200. JEGYZETEK A NAPRÓL
200. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Los von Occident
Los von Occident
Új jelszónk: a Balkánra és Kelet felé. Éppen eleget vesződtünk ezer év óta az ármányos Nyugattal. Unjuk már ezt a barátkozást. Vérünk, álmunk, potenciánk kerget minket a Nyugattól. Inkább leszünk Ázsiában elsők, mint Európában utolsók. Igaz, hogy Széchenyi István ezt nem így gondolta. Előtte és utána másról álmodtak a szent vágyú magyarok. Igaz, hogy rajtunk állott: ne az utolsók legyünk Európában. Minden erőnk megvan a nyugati lendüléshez. Csakhogy ez erőket lebilincseli a múlt. Lebilincseli a papi nyereg, a mágnás-béklyó s a tatár vaskalap. Csak egy új, demokrata Magyarország haladhatna dicsőségesen a Nyugattal. A mai Magyarország valóban nem. Magyarország mai urai tehát visznek bennünket a Balkánra és Kelet felé. Mintha mozgó aszfalton állanánk. Csókolózunk Szarajevóval, Jassival, Belgráddal és Szófiával. Sok minden fog persze ránk ragadni. Egy szellemes magyar ember szerint nemsokára nagy kongresszus lesz a Balkán valamelyik metropolisában. E kongresszuson mi is részt veszünk, s kimondjuk, hogy a magyar-balkáni barátság kedvéért ezennel és ezentúl a Balkán – Pozsonynál fog kezdődni.
II.
Ezt tanulta Amerikában?
Ezt tanulta Amerikában?
Mikor Amerikából hazajött, részeg volt a látottaktól. Mindenre esküdött, ami új és szabad. Ma kultuszminiszter, s azt köti a szívére a tanítóknak, hogy a vallásra, a vallásra, a vallásra ügyeljenek. Látni és élni ne tanítsák a magyar gyereket. Akinek nem nyújt megélhetést ez az ország, elégedjék meg Amerikával és a Mennyországgal. Hogy is kérdi a gyerektől a káté:
– Ha kimégy a szabadba, mit látsz?
– Látom az Eget, a Földet stb.
Ezzel neveljék nagyra a magyar gyereket s azzal a vigasztalással, hogy jobban lesz a másvilágon. Ám a magyar paraszt gyerek józan eszű. Hiába taníttatja azt csupán kátéra Apponyi. A gyerek így toldja meg magában a választ:
– Látom az Eget, a Földet. A Föld a Pallaviciniaké, Károlyiaké, Andrássyéké stb. S a miénk csak – az Ég.
III.
Dumas fils szobra
Dumas fils szobra
Kedden leplezik le Párizsban a fiatalabb Dumas szobrát. Emlékeznie illik majd e napon a nagy emberre minden társadalomnak, melynek tempója, ritmusa, célja előretörő és új. Talán nem volt óriási egyéniség, de a hatása óriási volt. Hogy is mondta, önmagáról:
– Nézem a társadalmi erkölcsök újulását s úgy érzem magam, mint az építőmunkás, mikor új paloták rengetegében jár. Nem ő emelte a palotákat, de része van mindegyikben, s nélküle nem törnének most büszkén az égre.
Budapesti Napló 1906. június 10.
Ódi
