69. ERŐSEK ÉS GYENGÉK
69. ERŐSEK ÉS GYENGÉK
– Bemutató a Nemzeti Színházban –
Nem is igaz, hogy nekünk is meghalt Ohnet. Igen talán ama keveseknek, kik szomorú muszájból féllábbal, félszemmel s majdnem egész szívvel Nyugaton élnek. De a nagy soknak nem. Láttuk ma este… Most pedig következnek a magyar „Vasgyárosok”. Hiszen ez természetes is. Hát nem feudális ország vagyunk-e mi ma is még? Szinte korán is érkeznek a magyar Ohnet-k.
Ami pedig – Szemere György új darabját illetné, hát már az első jeleneteknél jól érzi magát az ember. Itt egy komoly ember fog történetet gördíteni a deszkán. Itt az ember nem fog remegni erőn felül vállalt nagy próbálkozások miatt. Nem lesz botrány. Nem kell remegni, hogy vajon valami őrület jön-e, vagy a zseninek egy merész iramodása. Sőt legkevésbé kell félni attól, hogy most egy nagy, új értékes opusz aggodalmas, szent három órája következik. Nem. Egy komoly íróember fog beszélni és beszéltetni, akit már úri temperamentuma s az életről végleg megformált, hogy úgy mondjuk, kuriális fölfogása is meg fognak őrizni az újszerűségtől s a kudarctól.
Valóban: nem csalódtunk. Kaptunk egy világnyi ódonságot, nem új, sőt diluviális romantikát, ócska, de összerakásában érdekes mesét, nagy készséget, folyékonyságot, sok kedvességet, egy jó, becsületes írót, ki mindenképpen szimpatikus. Megjelenésében is, amihez ma nagyon szépen volt alkalma. A lámpák előtt tudniillik.
Egy büszke gróf, mint a meséké, két fiú s mint a meséké: a deréknek kevesebb szeretet jut, ellenben a hitványabb a kedvenc. A büszke gróf a darabot Lear királyként futja meg. A darab végén a lenézett Hamupipőke-fiú deréksége és szeretete vigasztalja meg. Mint a mesében.
E mesébe fonódik az úgynevezett élet. A léha gróf-fiú elcsábít egy szegény tanítónőt. Hibáját pénzzel akarja kikorrigálni e nőnek. Arról szó sincs, hogy magát hibásnak lássa. A derék gróf-fiú, akinek egy elégedetlen, kissé anarchistáskodó barátja van, e barátja révén megtudja a dolgot. Beleszeret természetes sógornőjébe. Persze a büszke gróf, az apa még dühösebb rá. Hanem az apa elvesz egy színésznőt. Ezt a színésznőt nem veszi be a Társaság nagy T-vel. Saját kedvesebbik fia s az a koldus, de ragyogó nevű mágnás-familia is, melybe a fiú házasodik, megtagadja az öreg grófot és a feleségét. A büszke gróf megtörik. Elátkozza a gonosz fiát, s örömmel egyezik bele, hogy Hamupipőke-fia nőül vegye a másik fiától megejtett bájos, jó, szegény leányasszonyt.
Kik az erősek? Akik maguknak csinálnak törvényt az életre. Kik a gyöngék? Akik előítéletek rabjaiként élik le az életüket. Így kell talán magyaráznunk a darab címét. Mint társadalmi dráma, mágnásaink lehetetlen, abszurd, üres életét akarja talán megmutatni. Ezt néhol szinte meglepően kegyetlenül végzi Szemere György. De hát bennünket igazán nem érdekel a Társaság. Nincs mi érdekeljen benne. Legalább így illenék ez a polgári Magyarországhoz, ha volna ilyen. De nincs, tehát mégis csak Szemerének van igaza. Hát csak jöjjön a magyar Ohnet-k órája. Ha három elég kellemes órát tudnak szerezni, mint Szemere György tette, rendben van. Kinek vannak meg itt már a régi nagy igényei?
Újra és világosabban konstatáljuk: hogy siker volt. Siker, igen: több kihívással. És egy nagyon jó előadás. Habár jaj be rossz a Török Irma nemes bukott nője! A nőszereplők egyáltalában nem remekeltek, mégis nagyon jó volt az előadás, Odry Árpádnak volt újra igen előkelő sikere. Ez a nagy talentumú fiatal színész még egyre halad. Kitűnő, ritka szerencséjű napja volt Gálnak. Nagyon ügyes volt, mint mindig Pethes. Kiváló Náday, s Dezső sem egészen rossz. Sok és szíves taps és kihívás.
Budapesti Napló 1905. április 9.
(Dyb.)
