5. JEGYZETEK A NAPRÓL
5. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Vilmos szobra Párizsban
Vilmos szobra Párizsban
Mint két kötekedő szerelmes játszanak egymással Párizs és Vilmos császár. Avagy inkább, mint elkapatott kurtizán és veszettül helyre legény, akik már megcsókoltak mindenkit. Még csak egymást nem. Minden héten megírja valamelyik utcai zsurnál, hogy Párizsban járt a császár álruhában. Le Kaiser… Párizs ilyen. Válogathat a császárok között. De ő éppen ezt az egyet kívánja. És ilyen a császár is. Mehet Pétervárra, Londonba, Rómába. De ő Párizsba vágyik.
És ott lesz a császár Párizsban. Ott lesz a szobra. A Grand Palais-ban, a párizsi szalonban. Legalább a szobra ott lesz.
Van egy másik szobra Párizsnak. A híres ezüst-szobormű. A Luxembourgban. Az Aube-szobor: France et Russie.
Mi minden történt azóta, mióta ez ezüstből való szimbólum készült! Párizs kijózanodott.
Miért ne kerülne majdan az Aube-szobor mellé a Vilmosé? Párizs sohse volt hű. Még a szobrokhoz sem. És akik játszanak egymással, szeretik egymást. És akik szeretik egymást, legyenek egymáséi…
II.
Az északi sark felé
Az északi sark felé
Az a mágneses sark csak vonja-húzza az embert. Legkülönösebben az északiakat. Hiszen ők érzik magukat közel a terra incognitához. Az észak-amerikaiak, a svédek, a dánok, a norvégek. Most dánok vágnak neki a rettenetes jégországnak. Azt mondja a vezetőjük, hogy egy országnak kell a pólus táján lennie. Mint ahogy Jókaink is álmodta. És ha ott van az az ország? Hát nincs elég ország? Hát nincs velük elég baj?
Szerencsétlen az embernek fia. Mióta csak eszmél, mindig terra incogniták után kutat. Tenné ezt, ha jól érezné magát a maga ismerős földjén?…
III.
A trónörökös anyósa
A trónörökös anyósa
Vannak banalitások, melyeket tisztelni kell. Tiszteljétek például az anyós-vicceket. Az anyós-vicceknek joguk van örökre élni.
A német trónörökös szereti a feleségét. Kíváló nő is Cecilia trónörökösné. Egyetlen hibája van: az édesanyja. Hírlik, hogy Anasztázia nagyhercegné a legtalentumosabb anyósok közül való. Egy talentumos anyóssal mit cselekednek polgári családban? Kiadják az útját. Cecilia szeretheti a mamáját. De a berlini udvarban kész már a jelszó: anyós nem kell. És nem kell. Hiába üzeni, hogy halálos beteg. Felé sem néznek. Alázatos lelkek, ne szidjátok az anyós-vicceket. A berlini udvarban divatos az elmének ez útszéli játéka. Mikor jön a halálos betegség híre Anasztáziáról, Vilmos császár bizonyosan így vigasztalja fiát és menyét:
– Ne féljetek, gyerekek. Nem olyan könnyen hal meg egy anyós…
Budapesti Napló 1905. október 8.
Pont
