58. KÁRTÉVŐ SÁNDOR BESZÉDE
58. KÁRTÉVŐ SÁNDOR BESZÉDE
– Feudális urak a demokráciáért –
Pap Dávid után nevetséges dadogás volna, amit én Károlyi Sándor, ez új Kártévő Sándor beszédes kirukkolásához szólanék. Ez a főuzsorás oligarcha föl akarja akasztatni tudniillik az apró uzsorásokat. Már megmagyarázták azonban neki, hogy a kellemetlen francia forradalom óta nem éppen szokatlan dolog, hogy a hóhért is fölakasszák. De meg én, aki el-el szokok menni a végső konzekvenciákig, nem is igen értem az olyan finom disztinkciókat, minő az áru és pénzuzsora kérdéséhez szükséges s nem értem meg, hogy galiciai Kahan Izrael mért inkorrektebb individium [!], mint nagykárolyi gróf Károlyi Sándor de genere Kaplony, ha tudniillik mind a ketten inkorrektek. No de mindezt alapos és tudós írástudók így és másként elmondták már Kártévő Sándornak.
Oh, engem egészen más ragadott meg a díszes gyülekezet előtt elmondott beszédben. A plutokrácia és szocializmus rémeitől megriadt gróf a társadalmi erők harmóniájának himnuszát zengte el szepegve s ugyancsak szepegve erősítgette, hogy meg kell védenünk a liberalizmust s a demokráciát, mert máskülönben baj lesz.
Csak ne volna annyi vérem, amennyi epém van, de pompásan tudnék mulatni, hahotázni én most. Magamban befelé mulatnék s hahotáznék és talán írnék egy pársoros írást tekintetes dr. Bors Emil úrnak, aki Pécsen lakik s akit én csak az írásából ismerek.
Ezt a Bors Emil urat a napokban meg akarták lincselni a klerikálisok. Tehát Bors Emil nagy igazságokat mondott. Azt mondta el, hogy micsoda hazugság a magyar liberalizmus, micsoda istencsapás ebben az országban az ultramontánok befolyása s még más ilyen kézenfekvő igaz dolgokat.
De aztán volt e mondások között egy isteni mondás. Olyasféle, amilyennek nyomában képzelhette el a vak Homér ama bizonyos homéri kacajt. Azt jósolta meg ugyanis Bors Emil: eljön az idő, hogy Magyarországon a klerikálisok fogják megvédelmezni – a liberalizmust, hogy védekezhessenek általa a szocializmus ellen.
Pár soros írásban a lelkem odaadását küldeném most Bors Emilnek, mert aki próféta, az odaadást érdemel. Csendülj fel homéri kacaj! A profécia máris beteljesedett. Egy szegény klerikális féreg, aki alig tizenöt-húsz millió forintnak lehet csak ura, íme megdöbben a plutokrácia növekedésétől és mégjobban megdöbben a közelgő szocializmustól. Ilyen körülmények között egyebet nem tehet: fölcsap a demokrácia apostolának.
Hiszen ez mesébe illő! Hiszen ez csodás! Hiszen, ha a szociáldemokraták tábora gyorsan szaporodik, megérjük még, hogy Vázsonyi Vilmos mellett találjuk gr. Károlyi Sándorékat!…
…Kifáradtam a kacagásban. Mintha mégsem éppen kacagnivaló volna ez a dolog. Mintha mégis csak Bors Emilhez kellene megtérnem s követnem őt az epefakadásban…
…Egy bécsi lap írta a minap, hogy degenerálódott a magyar turáni fajta s megérett az elpusztulásra.
Sovén nem vagyok, de a bécsi lapot hazugnak és gonosznak tartom. Ez a nép, ez a mi népünk nem degenerált. De a degenerálódás mentené meg. Ha a Kártévő Sándorok s mindazok, kik a középkor históriai alapján állanak valamiképpen degenerálódnának.
Ha a Kártévő Sándorokban volna valami a Dugovics Tituszok honmentő virtusából, harakirit volna kötelességük magukon végezniök… Ha a feudális és papi uralkodás meg nem szűnik Magyarországon, ötven év alatt elpusztulunk. De mit bánják ezt a Kártévő Sándorok, papok, mágnások, ultramontánok és buták!… Ugye Bors Emil professzor úr? A mi epénk pedig ömölhetik, amíg csak tart belőle.
Nagyváradi Napló 1902. május 29.
Ady Endre
