27. AZ ARANYPATKÓ
27. AZ ARANYPATKÓ
– A Vígszínház bemutató előadása –
A berlini Börsen-Courier egy kicsit kicsúfolja Budapestet hogy a Familientag, magyarul: Az aranypatkó már színre kerül Budapesten. Ha meggondoljuk – írja – hogy Wallenstein csak nemrégiben érkezett meg Budapestre! Schillernél gyorsabb Kadelburg. Azt mondja a berlini újság: „Die Lebenden reiten schneller.”
Persze a németnek ezúttal csakugyan nincs igaza. Wallenstein nélkül csak el lettünk volna már valahogy. De a ma esti Kadelburgra szükségünk volt. Diétát kell tartanunk. A sok pajkosság megártott. Ha nem tartottunk mértéket a kaviárban, osztrigában s francia pezsgőben, most nyeljük némán és türelmesen a pilulát.
És szomorúan mentünk el a Vígszínház ma esti rendelőóráira. Jöjjön, aminek jönnie kell. És micsoda édes meglepetés!… Igaz, hogy iszonyúakra voltunk elkészülve. Csalódtunk. Nem is mindegyik német otromba, mikor kedves akar lenni. Legalább is ez a ma esti Kadelhurg nem az! Hiszen német, német. Szó sincs róla. De olyan svájcias német vért sejtünk a mai vígszínházi darab alakjaiban, amelybe már becsergett a francia véna. Holott ez alakok junkerek, sőt überjunkerek, németek, sőt übernémetek. Kadelburgé, Gusztávé az erény.
Fehér, óh nagyon fehér darab „Az aranypatkó”. Jóakaratú, ellágyult, derűs és – dicsekedő szemlélése a német társadalomnak. Rendjelet érdemelne a porosz kormánytól ez az író. Ha poéta volna és mélyebben járó, meg tudná ez az ember hódítani a legvadabb germanofóbokat is, akik közé tartozik e sorok szerény írója is.
Családi tanácsot tart a Wollien bárói familia. Tarka nép. Minden német típusra jut belőle. Új majoreszkót kapott a Wollienfideicomissum. Egon a szerencsés új majoreszkó. De Egon szegény polgárleányba, egy bájos piktor-Gretchenbe szerelmes. Már pedig a família irigyei a hitbizománynak egy régi paragrafusára bukkantak, mely a majoreszkónak tiltja a mesalliance-ot. Egon pedig el akarja venni az ő Hildáját. Attól függ, hogy a családi tanács többségét meg tudja-e hódítani a kis Hilda. De hogy meghódítja!… Minden sikerül, s Hilda bejut a nemes bárói családba, mint a majoreszkó felesége.
Nincs olyan kipróbált sikerű, híres romantikus darab, melynek a motívumaiból ne rakott volna a darabjába Kadelburg. Ügyesen, zseniálisan. Mintha valaki végigszáguldott volna nemcsak a Vasgyáros-féle darabok felett, de tán még a Csíky-darabok felett is, s hirtelenében egy-egy kis tejfelt mindenünnen leszedett volna.
Vígjáték, és németesen víg. Junker-darab, de ártatlan antijunkerséggel. Dráma, és fütyül a drámai szabályokra… És mindezek mellett elég mulatságos darab. Hiszen különben már az gyönyörű dolog, mikor egy német író annyira baleset nélkül tud kedveskedni, mint Kadelburg!… És olyan jóízű alakokat felvonultatni!… A süket alapítványi hölgy, az udvarmester Wollien, aztán a másik Wollien, Ludolf, az áldott lelkű és részeges porosz Mokány Berci, a tudós Wollien; a volt kutyamosó, ki zokog, mikor egykori kapitányát újra látja, és a többi. Szinte mind. Nyárspolgár berliniek sírhatnak, üvölthetnek és hahotázhatnak, mikor e darabot nézik.
És mégis… Tartsuk csak pilula-rangban ezeket a darabokat. Mert hogy írók számára csináljuk a hasonlatunkat: jó ital a müncheni sör is néha (katzenjammerkor pláne), de az érmelléki bakator csak más ám.
Kedves, ügyes, stílusos előadást kaptunk. Nem is tudnók kiválogatni a kiválókat. Mint eseményt írjuk ide, hogy Hegedüs, aki ragyogó figura volt a részeges földbirtokos, az ex-kapitány, a porosz-szívember szerepében, énekelt is. Egy csacsi, olcsó, de kedves és ismert melódiájú nótát – hasonló szöveggel. Ezt a Náni-nótát dalolni fogják egész Budapesten. Sok a szerep ebben a darabban! Írjuk ide becsületesen, igazságosan írhatjuk: mindenki jó volt. Legelsősorban pedig Gazsi Mariska, Nikó Lina, Hunyadi Margit, Góth, Tapolczai és Fenyvesi.
A közönség, a diétázó közönség nagyon mulatott, de bizonyosan ama félig-tudatos ravaszsággal, hogy milyen jól fog esni ezek után egy francia malacság!… Csak azok a francia írók tudnák fokozni a malacságot!… Ezt a csodát megérdemelné a budapestieknek hozzájuk való ragaszkodásuk…
*
Két szükséges dolgot majd elfelejtettünk lejegyezni. A darab címébe úgy került az aranypatkó, hogy ez a Wollien-család címere. Ez az egyik. A másik: tartozó elismerés. Timár Szaniszló nagyon avatottan, ügyes kézzel, írói munkával csinált a Familientagból – Aranypatkót.
Budapesti Napló 1905. február 12.
(Dyb.)
