210. BALLADA A SOK ESZKIMÓRÓL
210. BALLADA A SOK ESZKIMÓRÓL
És van az országban néhány millió ember, ki egy falat kenyérért eladná lelkét, testét. És jön Budapest, ez ország mamája és szól imígyen:
– Negyvennégy ember hozzájuthat egy-egy falat kenyérhez.
Javíthatatlan humanisták pedig fölsóhajtanak:
– Szörnyűség! Hány embernek kellene ez a kolduskenyér, s csak negyvennégynek fog jutni.
Beavatott emberek viszont mosolyognak e sóhajtáson:
– Negyvennégynek? Egynek sem. A mama most csak tréfál. Nincs ám Budapestnek eszében sem kiosztani negyvennégy darab kenyeret. Van annak gazdája mind a negyvennégynek.
A moralista háborog:
– De hát miért e tréfa?
A beavatott komoly úr megvetéssel mosolyog:
– Mert modern országban élünk, vagy mi, ahol paragrafusok is vannak.
Budapest székesfőváros pályázatot hirdetett negyvennégy piciny állásra. Pályáztak hirtelenében érte ezernégyszázan. Szegény emberek lehetnek egytől-egyig. Egy vagyont fektetett bele mindegyik a kérvénye úgynevezett felszerelésébe. Legalább is húszezer koronát szerzett e réven mindnyájunk mindenható atyja, az állam. És jöttek a pályázatok. A két vízvezetéki ellenőri állásra pályázott 62, egy egészségőri állásra 98, két katonaügyosztályi biztosi állásra 131, hat adóbiztosi állásra 217, egy mezőrendőri felügyelői állásra 63, egy kórházi kapusi állásra 72, nyolc hivatalszolgai állásra 359, egy fertőtlenítő állásra 38, öt vásárcsarnoki őri állásra 111, két kórházi szolgai állásra 136, tíz mezőőri állásra 65, egy szegényházi kapusi állásra 43. A városnál pedig mindenki tudta, hogy ezek az állások már mind betöltött állások. Ideiglenesekkel betöltött állások. A pályázatot csak és azért írták ki, mert a törvény ezt így írja elő. Ellenben szó lehet arról, hogy negyvennégy új ember helyett még a régiekből is elkergetnek néhányat. Mert a pályázók között katonák is vannak: altisztek. Ezeknek pedig első joguk van. Ezeket nem szabad formális pályázatokkal megtréfálni. A többi pedig okuljon. A sok éhes millió. Ebben az országban az éhes ember csak a szagát élvezheti a sült szalonnának, mint a Jókai Mór lovagja, akit kiéheztetett egy szép amazon.
Budapesti Napló 1905. április 5.
