68. PÉNTEK ESTI LEVÉL
68. PÉNTEK ESTI LEVÉL
Ott kell folytatnom, ahol elhagytam. Még csinos dolgok fognak nálunk történni. Zichy Géza diplomát kapott Kossuth Ferenctől, úgy is mint hazafi, úgy is mint zeneköltő. Hát nem igaz, amit mondtam? Nemsokára praetorokat nevez ki a koalició. Zeneíró lehet, akit a zenepraetor zeneírással megbíz, s aki a Kossuth-nótát akkor is énekli, mikor nem kell. A költőket Papp Zoltán fogja ellenőrizni. A sajtó fölött Bartha Miklós és Holló Lajos fognak őrködni. A históriázáshoz Thaly Kálmán adja az engedélyt. És így tovább. Minden engedély bevonható, és minden írói és művészi működés beszüntethető, ha öt hazaffynak hazafias aggodalmai támadnak.
Akkor talán majd Somló Sándornak is könnyebb dolga lesz. A drámabírálást, műsorcsinálást is kiküldött praetor fogja végezni. És egy rossz szójátékot csináljunk: a magyar írókat is tömegesen kivégezni. Még Pakots Józsefnek volt egy csöpp szerencséje. A Tévelygő lelkek írója legalább úgy hagyhatta el a Nemzeti Színház véres harcterét, hogy a kritika megállapíthatta határozott írói értékét. De holnap újra premier lesz. Ezúttal Szemere György a soros. Nincs kegyelem egy írónak is. Somló Sándor el akarja a kedvüket venni végleg. Még jósolni sem merünk a holnap esti premierről. Mi nem történhet a Nemzeti Színházban?
Dicsérem a Vígszínházat, mely nem juttat az ember eszébe ilyen bús dolgokat. Sőt. A teremburáját! Hát láttunk mi már sok malacságot, de a Feydeau új darabja valami. A Kézről-kézre. Még játszani sem kell jól, mint ahogy nem is játszották jól a Vígszínház művészei. De az az ágy, – pompás, finom, széles, kényelmes francia ágy, – melyben és mely körül egy egész fölvonás folyik a darabból!… Csak sok ilyet. A cél már nincs messze. Akkor lesz sok ünnep a világon, mikor az első színház meg meri tenni, hogy… Azonban szükségtelen a bíztatás. Az is meglesz. És a zseniális Feydeau-nak igaza van. Ő is volt fiatal. Ő is akart talán komolyat és sovány tantieme-ű darabot írni, s aztán neki is lehetett egy Somló Sándora s közönsége, mely a világ legnyugodtabb lelkiismeretével mer eleve úgy menni a színházba, hogy no ma megint jön egy rossz eredeti darab. Magyar írók, figyelmetekbe ajánljuk az ágyat. Nemcsak azért, mert általában szokásotok azt kerülni. De mint témát.
Ez pedig nem prüdéria. De keseríti az embert a szerelemnek az a francia littéraire kezelési módja. Nem illik ez hozzánk, és nem illik a legszebb földi ügyhöz. Apropos, úgy-e nem hazafiatlan cselekedet azért a Vígszínházba járni, óh hazafias irodalmi és művészeti praetorok? Szekszuális és trágársági téren általában meghatóan egyetértők s liberálisak vagyunk.
Kiváncsi vagyok, hogy a festészeti praetor fog-e diplomát adni Perlmutter Izsáknak? Szörnyen zilált muzsikájú neve van ennek a nemes, igazi piktornak, ennek a nagy poétának. Aligha kap diplomát. A képzőművészeti Társulat tavaszi tárlata most nyílik meg. Angol, német, francia művészek is elküldték képeiket vendégségbe. Érdekes a tárlat, de azonban egyelőre csak erre az emberre akarjuk mi a figyelmet felhívni. Milyen jól esik az embernek e lármás, léha s dolgait nagyon rosszul folytató országban itt is, ott is találkozni emberekkel, kik nem akarnak a lelkükből lealkudni. Írják, dalolják, festik, faragják s beszélik azt, amit igaznak éreznek és vallanak.
Ez mégis csak azt jelenti, hogy egyszer csak majd lesz még itt jobban is.
MK 1905. április 9.
Diósadi.
