146. AZ URAK
146. AZ URAK
Az urak nagyon élnek mostanában. Nem férnek a bőrükbe, s okvetlenül meg akarják cáfolni azt a gyilkos pennájú szocialistát, ki azt írta minap, hogy a magyar mágnásoknak s előkelő kaszinói uraknak még olvasni s írni tudniok sem okvetlenül muszáj: huszonnégy éves korukig elég, ha az édesapjuk, anyjuk vagy gyámjuk nevét le tudják írni s huszonnégy éves korukban kell csak megtanulniok a saját nevük leírását – a váltók okáért tudniillik. Ők meg akarják mutatni, hogy máshoz is értenek. Az tudnivaló, hogy a politikában Széll Kálmán óta a nemzeti kaszinó a tulajdonképpen való úr. Nos, hát most állítólag azt akarják az urak, hogy a főrendiház ítélje el a képviselőházat, illetve az obstrukciót.
De egyébként is foglalatoskodnak az urak.
Szemere Miklós például új röpiratot írt. Szemere Miklós új röpiratát „A fenséges uralkodóház figyelmébe ajánlja”, s a füzet élére e jelmondatot iktatja: „Legyen tanúm mindenkinek a hazafisága – és bírám a lelkiismerete.” Célja a röpiratnak egy nagy alkotmányos reform tervének felvetése, míg azonban a normális reformok előrehaladásra törekszenek, addig ez a reform visszafelé akarná fordítani a történelem, és a nemzeti fejlődés szekerét, vissza óhajtja csinálni azt, amit Kossuth Lajos negyvennyolcban megcsinált: a népképviseleti alkotmány helyébe a rendi alkotmányt kívánja léptetni, melyben a kiváltságos nemesi osztály hozna törvényt a nem nemesek millióinak.
Szemere kiindulási pontja ez: „Egy kalap alá kell hozni nálunk politikailag az ország jobbjait, egyesítsük, tömörítsük a jó elemeket a monarchikus elv köré. – A tornyosuló szocialisztikus bajok és kísértetek ellen.” A szocializmust – ami különben nála érthető – bajnak és veszedelemnek mondja, mely a monarchikus elvet és a társadalmi rendet fenyegeti. E veszedelem ellen a nemességben kell a dinasztiának oltalmat keresnie, mondja Szemere Miklós.
Ugye hatalmas ideák. Bújjék el például Somló Bódog. Reformideái csak az uraknak vannak. Károlyi Sándornak, Zichy Nándornak, Andrássy Gyulának, Szemere Miklósnak.
És hiában. Sohse voltunk olyan távol, hogy a degenerált bandával leszámolhassunk, mint éppen most, a föltámadt reakció idején. Hacsak el nem végzik ezt helyettünk a már sok helyen különben is lázongó, szerencsétlen, elnyomott százezrek.
Arra pedig bizonyosan kíváncsi mindenki, hogy ezek a hatalmas úri ideák hol teremnek. A nemzeti kaszinóban, jelentjük alássan.
Oh, a nemzeti kaszinóban gyönyörű dolgok folynak Nopcsauccse! Gyönyörű dolgok.
A kaszinó helyiségei, ellentétben az egyszerű külsővel, pazar fénnyel vannak berendezve, s oda közönséges polgári halandók tekintete nemigen férkőzik. Természetes, hogy hír se igen szivárog ki a külvilágtól hermetice elzárt klubból, csak nagy néha, mikor nagy honmentő ideák születnek, mikor milliós kártyajáték, vagy éppen szenzációs kigolyózás történik ott. Most megint kiszivárgott egy kis eset híre a klubfalak közül. Mindössze másfél millió koronáról, avagy némelyek szerint ugyanennyi forintról van szó, amelyet egy ültében nyert el egy méltóságos úr négy mágnás barátjától. A szerencsés nyerő Justh Béla cs. és kir. kamarás, aki két hét előtt a nemzeti kaszinó egy különszobájában gróf Hunyady Imrétől, gróf Károlyi Mihálytól és gróf Csekonics Gyulától és Szemere Miklóstól egymillió négyszázezer koronát vagy forintot nyert baccarat-n. A játék – mint beszélik – valóságos kártyapárbaj volt, mely kora este kezdődött, s késő reggel ért véget. A partnerek folyton megkettőztették elveszített tétjeiket, de a szerencse folyton ellenük volt, úgyhogy hajnalban, mikor vége szakadt a játéknak, a feljegyzett, azaz elvesztett tételek összege, melynek nyerője Justh Béla volt: egy millió négyszázezer koronára, némelyek szerint forintra rúgott. Ezzel a pénzzel öt éhező vármegye népét úrrá lehetne tenni.
Hát így élnek e kaszinói urak. Milliókat és milliókat úsztatnak el kártyán, a színésznőkről s másféle nőkről nem is beszélve. Emellett hozzák népet butítani a francia szerzeteseket, üldöztetik a szocialista izgatókat, röpiratokat írnak egy új középkori Magyarország érdekében stb.
Valóban le kellene számolni már ez urakkal, mert nem férnek a bőrükben.
Nagyváradi Napló 1903. május 9.
