41. A SZÍNHÁZ ÖRDÖGE
41. A SZÍNHÁZ ÖRDÖGE
– Bemutató előadás a Vígszínházban –
A szituáció igen-igen érdekes. Mielőtt már a függöny felgördülne. Szécsi Ferenc akar a színpadról beszélni – a színpadon. Egy kicsit irigykedünk. Úgy elmenni a színház tájáról, hogy bölcsen derűsen, fölényesen nézzünk az elhagyott, alanthagyott, csodálatos tájra, s írjunk róla nem a benfentes, régi lázzal, de a régi szerelemmel: ez szép dolog. Ez az egyik fele az érdekességnek. A másik: az önző bizalom. A Nemzeti Színház Szécsi-darabja, az Utazás az özvegység felé már kényelmes önző bizalommal tölt el mindannyiunkat; okvetlenül érdekes dolog lesz, amit kapunk.
Ezek után s mindenek előtt írjuk is ide: A színház ördöge sikert hozott. Talán valamivel kevesebb sikert, mint amennyit vártunk. De ennek Szécsi Ferenc az oka, Ő már is sokra kapatott bennünket.
Ha Szécsi Ferenc vígjátéknak nevezi a darabját, legyen vígjáték. Valamely új német poéta talán csúfondáros kulisszajátéknak vagy valami ilyesminek nevezte volna el, ha ő írja. Mert A színház ördöge kedvesen, de olykor-olykor mérgesen csúfondáros darab. A speciális magyar színpadmánia okosan óvatos szatírája. Kifordítása a színpadnak a közönség felé. Csak a nagyon vidéki színpadé persze. Hanem azért érthet mindebből Budapest. Szinte érzi az ember az író folytonos gondolatát, hogy hejh csak valamelyik budapesti színpaddal lehetne ezt keményen, alaposan megcselekedni. Mivel pedig ez egy kicsit bajos, annál jobban kikap a budapesti színházi bajok egyik legveszedelmesebb peccatum originale-ja: a színitanoda.
Nagyon is sok minden belekerült ebbe a színházi és színpadi szatírába, ez a legfőbb hiba. Egy vidéki módos kereskedő-családot zülleszt el a színház ördöge, alördögei, egy színigazgató, két revolverzsurnaliszta s társaik által. A família öreg fejével elhitetik, hogy Don Juan, a vejével, hogy világhódító drámaíró, a leányával, hogy a jövendő Pattija. Jövedelmes speceráj-üzlet, családi boldogság, takarékpénztári betét, jegyespárok öröme és sok-sok illúzió pusztul el, míg aztán a negyedik felvonásban helyrejön minden. A zsaroló banda áldozataival együtt eközben Budapestre kerül, s e réven kapjuk meg a darab legmaróbb részét, a színitanoda rajzát. Bizony itt furcsa és kegyetlen titkokat tudunk meg. Az ügybe a színpadon a rendőrség is beleavatkozik. Talán ez az egy a túlzás a szatírában.
Eleven furcsaság, ötlet, alak van annyi a darabban, hogy ötre is jutna. Az előadás pedig legelsőrendű. A nőszerepek között Haraszti Herminé a legbővebb. Jeles és pompásan mulatságos volt, mint ripacs tragika. Varsányi Irén és Gazsi Mariska kisebb szerepeikben voltak nagyon kedvesek. A férfiszerepek a hálásabbak. Egy sereg kész sikerű szerepet írt a Vígszínház színész urainak Szécsi Ferenc. Góth, Hegedüs, Tanay, Vendrei, Fenyvesi, Balassa, Szerémi annyi tapsot arathattak, amennyit csak akartak. Legelső sorban pedig Góth, akinek a pénzétől és illúzióitól megrabolt fűszeres szerepében több és erősebb feladat is jutott a többi szerepeknél. A kisebb szerepűek is helyt állottak. Hegedűsné, a ki szerepében ügyes és bátor, Báthory Elza, Győző s mindannyian.
De azért lesz okvetlenül különb sikere is Szécsi Ferencnek, ha sikeres is volt az este. Mert sikeres volt, s a közönség szeretően, hálásan viselkedett.
Legtöbb taps volt az első felvonás után. Szerző és színészek előtt alig győzték vonogatni a függönyt. De volt taps, kihívás sok mind a darab végéig.
Budapesti Napló 1905. március 4.
Dyb.
