100. PÉNTEK ESTI LEVÉL
100. PÉNTEK ESTI LEVÉL
Először a Parasztszívekről beszélgessünk. Legalább túl leszünk rajta. Szögedében van egy igen érdekes fejű újságíró-ügyvéd ember. Hivatik pedig dr. Balassa Árminnak. A jágermaris Hódmezővásárhelyen pompás kriminális ügyben hívták vagy hívhatták egyszer védőül e Balassa Ármint. Egy jeles parasztdrámához. Hogy milyen becses az asszony a tanyán. Talán ez volna a drámának az ő tanulsága. De mégse csúfolódjunk. Balassa Ármin író ember. Érdekes agyú és szívű ember. Ő mást is meglátott ez esetből. Meglátta pedig ama fontos látnivalót, hogy a Tisza mentén is esnek érdekes dolgok, nemcsak a derék, klasszikus időkben, s hogy a magyar paraszt nem egészen olyan romantikus levegő-ember, mint a magyar népszínműírók hirdették. Ez nagy fölfedezés ám. Balassa írt róla egy egyfelvonásos drámát.
Ezt a drámát megszerezte egy másik író: Szalóky Elek. Írt belőle (vagy utána?) egy háromfelvonásosat. Ez a Szalóky-dráma volt a Nemzeti Színház magyar ciklusának legutóbbi darabja.
Balassa és Szalóky nem tudtak együtt megegyezni. Hogy kié is ez a darab. Mi sok napok után, s azután, hogy Balassa pörrel fenyegetve letiltotta a Szalóky-féle darab előadását, megállapíthatjuk: Szalókynak nem volt joga Balassa darabját mirnikszdirniksz fölhasználni, ellenben nem lehet Balassát sem megérteni. Mert Szalóky a Parasztszívekből egy egészen új Parasztszíveket csinált. Rosszabbat talán, mint a Balassáé. De mást. És Szalóky konciliáns akart lenni. Még merészen sem lehetne őt plagizátornak mondani. Aztán ő minden lehető erkölcsi és anyagi részesedést fölkínált Balassának. Ha ezek után konstatáljuk, hogy a Szalóky darabja igen rossz darab, s még rosszabbul játszották a Nemzeti jelesei, méltán tűnődhetünk: miért a nagy harc.?
*
Ősbudavár jegyében vagyunk s a színkörök jegyében. Már Krecsányiék is működnek, s a bódézó Népszínház ma este már premiert is adott a budai színkörben. Szóval, ha az esték nem lennének olyan ködösek, mint például a mai este, Budapest már nyáriasan szórakozhatna, ha még nyitva állnak is a kőszínházak, sőt például a Vígszínház holnapra premiert is ígér. Henry Bataille a Vígszínház holnapi írója. Hogy retteneteset mondjunk: ő a francia Wolfner Pál. Ez a darabja, a Mama Colibri persze olcsó ötleten épül. A mama beleszeret a fia barátjába. Majd beszélünk az ügyről előadás után. Most csak siránkozunk röviden, de búsan azon, hogy milyen gyatrán mulathat a nyári Budapest. Színkörök és Ősbudavára. Ez lesz a program. Szép mulatság lesz!…
*
Nőírókról ígértünk említést. A mi hitünk szerint ebben az országban, ebben az időben, ha a dolgok rendjükben folynának, a nőíróknak kellene vezetniök. Megnyugtathatjuk a különben is napszámos módra durva és remegő férfiírókat. Még nem jöttek el nálunk a nők, kiktől félni kellene. Lux Terka és Tormay Cecil könyveire gondolunk. Két nagy női intellektus. Mindkettő nemes, elsőrendű dilettáns. De dilettáns. Nem hozták el közénk, amit a nőíróktól várunk: a női lélek új szenzációit, képeit és melódiáit. Ügyesek. Néha megejtők. De műkedvelők s naivak – még a mai magyar irodalmi mérték szerint is. Lux Terka könyve két hosszú novella. A mai lelketlen, haszontalan magyar élethez szállít bizonyságot mindakettő. Csínnal és bájos melankóliával ékes írások. Ennyi az egész. Tormay Cecil novellái nemkülönben.
Egyebekről a viszontlátásra.
MK 1905. május 21.
Diósadi.
