199. STRÓFÁK SZÍNPADI NŐKRŐL
199. STRÓFÁK SZÍNPADI NŐKRŐL
I.
Berlinből elindult gyalogosan egy öregasszony, s a harmadik faluban elcsípték a zsandárok. Koldult az asszony, s rongyos ruhája zsebeit fillérek húzták. Sírt, és kérte a zsandárokat: bocsássák őt szabadon. Meghal, s mielőtt meghalna, Bécset akarja látni. Erre koldulja a pénzt. Hogy mit akar Bécsben? Egy karzatjegyet az Operaházba. Mert volt egyszer egy énekesnő. Lábainál hevert az osztrák császárváros. Arra akar emlékezni, mielőtt sírba feküdnék. Hogy hívták azt az énekesnőt? Azt válaszolta a rongyos asszony, hogy elfelejtette. És mi az ő neve? Elfelejtette azt is.
II.
Belgium és Kongó ura öregember már. Nem fiatal bizony a szép Cléo de Mérode sem. Pedig a nők és a fejedelmek tartósak. Mi van a csodálatos ékszerekkel? Nincs már pénze Cléo de Mérode-nak? Hajh, hajh, férjhezmenni is szomorú sors. Kis templomú faluban áhitatoskodni szintén. De van egy szomorúbb sors. Az isteni diva egy őszi napon arra gondol, hogy sok a rubel Oroszországban. Cléo de Mérode Moszkvába készül.
III.
Leveleket ír könnyes szemmel a kómika. Valahonnan egy provence-i városkából. Lyonba, ahol a leánya most lép először a színpadra. De lehet hogy nem is provence-i városkából s nem is Lyonba. Itt Magyarországon valahonnan valahova. Gondolkozik, melyik halt meg a régi gavallérok közül. Melyik ment tönkre, s melyik aggastyán. Nem is sok a kiselejtezendő. Élnek, s ma is kedvelik a színpadi nőket azok a régi urak. És a kómika írja, írja a leveleket. Szeressék az urak az ő kisleányát is úgy, ahogyan valamikor őt szerették.
IV.
Ballerinát sokféle fátum érhet. Húszéves korában köszvényt kaphat a lábaiba. Szívszélhüdés érheti tánc közben. Férjhez mehet, s főznie kell. De mindennél több: nyugdíjból élni. Kicsi nyugdíjból sokáig. Mint a százunokás matrónák. És emlékezni. És vigasztalódni azzal, hogy tíz sort még írnak egyszer róla a lapok. Ha gondoskodik előre. A nekrológot.
(Egy nap hírei, s nem is valamennyi.)
Budapesti Napló 1906. június 9.
Lellei
