191. FARSANG ÉS IRODALOM
191. FARSANG ÉS IRODALOM
– A londoni Dickens-bál –
Karnevál udvara sohasem volt spanyol etikettes udvar. Valahogyan a régi, víg pogányok bolondos mámorából akarna inni farsang idején a szegény, mai halandó, az izzadó gond-ember, és nem sikerül neki. A szaturnáliák pogányának más volt a lelke. Ezt ő elfelejti. És fanyar ízek keserűsége, marása marad az ínyeken. Nem igen tud kacagni, bolondulni a mai ember. Nincs sok öröm Karnevál udvarában egy idő óta, mert még csak a csörgősipkát sem úgy viseljük, ahogy illik. Nem megelégítő a mi mulatságunk. Nem hozzánk méltó, nem szívből áradó, nem gondűző, nem őszinte. És összefacsarodik az ember lelke még a híres nizzai Karnevál-ünnepeken is, mikor a Place Massenán a tolongó, bolondozó emberáradatra nézünk. Szegény mai ember! Hogy szeretne mindent elfeledni, tombolni, bolondul kacagni. És nem lehet, nem lehet. Nem tud. Síró csuklás van a leghangosabb kacagásában is. És ami a boldog, pogány üköknél őszinte, szent vadulás volt, kínlódás, bús iparkodás vagy otrombaság az nálunk. Ezért halódik Karnevál. Nem igaz az élete. Ez az élete hát elmúlik. És Karnevál új élettel fog feltámadni a mi számunkra. Így lesz, és ahogy hírt kapunk a londoni Dickens-bálról, úgy rémlik, hogy az új Karnevál már közeledik, s mottója az a mondás lesz, amit egy bús franciától olvastunk a minap:
Ha vénül az ember egy kicsit, szívben vagy korban, egyre bizonyosabban látja: legszebb dolog ezen a világon az, amit igaz írók írnak.
A londoni Empress-teremben bál lesz a jövő héten. Édes, bölcs gondolatú bál. E bálon meg fognak elevenedni a mi édes, imádott alakjaink. Dickens világa fog életre rajzani. A legszebb, legigazibb világok egyike. Minden egyes látogató Dickens valamelyik köntösében s maszkjában jelenik meg. Az Empress-teremben való álomvilág fog ragyogni. Mennyi ismerős! És milyen ismerősök! Mennyi emlék! A fantázia szárnyaltató perceinek mennyi visszarebbenése! És milyen gazdag világ! Ezren, kétezren, háromezren jöhetnek. Mert nagyon gazdag volt a Dickens teremtő lelke.
És eszünkbe jut fájdalmasan egy világ, egy másik világ, egy mindeneknél ragyogóbb világ, amelynek nemrégen költözött el a teremtője. Egy Jókai-este Budapesten!… Egy, talán a Dickensénél is népesebb, színesebb, csodálatos világ megjelentetése. Milyen szép volna, milyen kötelességes: kiváltani a magyar lelkekből a hódolat melódiáit. Hogy megindíthatná ez a Jókai-este egy kicsit visszarekedt áradatát a mi nagy szerelmünknek a tündérgazdagságú nagy magyar zseni iránt, ki porhüvelyével elvált mi tőlünk.
Nem bánnók, ha a kiadói élelmesség ajándékozna meg ezzel az estével bennünket. A Dickens-bálra készülődés Londonban olyan forgalmat csinált a londoni könyvboltokban, ami esemény. Siet mindenki megvásárolni Dickens könyveit. Nemcsak a kosztümtémát keresők, de mindazok, akiket a legszebb regényvilág megelevenítésének gondolata elbájolt, és sokan-sokan vannak ilyenek. És sokan-sokan lennének bizonyosan nálunk is. A Dickens-bál akkor is szép, ha mögötte könyvkereskedői fogás rejtőzik. Sőt igazolása annak, hogy Merkur is képes apollói lendületekre.
Mert, mikor nemcsak az országos zenebona miatt, de lelkünk keserves kiszikkadtságában is, nem tudunk vidáman nézni Karnevál udvarára, a mindig egyformára, az unottra, föl nem vidítóra, hozzánk nem illőre, tervezzünk el magunkban valami olyat, ami hasonlít a londoni Dickens-bálhoz, s ami talán még szebb lehet itt minálunk, lelkünktől népesültebb, színesebb. És megkönnyítőbb, hódítóbb bizonyára.
Csináljunk forradalmat a régi Karnevál ellen. Próbáljuk megtalálni elkóborolt jókedvünket, elszaladt kacagásunkat egy hozzánk illőbb, nemesebb Karnevál uralma alatt. Derűt kíván a lelkünk, s újfajtájú szaturnáliákat a mámorszomjúságunk. A Dickensek, a Jókaiak fölajánlják nekünk az ő világukat, a legszentebbeket, legérdemesebbeket és legkiválóbbakat e nehéz életben, mint az elbúsult francia a minap bölcsen sóhajtotta….
Budapesti Napló 1905. január 24.
