy még jobban neki fekszem az ügyvédi irodámnak s leszek derék, gazdag befolyásos bugris. Aut-aut! Ha nincs kedve a mártírságra, akkor nem ő az igazi vezér. Akkor félre kell állania. Az igazinak úgyis el kell jönnie mihamar. Hiszen Budapesten csupán, van legalább százezer ember, ki az új, jobb jövőért küzd s az új eljövendő forradalom – reméljük, hogy békés forradalom – riadóját zengi.
Vázsonyi Vilmos mintha amaz ocsmány parlamenti hecc óta egyre-egyre jobban alkudoznék.
Csak egy példát hozunk föl. A napokban írt egy vezércikket, melyben az 1848. XX. ellen foglal állást. Miért? A kultúrharctól fél? Hisz azt már úgysem kerülhetjük ki? Hát nem látja, hogy az 1848. XX. tulajdonképpen a szekularizációt jelenti? Hát még Vázsonyi Vilmos is fél ettől? Mitől fél? Orozva megölik? Talán ezt még sem merik tenni? A szocialdemokrácia imponáló tömeget hódított meg már s akkor ezt az óriási tömeget is meg kell ölni, mert a sok-sok között a szekularizációt is követeli, ami voltaképpen első lépés volna szerintük a demokratikus átalakulás felé.
Ezeket el kellett mondani a Vázsonyi jövetelekor és el kellett mondani nekünk, kikhez elvekben Vázsonyi Nagyváradon legközelebb áll.
Aut-aut: határozzon! Ne alkudjék, hanem törjön előre. Bízzék magában s a maga igazaiban. Polgári karriert csináljanak a nála gyöngébbek. Ha ő messiás, legyen messiás! Sokan megyünk ekkor utána!…
Egyébként pedig igaz tisztelettel üdvözöljük Vázsonyi Vilmost Nagyváradon.
Nagyváradi Napló 1902. április 12.
A. E.
