223. UGRON ÉS MAJLÁTH
223. UGRON ÉS MAJLÁTH
A Nemzeti Kaszinóban felbiztatták Ugron Gábort, hogy üljön gyorsvonatra és meg se álljon Kolozsvárig, ahol harci teendői lesznek. Veszélyben van Majláth püspök, veszélyben a haza, a katolicizmus, a papi tekintély, szóval minden. Ki kell rántani a kardot és visszavágni amúgy magyarmiskásan, hogy jó időre megemlegesse az ellenfél azt, amit kap.
A nemes székely szót fogadott és sietett a megbízásnak eleget tenni. A Nemzeti Kaszinó mágnás urai pedig a tegnap délután folyamán félretették a kártyát, nem is beszéltek talán olyan hangosan, mint máskor. Lesték izgatottan a telegramot, melyben el lesz mondva, mit végzett az erdélyi státusgyűlésen Ugron Gábor.
Hát ez bizonyos kontra volt, kontra a javából. Ultramontánoknak való csemege a református gyűlésen elhangzott riasztó szózat után, amely nagyon megfeküdte a klerikális tábor gyomrát.
Lássuk hát, mit végzett Ugron Gábor?
Ugron Gábor jó ideig kerülgette a mondanivalóit. Először flastromot ragasztott a Majláth püspök fájó sebeire, körültömjénezte jobbról, balról s mikor ezzel betelt, nekirontott teljes gőzzel az egyházpolitikának, s megcibálta két kézzel azok fejét, akik a liberális reformokat megalkották.
A támadás, noha a már jól ismert ultramontán frázisokba volt burkolva, természetesen és elsősorban Bánffy ellen irányult. Mert az volt a főcél: visszavágni mindenáron! Visszavágni a protestánsoknak és nem kell kímélni senkit!
Az neki a tendenciája, hogy mit panaszkodnak a reformátusok, mit riogatják fel a közvéleményt, minek kürtölik jelszavukkal tele a világot, amikor ők az okozói a tulajdon panaszuknak. Lám, Ugronék már az egyházpolitikai harcok elején megjósolták, hogy a tervbe vett reformok a protestánsoknak fognak legtöbbet ártani. Úgy is történt. És most azok, akik a reformot lanszírozták, akik bűnösök annak megalkotásában, azok önvédelemből a katolikus egyházat támadják és fűt-fát, minden vétket a főpapokra kennek.
Így tettek Majláth püspökkel a kolozsvári ünnepségek után, ezért fogták rá, hogy a felekezetekkel szemben türelmetlen, hogy erőszakkal, pénzzel, protekció ígérgetésével térít, hogy békebontó és ki tudja még mi.
Így beszélt Ugron, a nagy székely, a letört Rabonbán, aki mostanság csak zártabb körű gyűléseken politizál. A státus-gyűlésen tapsoltak neki, s bizonyára Pestről is kapott üdvözlő telegramot. A Nemzeti Kaszinó ultramontán fülkéjéből tudniillik, hol a mai kirohanást megbeszélték.
Lám, Majláth püspök ma már neszt fogott, mert sokkal óvatosabb formában tárta fel a sebeit. Szenvedélyes harci riadó helyett megpengette a jezsuita siránkozás húrját, s inkább a védelemre, mint a támadásra helyezte a súlyt. Oda bújt az Ugron Gábor széles háta mögé, s míg ő maga csak a szemeit forgatta áhítatosan, biztatta a székelyt: üsd, komám, üsd!
Komédia bíz’ ez, jó uraim, nevetséges, csúnya komédia. A mai zavaros időkben a magunk baja is elég, kár a fejünkre borítani a klerikalizmus fertőjét.
Amit Majláth a kolozsvári ünnepségen tett, azért megkapta a magáét, meg is érdemelte bőségesen. Mire volt jó a mai gyűlés alkalmából minden apropó nélkül felkavarni a kedélyeket és miért kellett beküldeni a rajvonalba éppen Ugron Gábort?
Akárhogyan kerülgetik a dolgot, nyilvánvaló Ugron szerepléséből, hogy fel akarja újítani a felekezeti harcot s ennek kapcsán az ő klerikális csatlósainak segedelmével nekiront mindannak, amit hosszú idő után, szembeszállva minden ellentörekvéssel, a nagy nehezen diadalra jutott liberális eszmék alapján megalkotott a nemzet.
Hiába döngeti Ugron a kaput, hiába csorbítja ki rezes csatabárdját a szabadelvűség sáncain, nem fog abban rést ütni sem ő, sem Majláth püspök. Nem rettenünk vissza továbbfolytatását kiküzdeni az egyházpolitikai harcnak. Az első kolozsvári szózat becsületes szózat volt.
Ez a mi meggyőződésünk és meggyőződése mindazoknak, kik a legutóbbi két kolozsvári gyűlés tanúságait megmérlegelik.
Nagyváradi Napló 1902. november 15.
