179. GRÓF TISZA ISTVÁN CSÁRDÁSA
179. GRÓF TISZA ISTVÁN CSÁRDÁSA
– Ha a király beszünteti a táncot –
A szilasi kastélyban javában állt a bál. Mintha száz esztendővel szaladt volna vissza az idő. Romantikus, derűs, pompás a kép. A föld népe mulat a föld uraival. Aratóünnep van. Ceres és Bacchus ősi ünnepeinek örömeivel. Nagy áldomás, melyre összegyülekeztek a kemény karú kaszás férfiak, jókedvű, helyre legények, kackiás menyecskék, pirospozsgás, nagyszerű leányok.
Bölöny Józsefnek, a szilasi földesúrnak az aratói kapták a nagy munka után az áldomást. Kedves jelenetek, szép formaságok s evés-ivás után táncra hívott mindenkit a muzsika. Az ünnepségek között s a táncban is együtt mulattak a néppel a népszerű földesúr családja s úri vendégei. A vendégek között volt gróf Tisza István is praematurus diák fiával, ifj. gróf Tisza Istvánnal.
Jó kedve volt mindenkinek. Kitörő, jó kedve gróf Tisza Istvánnak is. Ő és a fia voltak a legfáradhatatlanabb táncosok. Sorra táncoltatták a menyecskéket és a leányokat. Talán éppen ez időben magyarázta a Lloyd-klubban valaki, bizonyosan kevesebb jókedvvel, hogy bizony neki meg kellett buknia…
Éppen új táncosnőt kért föl gróf Tisza István, már megmozdul a lába a csárdás taktusára, mikor beállít egy poros, elfáradt atyafi, aki sürgős táviratot hozott a gróf Tisza István címére A gróf egyik karjával a táncosnőjét tartva, egy nagyon táncra kész marokszedő leányt – elolvassa a sürgönyt. Aztán komoly arccal, gondolkozva áll vagy két percig… A leány nem érti a dolgot. Táncolni akarna. Türelmetlenkedve szól gondolkozó, grófi lovagjához:
– Induljunk gróf úr. Hiszen táncba tetszett hívni.
Gróf Tisza István sajnálkozva adja meg a választ.
– Bizony táncba hívtam lelkem. De ezt a táncot el kell halasztanunk a jövő aratóünnepre. Nekem most rögtön mennem kell. A király hivat.
A táncot abba kellett hagyni. Egy óra idő volt csak a vonat indulásáig. A táviratban az állott, hogy a király minél sürgősebben akarja meghallani gróf Tisza István vélekedését az ország nagyon nagy dolgairól.
Az aratóünnep folyt. Kedvesen, derűsen, patriarkálisan. Még három-négy óra múlva is, mikor már javában robogott a gyorsvonattal, nehéz gondolatokkal s egy csárdással adósan a király elé gróf Tisza István.
Nagyváradi Napló 1903. augusztus 11.
