74. NEM VESSZÜK LE A KALAPOT!…
74. NEM VESSZÜK LE A KALAPOT!…
– Büntetés a Gotterhaltéért
Nem vesszük le a kalapot, kedves osztrák ármádia, ha nyolcvanezer rezes bandát állítanak elénk s mind a nyolcvanezer a Gotterhaltét harsogja. Föltett kalappal, gyűlölettel, undorral kiáltjuk önök felé, voltaképpen nem is önök felé, mert önök csak eszközök, hanem az önöket elbutító rendszer felé:
– Most már tessék megállani vagy ütünk! Nem tűrjük tovább, hogy gyalázzanak, pofozzanak bennünket azok, akiket mi tartunk, mi tűrünk, mi öltöztetünk cifra ruhába s akik a mi adófilléreinkből játszhatják végig az életüket.
…Mert a mi kitartott osztrák landsknechtjeinknek vakmerőségét tovább tűrni most már igazán nem szabad. Ez a hazátlan népség már szinte eszeveszetten keresi az alkalmat, hogy meggyalázzon bennünket, az ő eltartóit.
Ha én valamikor dühös sovén, gyújtogató, bujtogató vad magyar leszek, – ez a népség fog azzá tenni. Vakmerőségével szinte gőzzé forralja már bennem az ernyedni kezdő szittya vért. Alig múlik el nap, hogy ne halljak katonáéknak valami újabb skandalumáról, bennünket gyalázásáról.
De ami most Nagyváradon történt, az mindnél vértforralóbb.
Magyar ünnep volt egy magyar nevelő intézetben, a nagyváradi m.kir. honvéd hadapródiskolában, a mi becézett derék honvédségünk e meleg fészkében. Az ünnepen jelen van egy magyar ember. Halász Lajos lapszerkesztő. A rezes banda rágyújt a kamarilla nótájára, a Gotterhaltéra. Az ünnepi gyülekezet lemondással végighallgatja az undok átkos emlékű nótát, mert Magyarországon sok mindent tűrni kell, amiért más országban szemek és fogak esnének ki. Végighallgatta a nótát titkolt dühvel, de türelemmel Halász Lajos is.
Ez eddig van. Iramodásairól híres hadseregünkben azonban kifejlett, valóságos történeti alapon álló spicli-rendszer van. Halász Lajos tartalékos tiszt. Akadt azonnal egy spicli, aki Halász Lajost azért a főbenjáró bűnért följelentette, hogy a Gotterhalte játszásakor nem vette le a kalapját. Egy magyar polgár, magyar újságíró, polgári ruhában követte el ezt a rettenetes bűnt! Rettenetesen is lakolt érte. Hónapokon keresztül gyötörték. Fölcitálták vagy ötvenszer a nagyváradi háziezred parancsnoksága elé. Végre is a saját ezrede nem merte elítélni. „Enyhítő” körülményeket talált s fölmentő ítéletet hozott. A szoldateszka azonban ebbe nem nyugodott belé. Az ügyet nem hagyta elaludni. Új „bíróság”-ot delegált a nagyváradi tüzér tisztikarban. Ez az új „becsületbíróság” aztán újra kezdte Halász ellen a hajszát.
A gyötrések vége az lett, hogy Halászt megfosztották a tiszti rangjától és közlegénnyé degradálták. Olyan büntetést mértek tehát reá, amilyet becstelenség miatt szokás kiszabni…
…Ez a gyalázatos skandalum beszél és kiabál magában is. Az osztrák szoldateszka sok botránya közt alig termelt még mostanában hasonlót. Minden magyar embert és polgárt arculütés ért evvel a katonabírósági ítélettel. Ha van a magyar polgárságban önérzet, most egy emberként áll az osztrák landsknechtek garázda tábora elé s elégtételt követel az emberi méltóság és polgári önérzet e durva megbántásáért.
Nem vesszük le a kalapot soha többet, tiszt urak. Ha kell, a lábunkkal tiporjuk és tapossuk ki azt a mi haladó, modern életünkbe rekedt, darab középkort, amit militarizmusnak neveznek. Svarcgelb bábuk, cifra osztrák generális urak, meg tudjuk és meg fogjuk önökkel értetni, hogy ez az ország itt Magyarország s itt mi vagyunk az urak: dolgozó polgárok. Föltett kalappal ígérjük és váltjuk be ezt, osztrák generális tiszt urak!… Többet nem vesszük le a kalapot!…
Nagyváradi Napló 1902. június 28.
Ady Endre
