72. A KIGOLYÓZÁS UTÁN

Teljes szövegű keresés

72. A KIGOLYÓZÁS UTÁN
…Az inasomat elküldtem. Keressen magának más baleket. Nekem már nem kell. Nagy gazember volt. Csíp az hamar egy magának való urat. Tizenkét óra lesz rögtön. Az én Bali Mihályaim – képzelem – milyen izgatottak lehetnek. Micsoda találgatások folyhatnak.
– Kimegy Amerikába…
– Sótisztnek küldik Szlavóniába.
Akad nemes, jó barátom is persze, aki keményen jelenti ki:
– Antal gróf tudja a kötelességét!
Csakugyan. Mintha ezt az utolsó mondást hallanám is. Persze revolver volna ez a kötelesség… Sajnos: az én nemes jó barátom igen megcsalódik ezúttal. Egyelőre sok szamár gondolat vibrál a fejemben. De revolver? Ezt a csacsi tervet volt időm végleg elejteni, míg az én Bali Mihályaim kezeikbe foghatták a fekete golyókat…
Ha nagyon boncolom, aprózom magam, hasonlít a lelkem állapota azokhoz a katzenjammerekhez, melyek kaszinó dáridóik, kártyázások s orfeumi murik után annyiszor látogattak meg. Csak a gyomrom nem émelyeg. Sőt határozottan éhes vagyok. Hát az étvágyom is most kezd megjönni? Ez derék dolog, de aggasztó is. Ha a gyomrom megegészségesedik, sokat kell majd dolgozni!… Hiszen nagy kedvem volna nekem a dologra, de veszekedett módon nem bízom magamban…
Hivő, naiv ember nem vagyok. Nem áltatom magam, hogy sikerül kicserélődni s egészen új életet kezdeni. De muszáj valami módon úgy koncentrálnom az erőmet, hogy a legmesszebb kerüljek azoktól, kik közt eddig éltem. Persze nem térben, ahogy ők szeretnék.
Haszontalannak elég haszontalan ember voltam eddig, de nem lehettem más.
Mesés egy ország ez. A rossz vért itt kék vérnek hívják, a majomságot modornak, a hülyeséget előkelőségnek. Én beleszülettem ebbe az ügybe. Mit tehettem én róla? Én joggal hihettem, hogy ez rendjén van. Hiszen itt ebbe belenyugszik mindenki s boldog, ha csak fantáziájával fölérhet hozzánk… Mikor már kezdtem magam is gondolkozni, akkor meg nem voltam sült bolond, hogy ostobán és haszontalanul áldozzam fel a magam kényelmes megszokását… És mégiscsak az siettette az én dolgom, hogy észrevették a tisztánlátásomat.
– Ez az alak kezd látni politizálni, gondolkozni és gyötrődni. Akár egy hitvány lateiner. Jó lesz ezt megfojtani…
És a született hülyék rám feküdtek. A kaszinó, a piszkos magyar hazugságok e ragyogó institúciója, elvágta utolsó fonalát az én régi életemnek… Gróf Forgách Antalnak hívnak ma is. Élek. Sőt e pillanatban éhes is vagyok. Mégis meghaltam annak a világnak, amelyé eddig voltam…
De vajon csak annak-e?… Hiszen ebben az országban ez után a világ után igazodik minden. Csak az újságokra gondoljak. Alig akadt egy pár, amely megütődjék az én dolgomon. Oly feudális, oly arisztokrata nálunk a kis zilált vallású riporter is, mintha Eszterházy és Nádasdy grófék abban a pillanatban, mikor az én nyakamra ráhúzzák a hurkot, a világ becsületét és igazságát mentették volna meg. Sőt a kedves skriblerek ütődnek meg talán legjobban majd holnap, hogy én bátorkodtam életben maradni.
Fatális állapot az bizonyos. Hercegi, grófi, bárói és dzsentri hülyéké itt az ország, a hatalom és a dicsőség. Ha magam jószántából mentem volna lefelé a milliókhoz, akkor bolondnak tartanak. Így a kényszerűség sodor le s ott lent még talán becstelenebbnek látnak, mint a kaszinó s a kaszinó Bali Mihályai…
Mondhatom: keserves és nagyon válságos dolog ebben az országban grófnak születni. Itt mindenki arisztokrata s olyan szabályok követésére berendezkedett, amelyekhez semmi köze nincs a józan észnek…
…Mindegy. Ha már elhatároztam, élni fogok. Bajos lesz, de élni fogok. Nem a messze valahol, de itt fogok élni. A gyomrom korgását valahogy csak sikerül elhallgattatnom s mellékesen ráadom magam a filozofálásra… Nem fogok dühöngeni: filozofálni fogok. Ebben az országban annyira úr a hülyeség, hogy itt már csak filozofálni lehet.
…Már bánom, hogy elkergettem az inasom, de nem akartam, hogy lenézzen. Csak egy inast kaphatnék, aki nem kaszinói módon gondolkozik. Most a lefekvésnél látom, hogy inasra szükségem lesz. Aligha akad más, aki józan igazságokat meghallgasson… Most már aludjunk. Bali Mihályok szerencsés kártyázást s új delikvenst kívánok…
Nagyváradi Napló 1902. június 25.
A. E.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem