8. A HÉTRŐL
8. A HÉTRŐL
Egy régi jó barátom, kivel együtt titánoskodtunk néhány évvel ezelőtt egy kis vidéki lap hasábjain, levelet írt nekem a napokban. Ő fent él Budapesten s – méltóztatik tán ismerni e típust – irodalmi jogász. Ha nem rajongana az írás mesterségéért, ha nem ízlelte volna meg a redakció életének egy és más kellemetességét, már idestova kész ügyvéd lenne. Mint ahogy ügyvéd és jól szituált társadalmi alak lesz bizonyosan, mert kevesebben járnak úgy, mint mi jártunk, kiket nem ereszt el magától soha az a láz, mely odaszögezi áldozatát a redakció íróasztalához. Az én régi jó barátom elolvasta kisded vélekedésemet Bródy Sándor darabjáról és megszállották a reminiszcenciák. Eszébe jutott, hogy a mi hajdani kis lapunkban csoda vitákat folytattunk mi ketten. Ő akkoriban telítve volt hipermodernkedő író ismerőseink hatásával, jómagam igen zöld irodalmi ifjú voltam, ki Puskint faltam s rettenetesen hatott reám a szláv miszticizmus, de emellett Endrődi Sándorra is esküdtem, s szent hitem volt, hogy a magyar irodalmat „meg kell tisztítani”, szóval népies-nemzeti tartalomért esengtem és nagy poétának tartottam még Pósa Lajost is. És vitatkoztunk, hadakoztunk a kis lapunkban nagyon. Évek múltak s az én barátom kedves levelében ujjong annak, hogy íme, ő látja a Bródy darabjáról írt soraimból: egy táborban vagyunk. Az én hitem az ő hite is… Mindez nem tartoznék éppenséggel a tisztelt nyilvánosságra, ha maga az eset sokat nem beszélne. De sokat beszél.
Azt beszéli, hogy a kultúr-ember vagy a kultúr-bestia egyénisége, illetve fölfogása a világról egyre bővül, világosodik és tisztul. Nagy dolog ám ez! A szocialistáknak egy fő vádjuk az, hogy a mai társadalom a milliókat attól fosztja meg, hogy egyéniségben, intelligenciában a folytonos növekedéshez és változáshoz módot szerezzenek. Mert a kultúrának összes áldása csak ennyi, de azért milyen nagyon sok ez!… Gondoljuk meg csak, hogyha a nagyváradi színház karzatközönsége nincs elzárva az értelmi növekedés e lehetőségétől, micsoda káprázatosan diadalmas este lett volna a „Dada” premiere!… Az én barátom levele a lelkem legerősebb lángját élesztette még magasabbra. A lángot, mely a maga kis hevével égetni akar. Égetni minden öreg hazugságot, hogy a változás, a szent változás helyet kapjon a világ újjáformálására. Ez nem fantazma. Hiszen sok-sok ilyen apró tisztító láng lobog a világon s gyúl mindegyre több és több föl…
A tömegszuggesztió törvénye voltaképpen egy a változás törvényével, habár a változásnak egy nagy akadálya van éppen: a tömegszuggesztió. Paradoxon ez, de igaz. Ez a mimikri, kérem, amiről mostanában annyi beszéd esik. Evvel a törvénnyel kis dolgokat is [lehet] magyarázni. A mimikrinek, illetve tömegszuggesztiónak egyik legeklatánsabb példája a hírlap. A hírlap mindig kifejezője azon csoportok vélekedésének, amelyekre támaszkodik. Egy triviális példát mondunk. Próbáljon például a „Nagyváradi Napló” klerikális lappá vedleni. Üzenjen hadat a szent szuggesztiónak, melyet reá az ő intelligens, liberális közönsége gyakorol. Bizony ez a törvény összemorzsolna bennünket.
De a mi hírlapunk helyzete speciális, mint speciális és kivételesen intelligens a nagyváradi publikum is. A tömegszuggesztiót más lapoknál lehet észrevenni. Látjuk például, hogy öt-hat év óta alig néhány magyar lap maradtunk megmásíthatatlanul liberálisoknak.
A reakció áthatotta a tömegek ezreit s a hírlapok e szuggesztió hatása alatt állanak. De ez a szuggesztió megmagyaráz még kisebb dolgokat is. Itt van a polgármester-választás. Megdöbbentő a közöny még mindig. Ne tessék azt gondolni, hogy az úgynevezett vezető alakok nem törődnek evvel a kérdéssel. A polgárság, a nagy tömeg, nézi egészen hidegen a dolgokat. Talán a múlt tapasztalatai, talán a néma elkeseredés, talán egyéb okok csinálták ezt a nemtörődömséget. Elég az hozzá, hogy a közöny a polgármesteri szék betöltésének mikéntje iránt alulról árad föl s e tömegszuggesztió teszi e kérdést olyan közönyössé. A tömegszuggesztió meg tudja értetni a „Dada” bukását. A radikalizmustól még egyelőre félnek ám politikában és irodalomban is Magyarországon. Vázsonyit is ez a tömegszuggesztió törte le, bár egynéhány ezer szocialista ököl fenyegetőzése megmentette a teljes letöréstől…
*
Különben pedig hát itt a tavasz. És hiába: a napsugárnak is van legalább annyi szuggeráló hatása, mint a törvénynek. Érthető ebből, hogy a tavaszi hullámok megzavarják az ember lelkét. Kis, láthatatlan manók, incselkednek az ifjú emberekkel. Ne tessék haragudni az ifjúi gerjedésekre. Elvégre nem csupán a nyolcvanhárom éves Lauka Gusztávoknak a privilégiuma a szerelem…
Nagyváradi Napló 1902. március 9.
(Dyb.)
