79. PIKLER GYULA
79. PIKLER GYULA
Pikler Gyulát megint piacra ráncigálják ki elmélkedéseinek csöndes és szép világából. A politikai szenvedély nem kímél nálunk semmiféle érdemet. Most például Tóth Béla jóvoltából kapta meg a maga új Pikler-ügyét a magyar nyilvánosság. Kíméletlen, dühödt támadást intézett Pikler Gyula s a magyar szociológusok ellen az Esti Levelek írója. Ugyanaz a Tóth Béla, ki egykoron ugyanazt a Pikler Gyulát a legnagyobb gondolkodónak nevezte, kit ő eladdig eleven szemeivel láthatott.
Tóth Béla írása elárulja, hogy Pikler műveit nem ismeri. Bokor József tanárnak egy felületes és ellenséges kritikája elég volt arra, hogy ő lepocskondiázza egy tudós élet minden eredményét. Egy jeles magyar író odaadja magát azok eszközéül, kik Piklerben a tudományos haladás emberét gyűlölik. Tóth Béla támadásával szemben Pikler tanár a következő nyilatkozat közlésére kért föl bennünket:
Nyilatkozat
Tóth Béla abból az alkalomból, hogy Bokor József a Magyar Filozófiai Társaságban szociológiai tanításaimat „naturalisztikus államregénybe valóknak” mondotta, a Pesti Hirlap tegnapi számában az összes modern magyar szociológusokat és élükön engemet ábrándozóknak, smokkoknak és sehonnaiaknak nevez. E kedves minősítésre van szerencsém tisztelettel a következőket válaszolni:
Mikor Bismarck nyomorult beteg testére először kért segítséget dr. Schweningertől, ez alaposan kikérdezte őt érzései, szokásai, apró mértéktelenségei felől. A beteg nagyúr, akinek addig, úgy látszik, csak gyáva orvosai voltak, türelmetlenül rárivallt a doktorra, hogy ne kérdezzen annyit. A doktor nyugodtan felelt: „Ha kegyelmességed olyan orvost óhajt, aki nem kérdez, hívasson baromorvost, az nem kérdezi ki a betegeit.”
Én is nyugodtan felelem Tóth Bélának és azoknak, akik vele egy nézeten vannak, még ha milliók is: Ha kegyetek csupán oly szociológusok tanításain kívánnak épülni, akiknek meggyőződései megegyeznek az uralkodó meggyőződésekkel, mondassák ki egyszerűen törvényben, hogy csak szamár foglalkozhatik szociológiával. A szamár, a filozófusok közt is, mindig hű kifejezője kora szellemének.
Ám ha Tóth Béla azt meri állítani, hogy tanításaim olyan módon térnek el az uralkodó meggyőződésektől, hogy bennük az a képtelen hülyeség foglaltatnék, hogy nincs haza, nemzet, nyelv, továbbá az a gyalázatos útmutatás, hogy ergo légy svarcgelb, bécsi, német: úgy ezt mint teljesen alaptalan rámfogást visszautasítom s hivatkozom arra, hogy éppen szóbanforgó A jog keletkezéséről és fejlődéséről című könyvem első kiadásának 241. és 242., második kiadásának 249. és 250. lapjain mind ennek homlokegyenest ellenkezője foglaltatik. Bátor vagyok megkérdezni Tóth Bélát: olvasta-e ezt a könyvet, amelyről ír.
Pikler Gyula
A Tóth Béla támadása méltán keseríthet el minden józan, művelt magyar embert. Micsoda anarchia van itt a lelkekben, ahol egy Pikler Gyulát állandóan védelmezni kell. Majdnem páratlan apostola a gondolkozásnak Pikler Gyula, aki örökösen figyelmezteti a köréje csoportosult fiatal gárdát, hogy elvonulva s mindig gondolkozva kell az igazságot keresni. Munkáival becsületet szerez mindenütt a magyar névnek és észnek. És Tóth Béla, egy magyar író, vaktában nekiront a magyar tudósnak, hogy megbélyegezni próbálja a magyar publikum előtt, és lesehonnaizza csak azért, mert progresszív tudományossága nagyon gyanús a mai időkben, mikor nemzeti színben pompázik a reakció, a tudománygyűlölet is. Mégis csak rettenetes állapot ez. Mégis csak rettenetes dolog, hogy van egy igazi tudósunk, aki szabad prédája minden üres szájnak és tollnak. Valósággal üldöző harc már ez, mely ismét pellengérre állíthat bennünket a külföld előtt, s mely szomorú kétségekkel tölt el bennünket kulturális fejlődésünk jövője iránt.
A Pikler-ügyről a Magyar Hírlapban Ignotus ír cikket. E cikkből idézzük a következő érdekes, ismertető passzust:
A mai kiváló angol bölcselkedők, a londoni University-Collegen tanárkodó s cambridge-i és oxfordi brittek a saját britt filozófiájuk továbbvivőjét, a Mill tökéletesítőjét látják Piklerben. Magyarnak pedig bizonyára elég magyar s elég józan elme Posch Jenő is, kinek nevezetes időelméleti munkáját a mi bizonyára nem ábrándozó Akadémiánk adta ki, s külföldi folyóirat roppant elismerés közepette közölte is. Nos, ez a Posch a legnagyobb magasztalással emlékszik meg Pikler ugyanazon könyvéről, melyet Bokor tanár úr utópiának és Tóth Béla svarcgelbségek bár vétlen szerzőjének bélyegez. Ha magyar orvos tanúsága kell: itt van Ranschburg Pál, igen kitűnő és elismert tudós és idegorvos, aki Piklernek Schaechtertől annyira lenézett pszihofiziológiai alapgondolatait kísérletekkel tudja igazolni, s erről előadást is készül tartani. Egyik vagy másik ilyen alapgondolatát a magáévá teszi, vagy elismeréssel ír elméletéről Jodl, a bécsi egyetem híres filozófiai tanárja, Storch, a boroszlói egyetem diquense, Pauly müncheni egyetemi tanár. Egy szakbeli Zeitschrift bírálója a Pikler elméletét különben elvető bírálatában Piklert mégis, véletlenül éppen a Tóth Béla gúnyos szavaival „nagyságos elmének” nevezi (gewaltige Geisteskraft), csodálatos és eredeti módon éles észnek. S nemcsak Magyarországon van „iskolája” Piklernek, hanem Olaszországban is követi egész csoport. Vailati, ki a torinói egyetemen mechanikát tanít, számos munkájában magasztalja, Pafini a tavalyi római nemzetközi pszichológiai kongresszuson mint Berkeley alapgondolatának mélységes továbbfejlesztőjét mutatja be Piklert. Az úgynevezett pragmatikai olasz filozófus-iskola folyóirata, a Leonardo most hirdet egy legközelebbi számában megjelenendő cikket: Occamtól Piklerig. Egy olasz tudós ily című füzetet tett közzé: A totemizmus eredete Pikler Gyula szerint, ebben saját vizsgálódásaival támogatja a Pikler ebbeli elméletét, melyet egy amerikai szakbéli újság is éles elméjűnek mond. Ez tán haszna a magyarságnak, ez is tán dicsősége a magyar névnek! De nem folytatom e gyűjteményt, melynek adataihoz én csak véletlenül s elszórtan juthatok, de mellyel, megvallom, a magam számára szeretem megtámogatni azt a hódolatot, mellyel Pikler iránt még az egyetemről viseltetem, mint volt tanárom iránt.
Budapesti Napló 1906. február 1.
