49. LEVÉL AZ ARISZTOKRÁCIÁRÓL

Teljes szövegű keresés

49. LEVÉL AZ ARISZTOKRÁCIÁRÓL
(Egy barátomtól, kivel Debrecenben valamikor együtt jogászkodtam, furcsa levelet kaptam tegnap. Mivel méltatlan vagyok e barátom bizalmára mindenképpen, áruló leszek. Íme a levél, mely itt Párizsban az én titkom maradna. Engem nem turbált meg, de otthon, Magyarországon, érdekes lehet.)
Kedves barátom, sok töprengés után mégis csak megírom e levelet. Bizalommal fordulok hozzád, kivel valamikor egy hajóban eveztem. Te elkerültél hazulról s nem sejted, milyen fölfordult világ van itt. Legokosabb volna minden okos embernek teketóriázás nélkül megbolondulni. Sejted-e például, hogy Magyarországot idegen kezekre akarják játszani? És sejted-e, hogy kik akarják? Aligha. Hát tudd meg, hogy a leggőgösebb magyarok. Nagy, nagy magyar urak. A nemzet színe-virága. És az ő csatlósaik. Emlékezhetsz, hogy én azok közül a demokraták közül való vagyok, akik nem szeretik a zsidókat. Undorodom bizony én a mágnás-canaille-től is. A méltóságos papok sem az én embereim. Fütyülök az iskolai históriára. Nekem Gyula vezér Dózsa György és Martinovics voltak mindenha a kedvenceim. És képzeld: ez idő szerint szorulnak Magyarországon a mágnások. Nagy drukkjokban máris kiizzadtak egy veszedelmes és bolond teóriát. Ravasz, jezsuita újságjukban akarják ezt leadni az álmélkodó Magyarországnak. Azt hirdetik, hogy az arisztokrácia: jogos vezetője Magyarországnak. Az átöröklés törvényeit feszegetik. A mágnásoknak van múltjuk. Tehát ők intelligensebbek, mint mi, nem mágnások. Kifinomodottak, akik már pelenkájukban kultúrát őriznek. Hát ez az én megrökönyödésemnek az oka. Ha az intellektuális kiválóságot így származtatják, mi lesz ebből a szegény országból? Valósággal átnyújtják így Magyarországot a zsidóknak. Végre is akármilyen antiszemita legyen az ember, vaknak és hülyének nem kell lennie. Érted már miről van szó? Hát egy Andrássy Gyula vagy akárki, mérheti-e magát akárcsak egy Kohnhoz is? Hiszen Andrássy Gyulának a legrégibb, ismert őse is csak barbár volt, mikor a Kohn őse már vagy ezer éves nagy kultúrával dicsekedhetett. Te tudod vagy tudhatnád legjobban, hogy Franciaországban még XVI-ik Lajos idején is és egy Eszterházyt is csak úgy tekintették Versailles-ben, mint valami tatár kánt. Mint különös, érdekes fél-barbárt. A Károlyiak őse turk rabszolga lehetett, mikor a Kohnok és Kleinok ősei Róma világuralmát kikezdték. A Halotti beszéd régi írásmű. De Mózes öt könyve mégis csak régibb. Polónyi Géza legdédebb apja még csak ugatásszerűen tudott beszélni, mikor már Dávid király csodálatos költeményeket csalt ki a hárfájából. Ami igaz, az igaz. Rettenetesen bűnös emberek azok, akik az arisztokrácia hatalmát az intellektuális képességek átöröklésének ilyen bizonyságaival védik. A nemzeti demokrácia korában. Hiszen akkor görög, zsidó, örmény, cigány a fejünkre nő. Valamennyinek történelmibb a kultúrája, mint a mienk. És akkor mi Petur bánok akár rögtön Banda Marciékat és Vörös Elekéket ültessük a nyakunkra. Lévén a hindú kultúra körülbelül minden kultúrának őse. História, ősiség átöröklés. Hiszen így eleve megölnek például minket, akiknek az őseik nem tudtak jól rabolni. Kurta nemesek voltak, mint a tieid. Vagy szegény jobbágyok, mint az enyéim. Mi lesz, ha a magyar mágnások védőinek érvét átveszik és hirdetik majd itt mindenek? Traján császár utódja: Krecz Von, bihari móc, egyszerűen imperátor kíván lenni. És akkor minden zsidó legalábbis mediatizált hercegi rangot követelhet ebben az országban. Mit lehetne tenni?
(Mivel nem tudom, mit lehetne tenni, leközöltem a barátom levelét. Valóban: nagy a veszedelem. Mindenki gondolkozzon. Talán nem is olyan nagy ez a gordiusi csomó. Csak a mágnásuralmat kellene egy jó karddal alaposan kettévágni a demokrata Magyarországnak.)
(Párizs, szeptember 8.)
Budapesti Napló 1906. szeptember 11.
A. E.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem