187. A MAGYAR KONSTANTINÁPOLY
187. A MAGYAR KONSTANTINÁPOLY
Egy kicsikét tegnap mi is kaptunk belőle, a tűzből tudniillik. Kaphatunk többet is. És ha magyar Birmingham nem lehetett belőlünk, magyar Konstantinápoly még könnyen lehetünk.
Gyönyörűséges dolgokat láttunk tegnap. Egy hatalmas tűzfészket, mely huszonnégy óra alatt háromszor fogott neki, hogy leperzselje Nagyvárad egyik legzsúfoltabb s vagyonban legértékesebb részét. Harmadszor majdnem sikerült. Öt-hat síró asszony s két jámbor rendőr harcolt csaknem egy félóráig egy éhes lángtengerrel. Aztán megérkezett három tűzoltó. Talán négy is volt. Mikor mind összegyűltek, voltak vagy huszonheten. Ennyien vannak. Hogy tudnak szaladni a csöbrökkel… Mert a tömlők elromlottak. Talán már négy-öt évvel ezelőtt elromlottak. És nagy nép volt a tűznél. Kiadtak a fojtó füstű szoba ablakán egy párnát, ketten is szaladtak vele. Elszaladtak tudniillik. A katonaság is ott volt pedig. De a népet csak úgy tudták megritkítani, hogy hamis híreket kiabáltak ki:
– Tűz van a Fő utcán…
– Ég a régi városház.
Egy tűzoltó az égő s beszakadt padlással beesett a házba. Csak egy kicsit égett össze. A tűz aztán elaludt. Elaludt: igen. Ha el nem alszik, kiderül, hogy nem csak a tömlők rosszak, s hogy katasztrófák megesnek a vidéken is…
A városházán pedig éppen tegnap jöttek rá, hogy Nagyváradon már kétemeletes házak is vannak, s tűzfészkek is vannak, és a legveszedelmesebb helyeken vannak. A tanács utasította a rendőrfőkapitányt és a tűzoltó főparancsnokot, nézzenek egy kicsit körül, restauráljanak, reformáljanak.
Hát nézzenek bizony körül. A tegnapi tűz még elég emberséges volt. Ne essék rosszul, de ma az embernek minden fajtájú katasztrófával számolnia kell, mi történik, ha úgy véletlenül négy vagy öt nevezetes helyre is bekap a tegnapi tűz ott a szomszédságban. A csebrekkel gyorsabban szaladtak volna, nemcsak szegény emberek párnái és pénzecskéi keltek volna lábra s az anarchia még nagyobb lett volna. A kotyikleti tűzoltóságnak elég lehet a fejsze és a cseber. Nagyváradon azonban valamivel több készségre volna szükség. Még tegnap csak egy becsületes tűzoltó bőrére fordult a játék. De fordulhat mindnyájunk bőrére.
Bejártuk azt a nagy udvart, ahol tegnap újra tűz volt. Ahogy bementünk, ijedten, hirtelen oltottuk el a cigarettánkat. Itt minden tüzet foghat és táplálhat. Azt mondják, három hónapi határidőt adott a tűzrevalók eltakarítására a főkapitány. Sok. Itt még meleg esetek lehetnek három hónapig. Meg aztán hallottunk mást is. Beavatott ember mondta:
– A rendőrség tudja, hogy Nagyváradon sok-sok ilyen lőporraktár-érzékenységű hely van. Azonban csak nagyon ritka esetben intézkedhetik. Ha építeni akarnak, beleszólhat a dolgokba a hatóság, de a tűzfészkeket csak a legritkább esetben van hatalma eltávolítani.
…Íme, idegesen, rettegve idejegyeztünk pár impressziót a tegnapi tűzről. Nagyvárad nő, szépül. Nagy város már. De egy szép napon – ne essék újra rosszul az ördög falrafestése – megsüthetjük a városunkat. Azaz megsül magától. Görbe, nyomorult utcák, tűzfészkek serege… Csak éppen a kóbor kutyákat szabályozzák meg olykor. De egyébként valósággal magyar Konstantinápoly leszünk már…
Nagyváradi Napló 1903. szeptember 3.
