34. A SZŰZ GONDOLKOZÓK
34. A SZŰZ GONDOLKOZÓK
Furcsa veszedelem támadt abból, hogy Európa békében él. Váratlanul rászabadult a kultúrtársadalmakra a koca-gondolkozók hordája. Magyarázat nélkül első hallásra ez ostobaságnak tetszik. Sietünk hát a magyarázattal: Európa néhány millió szamara fölfedezte – az eszét. Európa rendje nagyjában még ma is a régi, háborús, barbár Európa rendje. Ez a rend olyan társadalmi osztályokat nemzett, melyek ereje és hatalma a kulturátlanság. Nemesek, katonák, zsoldosok és udvari emberek családjaiban századokon át ismeretlen valami volt a gondolkozás. A papoknak Róma tiltotta meg. A jobbágynak, a zsellérnek baromnál aljasabban kellett élnie. És most Európa szépen beevezőben van a békés kultúrmunka révébe. Kezd legfőbb érték lenni a gondolat és a munka mindenütt. Talán még Magyarországon is. Riadtan bámulja ezt sok-sok millió ember. Alvó, századokon át elhanyagolt agyuk szomorú sejtelmektől sajog. És egyszerre hopp, elkezdenek gondolkozni.
Legfurcsább és legszomorúbb látvány ez Magyarországon. Az újuló kedvű Európa eszme-mozgalmai erre keresik a partot s a múlt bűnei éppen itt a legöregebbek. A zászlósurak, a nemes mokányok s az ínséges jobbágy-milliók országában. De háború nincs s debreceni installációkkal sem lehet ma már Európában megmaradni. Azután észrevétlenül egy kis ifjú Magyarország cseperedett föl. Európával élő, tüzes, erős serege támadt a gondolkozásnak. Ha úgy lehetne a nótájukat elhúzni, mint Csák Máté idejében, jó volna. A Saskör és az egyetemi brigadérosok fölfegyverkeznének. Éjnek idején megrohannák a Társadalomtudományi Társaságot például. S beszámolnának ennyi és ennyi füllel Andrássy Gyulának és ütnének magnum áldomást. De bajos a dolog, mert idefigyel Európa.
Sírnivalóan mulatságos tehát, mikor a szegények gondolatszablyákkal állanak ki a síkra. Andrássyak, Károlyiak s a többiek – gondolat-harcban. Akiknek őseik csak verekedni, fegyvert fogni és fegyvert letenni, parasztot csapatni és tunyálkodni tudtak. Vagy pláne a falusi kúriák félbarbárjai: Még a fogadott íródiákjaik is szánalmas, szegény lények. Képükreformált tessék-lássék kultúr-fészereik: akadémia, egyetemek, mulatságos „művelődési” egyleteik bábszínházai a kultúrának. De mégis muszáj gondolkozniok, óh jaj. Minden hatalmukat fenyegeti tudniillik a gondolkozás.
És íme, egy pokolian mulatságos látvány. Mámort kapnak attól a fölfedezéstől, hogy ők is – gondolkoznak. Szent hitem hogy egy-egy Babó Mihály meg is ijedt az első gondolatától. „Szent Isten, mi ez? Valami nyugtalankodik bennem.” Mikor aztán észrevette, hogy ez a gondolkozás, úgy örült neki, mint bolond az orrának. Majdnem kilencven percentje a jeles magyar közéleti alakoknak ilyen. Szegényeknek muszáj gondolkozniok s hol tanulták volna.
Éppen a Társadalomtudományi Társaság esete beszédes. Ez a társaság él és dolgozik már évek óta. Persze, hogy alig néhány száz ember figyelte. Akkor még nem égett körmükre a dolog. Még szépen boldogulhattak hazug harccal és öblös frázissal. Miután azonban utolsó nyilukat is kilőtték Ausztria–Bécs ellen s beültek a kényelmes hatalomba, látják, hogy égszakadás-földindulás. Az ország kezd gondolkozni a gondolkozókkal. S risum teneatis: ők is gondolkoznak. A grófok és grófi szolgák.
Egy vigasztalás: Franciaországban is van erre aktuális példa. Igaz, hogy itt csak a katonatisztek maradtak úgy el, mint Magyarországon az összes kiváltságosak. Sedan óta nincs háború s itt is az történt: a generálisok és tiszturak meglelték az eszüket. Látják, hogy tudósok, írók és prókátorok korát éljük: ők is gondolkozni akarnak. Így történt például, hogy egy francia tábornok a minap cikket írt Franciaország pusztulásáról s Németország emelkedéséről. Íme egy generális néhány szóval miként magyarázza meg ezt a súlyos problémát:
– Németországban a múlt századokban is négy születés történt egy francia születéssel szemben. De a francia katonák akkor ébren voltak s a fölösleges három németet megölték. Azután kirabolták Németországot s megvolt az európai egyensúly.
Íme mikor egy szűz gondolkozó gondolkozni kezd. Ilyen szűz gondolkozók támadtak most Magyarországon. Egészen ilyenfajták, akik például a kivándorlásról föltétlenül így gondolkoznak frissen és titokban:
– A múlt századokban bezzeg nem volt kivándorlás Magyarországról, mert gondos nagyurak hol a törököt, hol a németet hívták be. Ezek azután kiirtották a magyar nép-fölösleget. Így kellene valahogyan cselekedni most is.
(Párizs, augusztus)
Budapesti Napló 1906. augusztus
Lellei András
