87. EGY SZÁL MIRTUSZ
87. EGY SZÁL MIRTUSZ
A színészeket fölbátorították a drámaírók. Ha így van – gondolják – ők is írnak. Mint ahogy szinte igazuk is van. Ma este a Nemzeti Színházban Dezső József színműködött. Talán tizennyolc percig tartott az eset. Egy dramatizált, olcsó kis románcot kapott a májusian ritkaságos, de familiáris publikum. Esküvőre készül a szép menyasszony. Pazar nászruháját kis varróleány igazítgatja. Jön a vőlegény, s a varróleány ráismer benne az ő hűtelen lovagjára. Nem csinál szcénát. Legyenek boldogok az egymáshoz valók. Ő csak egy szál mirtuszt kér a szép menyasszonytól. A násznép megindul. A kis, kopott varróleány egyedül marad. A zenekar édes nászindulót játszik. Ő fölkapja a cókmókját, s búsan, lomposan megy vissza a műhelybe. Szóvirágos, naiv kis munka. Pedig ha banális is a románc, egy erős poéta kegyetlen hatásokat diktált volna ki belőle. Így is jó volt. A szerzőt sokszor hívták a lámpák elé. A kis dramolettben Paulay Erzsike, D. Ligeti Juliska, Odry Árpád, Paulayné, Helvey Laura játszottak. Paulay Erzsike szép, üde menyasszony volt, s lelkünk fájt érte, hogy ilyen fiatalon túlsóhajtja, túlénekli a legöregebb nemzeti színháziakat is. Dezső darabját Géczy István és Hegedüs Gyula darabja, az Enyészet követte. A színészszerzőké volt, az este, s nem volt rosszabb sok más esténél. Valószínű, hogy ugyanígy nem volna káros, ha néha némely drámaírók játszanának a színpadon. Erről a cseréről talán lehetne beszélni.
Budapesti Napló 1905. május 4.
(Dyb.)
