4. AZ ABEL BONNARD-OK
4. AZ ABEL BONNARD-OK
(Párizsi levél)
Önök talán olvasták már: Abel Bonnard-nak hívják a legifjabb laureátust. Poéta a gyerek és alig huszonhárom éves. Ő kapta a francia poéták prix de Rome-ját. Terebélyesedik a felséges Állam. Már a poétáknak is ad pénzt. Abel Bonnard: az első állami poéta.
Menjen Rómába vagy Athénba. Ez a parancs. Háromezer frank nem kismiska. Főzze le Lamartine-t, Hugót, Musset-t és Rimbaud-[t]. Szegény gyerek, milyen fiatal még. Istenem, be jó, hogy Magyarországon huszonhárom éves fiúkat nem érhet ilyen baleset.
Hogy mit tud az Abel fiú? Van egy kötete: Les Familières. Fene-új poézis. Elnyomott testvéreinkről szól: az állatokról. Együgyű fogás. Sok fiatalt bolondított meg az a Kipling. Abel Bonnard sohse írt volna, ha nem írnak előtte: Lamartine, Laforgue, Renard és Kipling. Sőt még többen.
Ma divatos az ól-szag. A francia poézis bevárta Pósa Lajost. Próza, próza: az örök szűz poézis nevében. Hitvány dekadensek és szimbolisták: el. Jó poéta ma az, aki irodatisztnek se volna rossz.
Sajnáljuk ezt az Abel gyereket. Tehenekről és macskákról verselt eddig. Most tessék neki Rómában vagy Athénben dalolni. Megteszi: ez bizonyos. Ostoba verseket farag majd. Nem lesz semmi a fiúból. Huszonhárom éves. Holott mennyit tud ígérni az ember huszonhárom éves korában.
Nem fáj azonban az Abel Bonnard feje nekünk. Ő akarta. Ha van ma Franciaországban kis poéta, akiből nagy lesz, nem volt a pályázók között persze. Abel Bonnard nagy ember lesz. Nagy, mint Coppée. Jó utazást, Abel úr. Kell lenni[e] egy Kainnak, ma itt Párizsban. Az ő oltárának füstje nem száll könnyen és vidáman föl. De ezé lesz Párizs, Franciaország. Ezé lesz Homér szent serlege. És ennek nem fáj ez a háromezer frank.
Degas és Bonnat jut az eszünkbe. Ezek pedig festők. Mint sihederek együtt laktak. Degas, az álmodó művész s Bonnat: az ügyes fiú. Szerették egymást. Azután elvált az útjuk. Degas álmodott és teremtett. Bonnat csinálta a karrierjét. Ma Bonnat tekintélyes úr. Több, mint nálunk Benczúr. Módos és rangos. Degas a régi Degas. Nagy, isteni álmodó gyerek. Nem sejti, hogy karrier is van a világon. Pénz és tekintély. Ő csak vonalakat, színeket, szépségeket lát. Néha összetalálkozik régi pajtásával, Bonnat-val. Ilyenkor sajnálkozik Bonnat-n.
– Jó fiú vagy te, Bonnat. Kár, hogy festeni nem tudsz. Egy fikarcnyi művész sincs benned. Nem lesz belőled semmi.
És elmegy a dolgára Degas s nem is sejti, hogy ő most a sikerek Jupiterjéhez beszélt.
És Verlaine. Nem kapott prix de Rome-ot soha a vén vagabundus. Ám volt valaki. Róma s Athén helyett ha korcsmákba járt is. És Somló Sándorból nem tudott kisújjnyi poétát csinálni egy féltucat koszorú.
Hajh, az Élet piszkos s rettegnie kell az embernek, hogy öreg kort él. Ha így lenne. Hajh, ha így lenne. Legalább Degas lehetne az ember. Elbújnék Párizsban, Nezsideren vagy az erdőben. És csak sok évben egyszer látná kortársait. Ezek pedig csinálnák a karriert. Miniszter lesz az egyikből s az ember megkérdezné tőle:
– No fiú, hát még mindig olyan véres szájú tökfilkó vagy?
A másik nagy-nagy poéta:
– Öreg, hát még mindig Hazafi Veray Jánossal birkózunk.
Így érdeklődnék s visszabujnék rejtekébe az ember. Gondolkozni, dalolni vagy festeni önmagának. De ennél is jobb – meg nem öregedni: meghalni a potens, művészi fiatalság szent teljességében. Hogy ne csináljon rossz álmokat az Abel Bonnard-oknak.
Párizs, június 27.
Budapesti Napló 1906. június 29.
A. E.
