33. KRAUSZ RICHÁRD ESETE
33. KRAUSZ RICHÁRD ESETE
A Krausz Richárd esetéről írnak a lapok. Krausz Richárd a tüzérezred egyéves önkéntese provokáltatta Pampichler főhadnagyot, de a főhadnagy visszautasította a kihívást azzal a kijelentéssel, hogy ő nem köteles fegyveres elégtételt adni egy tényért, melyet mint felebbvaló cselekedett. Krausz ennek folytán nagybátyja, dr. Schwarz Lajos tartománygyűlési képviselő útján az esetet feljelentette a zágrábi hadtestparancsnokságnál és a hadügyminiszternél. Az eset abból keletkezett, hogy Pampichler a lovaglóiskolában lovagostorral [!] megverte Krausz Richárdot.
A katonaság kínai falain keresztül gyakran jönnek hozzánk hírek, mik a vérünket föllázítják, de ez a hír közelebbről is érint bennünket. Nemcsak azért, mert Krausz Richárd közeli rokona dr. Dési Gézának, a Nagyváradi Napló felelős szerkesztőjének, de mert Krausz Richárdot sokan ismerik Nagyváradon s akik ismerik ennek a fiatal embernek karakterét, érett és szimpatikus egyéniségét, kétszeres dokumentumot nyerhetnek a katonaságban uralkodó rendszerről, arról a tűrhetetlen állapotról, hogy egy középkori állam uralkodó állam az államban s a huszadik században ilyen rettenetes brutalitásokat kell elszenvednie a vegetáló nyers erőtől a produkáló intelligenciának.
Krausz Richárd művelt, intelligens ifjú. Atyja tagja volt annak a tartománygyűlésnek, amely annyi kis költséget szavazott meg a magyar országgyűlés révén a mi kedves, drága hadseregünknek. Családja egyike a legtiszteltebbeknek, legérdemesebbeknek Horvátországban. Ő fiatal erővel, talentummal és ambícióval vágott neki az életnek. Közben megakasztja pályájában a hadsereg. Ő a tüzérséget választja, hol általános fölfogás szerint legintelligensebb és leghumánusabb a fölfogás. S ím ilyen rettenetes, megbélyegző, a fiatal, büszke lélekre esetleg végzetes sors jut számára a katonaságnál!…
Alig múlik el nap, hogy hasonló barbárságok hírét ne kapjuk, Temesvárott szintén egy tüzértiszt már nem elégedett meg avval, hogy egy fegyvertelen ártatlan polgárt csaknem halálra szabdalt, de kardját már bepiszkította ártatlan, gyönge nő vérével is. Nagyváradon újabban egymás után történnek esetek, hogy polgár emberekbe valósággal belekötnek a tisztek.
Hát meddig kell a megalázásokat tűrnie a polgárságnak? Csakugyan nincs más védekezés, mint egy-egy készen tartott revolver a zsebben?
A katonaság középkori szelleme egyre-másra többre vetemedik s ezt a vészkiáltást kötelességünk megtenni a Krausz Richárd eseténél.
Nagyon kell bűnhődnie és lakolnia annak a bizonyos Pampichlernek, hogy az affér engesztelődéssel végződjék. Az egyre szaporodó katonai brutalitások pedig csak sürgetik az idő eljövetelét, mikor meg fogjuk alaposan magyarázni katonáéknak, hogy mi vagyunk az urak: izzadó, dolgozó, kenyeret szerző, intelligens polgárok.
Nagyváradi Napló 1902. április 18.
A. E.
