91. MARSEILLAISE

Teljes szövegű keresés

91. MARSEILLAISE
Szegény hisztériás francia dámák! A Marseillaise-t éneklik szegények s házi abbé-ik karján rikoltozó tömegeket vezetnek az utcán. Nem tudják ugyan a szegények, hogy mit cselekszenek. Ők születnek, növekednek, zárdába kerülnek, imádkozni tanulnak, majd megjelennek a társaságban, férjhez adódnak, házasságot törögetnek s halálra vénülnek nagy kegyességben és penitencia nyerésben. Mégis forgolódhatnak most koporsóikban a régen porló vicomte-ok, márkik és hercegek, kiknek lenyiszálták volt a fejüket száz és egynéhány évvel ezelőtt a – Marseillaise istenien zengő kommandója mellett.
A hisztériás francia dámákat s koporsóikban forgolódó őseiket nem sajnáljuk. A hisztériás asszonyok nagyobb bolondságokat is követnek el holmi utcai demonstrálásnál s a fejeikkel megrövidített arisztokratáknak is lehet annyi szatiszfakciójuk, hogy megfordulhatnak, ha tudnak száz és egynéhány év múlva a koporsóikban.
De a Marseillaise-t sajnáljuk. A muzsikának ez a lángfolyója, a nagy emberi ébredésnek ez a gyönyörű vad evangéliuma szebb sorsot érdemelt volna. Ideges asszonyi s kenetes, esetleg sokszor medicinázott, ecsetelt papi torkokból kikászálódni: ezt nem érdemelte meg a Marseillaise. Ezek után még dicsekedni sem lehet, hogy evvel a lázas, csodás indulóval rohant egy év alatt négy ezredet előre a világ. Ám való, hogy három ezret már visszaléptünk belőle. Na de hát ma bigott dámák s lelketlen papok éneklik veszett dűhvel a szent indulót.
Elképzeljük, minő zavarban lehet a másik tömeg. Az tudniillik, amelyet nem asszonyok és papok vezetnek, hanem a jövendőnek prófétái, nagy szociáldemokraták s nemes szabadkőművesek, kik Franciaországban megértették, hogy a kalapáccsal az utcán is kell dolgozni, ha szükség van reá. Megütődhettek. Mit énekeljenek ők, ha azok ott szemben a Marseillaise-t éneklik? Ők csak nem gyújthatnak reá valami szent oratóriumra, sem a Theodore Béza zsoltáraira? És talán már ki is gyulladt azóta néhány agyvelőben a nagy tudat, a nagy világosság, hogy a jövendő harcára valami nagyobb, bátrabb induló kell a Marseillaise-nél. A mi olvasóink nem fognak e percben kottajegyekre gondolni. Megértik, hogy mi mit értünk.
Hiszen nem is mondunk mi most kinyilatkoztatásokat, csak a nyelvek hegyén élő, gyáván rejtőzködő igazságokat csaljuk elő ezúttal is. A görögtüzes, vérpados forradalomra nagyon is kitanítottuk azokat, akik ellen a forradalmakat csináltuk. Ma már – tessék nézni – ők fújják nekünk a Marseillaise-t s prédikálnak az emberjogokról. Az új forradalmakat hát szamárság volna a régiek mintájára csinálni. A görögtüzet hagyjuk az ellenségeinknek. Mi pedig lépjünk elő avval, amiből nekünk több adódott, mint a klerikálisoknak, feudálisoknak, sőt mondjuk az ostoba és konok burzsoának is: az ésszel. Hagyjuk a gigászi csatákat az eposzok hőseinek, a görögtüzet a csepűrágóknak, mi árasszuk el szúk módjára a középkornak itt maradt összes épületeit s rágjuk össze őket minél előbb. Vagy ha mindenképpen nagystílű hasonlat kell: ne legyünk Hektorok, hanem Odisszeuszok. A dicsőséges nagy nemzet, a francia adja most is a példát. Igenis: legelőször a gyermekeket vegyük el rossz ellenségeinktől, a szántszándékkal butítóktól. Kerítsük kezeink közé az embergyúró műhelyeket, az iskolákat. Akiben világosságnak lelke él, kalapáccsal vagy anélkül, álljon elő és küzdjön a világosságért. Ez a mi országunk kis ország s mi magyarok pláne kis náció vagyunk. Értsék meg már jóhiszeműen opportunus barátaink, hogy kis nemzetnek még lélegzetet vennie is radikálisan kell.
Áthangzik hozzánk a francia hisztériás dámák, borotvált Luciferek s a megtévesztett boldogtalan ezrek gajdolása. Na hát nekünk nem kell a régi Marseillaise! Legyenek vele boldogok. Megszületik majd szükséges időben az új Marseillaise költője is. Egyelőre mi más indulót fúvunk. Fel végre a középkor várai ellen! Nem kell sem görögtűz, sem színpadi tömegszervezés. Ki-ki külön mehet a harcba. Elvégre is csak a mi részünkön van talán az emberiesség, a világosság és az előretörés? Elvégre csak le kell számolnunk végre az ellenségeinkkel?… Az új Marseillaise-t nincs ihletésünk versbe szedni. Prózába is csak az elejét mondjuk el: „Vonuljanak a templomaikba, másutt nem tűrjük meg őket!… ”
Nagyváradi Napló 1902. augusztus 10.
Ady Endre

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem