73. TARKA ESTE
73. TARKA ESTE
– Molière és két magyar szerző a Nemzeti Színházban –
Tarka estéje volt a Nemzeti Színháznak. Ezen a tarkaságon – bevalljuk – ott a helyszínén bosszankodtunk egy pillanatig s szinte az a fölösleges káromkodás szaladt ki a szánkon, hogy a teremtését, ami sok, az mégis sok. Bosszankodásunk nyomába azonban gyorsan hágott a bölcsességes önmegadás. Ennek békés hangulatában mondjuk el röviden az elmondandókat.
(A gyermek.) Dr. Hüvös Kornél egyfelvonásos, kis színművet írt a férfiember bestiaságáról. Evvel a darabbal kezdődött a mai este. A nő elbukik, mire a csábító férfi megugrik előle. A nő egyre lejjebb süllyed, mert gyermeke van, s ezért a gyermekért az anya naponként eladja magát. Öt év múlva találkoznak egy éjszakai lebujban: a nő és csábítója. A férfi nem ismeri meg a nőt. Csak a nő lakásán derül ki a titok. Ami elég hihetetlen. Előkerül a gyermek. Egészen a férfi mása. A férfi megrendül. Az ő gyermeke ilyen anya mellett maradjon? Igazi férfibestiasággal elragadja a nőtől a gyermeket is… Ez azonban nem ilyen világos a Hüvös Kornél dr. darabjában. Egy kicsit naív munka. Nem csoda. Ilyen történetet egyfelvonásban egy Sardou sem tudna lejátszani. Sok a naivság a kis darabban. Néhol úgy véljük, mintha régen-néhai Beöthy Lászlónak egy álérzelmes, fantasztikus novelláját mondanák el a színpadon. De hogy ezt a témát valamely módon mégis megérezte az író, s hogy a kölcsönkért érzések és igék mellé itt-ott a magáéból is adott, ez reménységre jogosít. K. Hegyesi Mari és Császár kiválóan rosszak voltak a kis darabban. Pedig az álérzelmesség rendszerint nem idegen tőlük. Ellenben nagy gyönyörűsége volt a közönségnek egy nagyon bájos kicsi leánykában, kit Izsáki Mártának nevez a színlap. A gyermek rokonszenves íróját többször és sok tapssal hívta függöny elé a publikum.
(Oroszlánbőr.) Ez is egyfelvonásos darab. Vígjátéknak neveztetik és Erdélyi Zoltán írta. Istenem, annyi becsületes jóindulat és jóhiszeműség árad minden szavából e kis semmiségnek, hogy a ceruzánk vonakodik egy kemény szót is leírni. Egy kicsi, megfésülhetetlenül borzas és jámbor kispolgári ötletből íródott a darab. Kis emberekről íródott kis komédia, s olyan derültnek, igénytelennek mutatja az úgynevezett kishivatalnokot, hogy ez a darab, ha jobb volna, lázítana a tisztviselők fizetésének a rendezése ellen. Szerencsére nincs így. S szerencsére, ha itt-ott nagyon terjedelmesnek is érzik és tetszik a „víg”-játék, valójában az óramutató szempontjából rövid. A közönség szórványosan még tapsolt is. Talán nem kell mondani, hogy Ligeti Juliska és Rózsahegyi a főszereplők ez igen-igen naiv kis színdarabban. Ők egyformák mindig, mindenben. Darab és szerep nélkül is tudnak a színpadon játszani. Avval a különbséggel, hogy az örök Rózsahegyi mindig kedves. Vízváriné s Gál ügyeskedtek még az Erdélyi darabjában.
(Dandin György.) Molière-darab, kitűnő fordítás, jeles rendezés, előkelő játék. A Nemzeti Színház mintha a szájába akarná adni a kritikának a tanácsot:
– Kedves Nemzeti Színház, igenis nem vagyunk kannibálok. Ujjongunk a magyar talentumnak, ha van. De a való nagy eljövendők érdekében kérjük: játsszák Molieret. Vagy játsszák mindazt, ami kipróbált, régi, mintsem lejárassák az újat – s legyünk hazafiak – a magyart. Végre is egy műintézet, ha kritikára nem képes s ha ereje nincs, akkor is szolgálatot tehet a haladásnak, ha tartózkodik a haladástól. Vagy komolyan hitte a Nemzeti Színház, hogy az idei magyar ciklussal a magyar drámairodalmat szolgálja?
A pompás, klasszikus darab jó előadásának érdemén Helvey Laura, Nagy Ibolya, Vízvári Boriska, Gabányi, Horváth, Náday s mind osztozhatnak.
Budapesti Napló 1905. április 15.
(Dyb.)
