24. A SZENT APASÁG
24. A SZENT APASÁG
Strindbergnek, a pater semper incertus igazság gyötrődő írójának, kedvünk volna levelet írni s megkérdezni tőle, hogy mit szól az Anna Monica és a kis Hannó eseteihez?
Anna Monica a Montignoso grófnő leánya. Hannót, a kis Hannót, teljes nevén Acker Hannónak hívták tegnapig. Tegnap azonban agyonlőtte az édesapja, egy berlini kereskedő, Anna Monica él. Éltesse is a szász úristen. Neveljen belőle büszke hajadont, ki egészséges vért vihessen majdan valamely beteg királyi famíliába.
Jön a hír Lipcséből, hogy a szász királyi udvar Anna Monica hercegnőt is elveszi Giron nyelvmester fenséges útitársnőjétől, akit annyi érzékeny lélek megsiratott már. Elveszi pedig egy szép nevű úr miatt, akit Guicciardini grófnak jeleznek a telegrammok. Montignoso grófnő a lipcsei hír szerint e szép nevű gróftól már akkor elfogadta mindazt az életelégtételt, amit egy deli, harminc éves lovag egy bánatos, nyughatatlan, előkelő és versíró asszonynak nyújthat, amikor híres és világszerte meghimnuszozott drezdai karácsonyi útját megtette. Szóval: Giron barátnője nemcsak a verskötetét rendezte nyomda alá mostanában, nemcsak az anya-mártírság keserves útjait járta, de legasszonyibb illúzióinak is szakított néhány röpke órát.
És a szász király most elveszi tőle Anna Monicát. Nem azt mondja, hogy most már tisztán látok. Nem azt mondja, hogy most már leányoddal együtt meghaltál asszony, mert ha te karácsonykor is komédiáztál, akkor az én gyilkos kétségem szörnyű világossággal taszítja el most már azt a gyermeket, kinek életet legutoljára adtál. Akkor tudom, erről az egyről már biztosan tudom, hogy nem az enyém.
Nem ezt mondja Wettin György, ez a király, ez a férfi, ez az ember. Hanem azt mondja: most már semmiféle hazug teória, álirgalmasság el nem választhatja tőlem az én édes kis leányomat. Most már jogom és erőm van őt a szívemhez venni.
Úgy szeretnék kezet fogni evvel a férfival, evvel a valóságos emberrel, ha a királyoknak szokásuk volna kezet adni koldus plebejusoknak. Olyan igazán, meghatóan emberi szíve van ennek a királynak.
És a berlini kereskedőnek is. A berlini Acker válóban volt az asszonyától. Egy gyermekük volt, a kis Hannó. Kinél maradjon Hannó? Elvigye talán az asszony? Szerezzen neki mostoha apát? Hannó megfagyjon a szeretetlenségben, míg az anyja forró csókokkal gyújtogat egy új férj szívében? Acker kereskedő nem várta meg, míg a bíró ítél. Az égető kétség fölforralta az agyvelejét. Agyonlőtte a kis Hannót, azután maga-magát. És e gyilkos kétségben nem volt benne egy századrész pillanatig az a másik kétség, hogy talán a kis Hannóhoz nem is volt köze az ő szerelmes véráradásának.
És nem elmélkedünk arról, hogy a trón és a pult mellett egyforma a vér, az ember. Ez olcsó volna. Arról sem jósolunk, hogy Montignosó grófnő nem fog belepusztulni a búba, ha elveszik Anna Monicát. Ír egy új verskötetet, s számonkéri egy új Guicciardinitól azt, amivel hite szerint neki az élet tartozik. Frau Acker pedig boldog lesz egy új férfiú szerelmes kebelén, ki neki a kis Hannót is vissza fogja talán adni. Csak szeretnők, ha Strindberg fantáziáját megtermékenyítnék s megihletnék az Anna Monica és a kis Hannó esetei.
Poéták, akik annyi dalt tudtatok és tudtok a szent anyaságról, lássátok meg végre az apaságot is, mely talán még szentebb, mert benne van a pater semper incertus-nak pokoli igazsága. Az apai érzés a legemberibb, legfölségesebb, legérdektelenebb, legtisztultabb érzés. Ebben az érzésben benne van az egetvívó két lábú tollatlan állat életének egész isteni tragikomédiája.
Budapesti Napló 1905. február 10.
A. E.
