34. AZ ÚJ SAN-TOY

Teljes szövegű keresés

34. AZ ÚJ SAN-TOY
– Bilkey Irén bemutatkozása –
Mikor a színházi égen új csillag ragyog fel: terhes a levegő, nehéz és villamos. Ez egy kicsit természettan és rajz ugyan, de igaz. Sőt a vihart is jósolják már és mi majdnem esküdni merünk, hogy a könnyek is hulltak, szívek is véreztek tegnap, mikor a Szigligeti Színház közönsége majdnem avval a hódoló, áhitatos lelkesedéssel akceptálta és ünnepelte Bilkey Irént, az új szubrett-sztárt, amilyen áhitatos, hódoló lelkesedés lüktet a San-Toy hold-dalának meleg, heves ritmusaiban.
Az új csillag jöttéről már napok óta beszélnek a színházi váteszek s mi ezúttal hitelt adtunk a prófétáknak. Elhittük előre, hogy ez a pompásan egyszerű, csodálatosan szőke, ezüsthajú, okos leány meghódít bennünket, ha akar. Hiszen úgy vártuk már, hogy hódolhassunk valakinek, aki a meghódolásunkra érdemes.
Ez az ezüsthajú, bájos leány, ez a Bilkey Irén nemcsak egyszerű, bájos és okos, de erős leány is ám! Nem akart megcsinált úton jutni a szívünkig. Ő meg akart mérkőzni a reminiszcenciáinkkal, de új is akart lenni teljesen. San-Toy fiúruhája először volt rajta tegnap. „Én most – gondolhatta – megüzenem a harcot – a saját fegyvereimmel” és eljátszotta Székely Irén után San-Toyt. A többit pedig beszélje el önöknek a tegnapi este láza, lelkesedése, rivalgása. Egy picike, de édes, csengő hang, az ezüst haj, az okos szempár. Egy bájos leány-egyéniség, mely csupa belső tűz, eredetiség és diszkréció – megnyerték a csatát.
Különben is virágokkal, csokrokkal indult meg a harc. Az első dal és első tánc pedig már el is döntötte a sorsot. Ennek a lánynak a picike, kis, édes hangja beszédesebb a táncánál s a tánca, a tánca, óh a táncáról csak versben lehet elég szépet írni. Gyönyörűség volt aztán nézni, mint hódoltunk neki. Taps, éljen, virág, mindez nem mond semmit. A hangulat volt csodásan meleg. Fáj, hogy ezt az édes, meleg hangulatot megrögzíteni nem lehet. De majd csak elvarázsol még hasonlóba Bilkey Irén.
Ennek a hangulatnak tartoznánk vele, hogy kérjük meg a többi szereplőt: engedjék el ezúttal az ő reájuk emlékezést. Csak a hangulat épségéért s egyetlenségéért, mert az előadás a régi jó volt. Ám minden pietás dacára meg kell nagyon dicsérnünk Pogány Jankát, Dési Alfrédot, ki Krasznayt igen jól pótolta s a kuplézó Bérczit. E kizökkenés után pedig mondjuk el újra: új sztár ragyogott föl, villamos újra a levegő.
Nagyváradi Napló 1902. április 18.
(ae)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem