59. ÚTI LEVELEK
59. ÚTI LEVELEK
– Magyarország és az antimilitarizmus –
Csak éppen, hogy Hervéje nincs még Olaszországnak. Antimilitáris forradalma azonban van és nem várt vezérre. Futva ég ez a forradalom, mint a lápi tőzeg. Bújva, harapózva ki-kitör, s körülárkolni nem lehet. Sehova se jöhetett volna rosszabb időben. Franciaország elbírja. Hiszen a revanche-ban már talán Déroulede sem bizakodik. Ellenben bölcs entente-okkal bebiztosították magukat a franciák. S ha Vilmos császárnak bolond kedve jönne? Vannak már más császárok is Németországban. Bebel és még vagy három millió más. Olaszországnak nincs ilyen kényelmes Németországa. Mert Olaszország Németországa – Ausztria.
Aggódnak a szocialisták is Olaszországban. Éretlennek és bajosnak tartják a propagandát. Az Avanti sorra szólaltatja őket. A szocialistákat, republikánusokat, radikálisokat. Hervének alig akad egy-két olasz védője. Érzik ezt a csúnya fonákságot. De szidják az antimilitáris forradalmat és Hervét. Kertelnek, hebegnek s az ügyesebbek – Ausztriára kennek mindent. Lazzarini [szerint] például „Olaszországnak szerencsétlen helyzete van. Szomszédja a klerikális-feudális Ausztriának. Szép, szép az antimilitarizmus. De nekünk Ausztria mellett ma még lehetetlen.” Bissolati, Ojetti, Chiesi, Calvi, Viazzi, stb. mind ezt hajtják. Tudományos és új argumentumok után nem is kapkodnak. Az egyetlen Labriolának jut eszébe egy okos dolog. Hogy Olaszországnak van egy sürgősebb propagandája: meghódítani a szabad gondolatnak az – iskolát. Amiben talán igaza van – a dilemma lényege körül. Mert igazuk van ám azoknak is, akik Ausztriára terítik a vizes lepedőt. Ha ezek nem is veszik észre, hogy szegény Ausztria csak – cégér.
Ausztriát csúfolni vagy vádolni könnyű. Buta, gonosz, szerencsétlen, de hálás sujet ez az Ausztria. Ám mit csináljon Habsburgjaival s boldogtalan, szerteszét-vágyódó önmagával? De azt talán rosszul látják Olaszország fő-fő radikálisai és szocialistái, hogy Ausztria kényszeríti fegyverbe Európát s első sorban Olaszországot.. Ma Európában – nemes, szép kis szerep – Magyarország a legmilitárisabb ország. Talán egyetlen olasz politikus sem sejti ezt azok közül, akik az Avanti-ban hadonásznak. A Balkán egy előkelő, permanens béke-kongresszus mellettünk és alattunk. Egész Európa ideges görcsök közt rázza testéről a szipolyozó, kultúra- és boldogságevő hadsereget. Magyarország hadsereget akar minden áron. Haladás, kultúra, boldogság árán is. Ha Ausztria lemondana ma a maga militáris felsőségéről azzal, hogy legyen Magyarországé a hadsereg minden fizetséggel egyetemben, a koldus Magyarország elvállalná. Mert akkor volna csak örök a tízezrek uralkodása. S mert úri kenyérhez jutna egy eltartásra váró, teljesen értéktelen, munkára képtelen, tatár-agyú, züllött társadalmi osztály. Nem igaz, hogy Ausztriában van a székhelye a feudális-klerikális uralomnak. Igen: Ausztriában székelnek a Habsburgok. De Ausztriának erős polgársága s nemcsak öntudatos, de már politikailag is beérkezett proletársága van. Ausztria parlamentjében már van olyan párt, melynek teljességgel je m’en fiche, hogy kié a hadsereg. Ha Magyarország kívánja, annál jobb, bírja békével. Mi Európa homlokán szeretnénk tombolni egy hadsereggel. Babonás, barbár, kulturátlan imádása a vitézi parádénak s a fegyvernek sehol a világon nem él még olyan középkoriasan, mint nálunk.
Ime, ami még alig jutott valakinek az eszébe s ami valóság: az antimilitarizmusnak Magyarország az első akadálya. És nem Ausztria, mint a megriadt Olaszország véli. És ha minden társadalmi javulásnak a hadsereg áll útjában – mi állunk. Magyarország: a mágnások, papok és kocsis-urak Magyarországa. Ezt a Magyarországot demokrata, magyar Magyarországgá változtatni annyit jelentene száz nagy dolog mellett, mint ettől a csúnya szégyenfolttól is menekedni.
(Milánó, október 10.)
Budapesti Napló 1906. október 13.
A. E.
