19. SOROLLA Y BASTIDA
19. SOROLLA Y BASTIDA
(Párizsi levél)
Ötszáz vásznat aggattak falra Georges Petit termeiben. Ügyesen belármázták a nevét Párizs fülébe. Új messiása az ecsetnek: Sorolla y Bastida. Spanyolországban őt játsszák ki Zuloaga ellen. Párizsban vezércikket írt róla Rochefort. Söpri illő percentekért számára a pénzt Georges Petit. Ő, a szépenzengő nevű spanyol, a párizsi Nyár triumfátora. Július tizedik napjáig pedig e szőnyeges termek népesek. Kell hódolni, illik, Sorolla előtt.
Micsoda ez az új messiás? Honnan jön és merre megy? Van egy portréja: José Echegaray. Hopp, meg van a titok kulcsa: Sorolla a festő Echegaray. Nem jött messziről s nem a szent csodák országába tart. Panorámás ember ez a Sorolla y Bastida. És ezért az emberért még a halott Carrière-t is meggyalázzák. „Gyertek tanulni Sorolla y Bastidához minden piktorok”. „Impresszionisták, ti Dreyfus-huszárai a művészetnek, megaláztattatok”. Ezt kiáltja például Henry Rochefort.
Mit tud Sorolla y Bastida? Mindent tud a világon, amit – mások tudnak. Tanult mindenkitől. Rajzol, mint egy okleveles rajztanár. Kiszedett minden[t az] impresszionistáktól. A színekkel úgy pazarkodik, mintha valami festékkereskedő ügynöke volna. Echegaray módjára izgató feladatokat ad föl önmagának. Egyenleteket sok ismeretlennel. S úgy megoldja valamennyit, mint a pinty. Mintha ő is pénzügyminiszter lett volna.
Lefest mindenkit: Perez Galdost s Chile exminisztereit. Azt beszélik, hogy vagyont szerzett csak portrékból. Van egy arcképe: kialudt szivarcsutka a szájban. Az ember szinte gyufát kínál. Egy másik portrén olyan a kesztyű, mintha az Old England kirakatában volna. Harmadikon egy úr válláról lecsúszik a köpenyeg. Majdnem odamegyünk hogy fölsegítsük rája. Ah, mit tud az ember a szivarcsutkákkal, kesztyűkkel és köpenyeg-szélekkel mívelni. Egy nagy vásznon valami gazdag família minden tagját lepingálta. Néznek reánk valamennyien meredten és türelmetlenül. Így állítja családját a fénykép-masina elé vasárnap délután a Városligetben a pazarló családfő.
Az ő étude-jei. Az ő színmegfejtései. Az ő állatai. Valahol már láttuk valamennyit. De minden egy darabját sok helyről vette. Ezért ő: apostol. Nyilván, ha lehúnyja a szemét, csodákat, új színeket lát ez a boszorkányos hiszpán. Azonban lehúnyt szemekkel festeni nem lehet. És ő még egyszer sem tudta megállapítani, hogy voltaképpen hogy is lát. Ellenben csodálatosan tudna gyártani Velázquezeket, Rubenseket, meg Segantinikat, sőt Wisthlereket is. Mindent, mindent. Nagy érzéséből a monumentálisnak azonban egy grammnyit nem tud ez ember nekünk adni.
Ám ezért ő ma klasszikus. Zuloaga leverője és rentier. Párizs hőse, ahol eddig éveken át a két Szalonban senki se vette észre. Amiben igazságtalanság nem is volt. Egy nagy vászna már régen a Luxembourg-ban van. Most ő ajándékozott megint egyet. A címe: mazsolacsomagolók. Messziről két leányt lát az ember, akik mintha sárga tollat fosztanának. Háttérben egy málhahozó férfiú. A két leány előtt egy tüzespiros tarajú pulyka. Az ember közelmegy s ugyan megörül. A pulyka – egy harmadik leány. A pulykataraj pedig egy rózsa a leány kezében. Ez olyan képe neki, amelyen avval büszkélkedik, hogy tud ő nem festeni is, ha akar. Mindent tud ez az ember s meg fogják látni, ha elkerül Budapestre is, hogy nem művész.
Párizs, július
Budapesti Napló 1906. július 29.
(Dyb.)
