3. ÚJ HARCOK ELŐTT
3. ÚJ HARCOK ELŐTT
[Párizsi munkatársunktól]
Clemenceau nagy temperamentuma dicsértessék, Franciaország politikája új szenzációkat ígér. Most jön a kultúrharc és az osztályharc istenigazában. Ám előbb meg kellett bénítani a reakció kezét. És ez gyönyörűen sikerült. Ma triumfál a radikális bourgeoisie Franciaországban. Nincs szüksége a szocialistákra s paskolja a reakciót.
Taktikának is elsőrendű volt ez. Mert mit tegyen a reakció? A Sarrien-kormány antikollektivista. Ez ellen nem lehet a reakciónak kifogása. De csak nem tapsolhat istentelen ellenségének? Vagy álljon Jaurès és Guesde mellé? Hiszen ezek még nagyobb ellenségek. A szocialisták is savanyú kedvűek. Ha ostromolják a Sarrien-kormányt, a reakciót segítik. Guesde ugyan optimistának mutatja magát. Valójában ő se jóhiszemű álmodó. Ő is érzi, hogy még nagyon messze van a győzelem. Sok zavaros harc lesz még addig.
Tragikomikus azonban szerfölött az ultramontánok helyzete. Drumont majdnem sírva kérdi:
– Hát ki lát itt tisztán? Clemenceau a rendet védi. Clemenceau most konzervatív. Clemenceau: a vén forradalmár. Most én vagyok az anarchista. Én, aki mindig a demokrácia és szabadgondolkozás ellen okádtam lángot. Én ütöm a radikalizmust. És Jaurès is üti. Borzasztó idők ezek. Sem logika, sem belátás, sem erkölcs.
Bizony ez egy kicsit így van. Clemenceau ezt jól csinálta. A ma: a francia kapitalizmusé. Ez megijedt a szocialista barátságtól. Mert a barátságnak ára szokott lenni s a fizetést máris sokallja a burzsoá Franciaország. A félősebbek már fenyegetőztek:
– Ha tovább is növesztik a kormányok a szocialisták szarvát, mi royalisták leszünk.
És Clemenceau, éppen Clemenceau, elkiáltotta az új jelszót.
– A kollektivizmus az ellenség.
A hatás: nyüzsgés, torlódás, zavar. És egy hatalmas, radikális, polgári többség. Megbénított szocialisták és megbénított klerikális-ultramontánok.
Most aztán van egy csomó ellenség. Az ellenség le Dieu: erre esküszik minden szabadgondolkozó. Az ellenség Róma: ez minden radikális jelszava.
A reakció ijedtében most eldobta az álarcot s ma már naponkint írják minden színű ultramontán lapok:
– Egyesülniök kell a rokon pártoknak. Az ellenség: a köztársaság.
No, hát erre a jelszóra nem fognak nekik segíteni a kormánybuktatásban Jaurèsék és Guesde-ék. Sőt a szocialisták most fogják csak igazán belátni, hogy Rómával kell először leszámolni. Addig hiába ostromolják a polgári rendet. Reakció és polgári radikalizmus ebben a harcban ellenségekként is – szövetségesek. És ameddig az antirepublikánus reakció hatalmas, a polgári radikalizmusnak van elég tőkéje a népszerűségből.
A reakció tehát bizonyosan két tűz közé került Franciaországban. Viszont a szociális reformok útján sem állhat meg a polgári, demokrata rezsim. Áldott tehát az a káosz, ami most Franciaországban van. A legbiztonságosabb haladás útján indult újabb stációk felé Franciaország.
Csúnya harctér a politika. Moslékos felszíne a társadalom küzdő, háborgó, vajúdó mélyének. De mennyi nobilis és emberi sugárt vet itt, e dicsőséges országban, még a politika is. Milyen szent csökönyösséggel akarja s vívja az egyén és a társadalom fölszabadítását Franciaország. Egy másik országra gondolunk, hol fekete felhők szárnyán megint megérkezett a középkor. Európa közepén. És kihull hazaíró, indulatos kezünkből a toll.
Párizs, június 25.
Budapesti Napló 1906. június 28.
A. E.
