69. CLEMENCEAU ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓK
69. CLEMENCEAU ÉS AZ ÚJSÁGÍRÓK
Vérbeli francia újságíró bántani is csak respektussal bántja azt a Clemenceau nevű újságírót, aki ma Franciaország miniszterelnöke. Szélhámosok és lelki koldusok bizony ellepték ezt a mi pályánkat egy kicsit, de még mindig nemes emberek céhe ez. Annyi a bolondos, a nagy, a derék, a jó, a naiv emberek száma itt, mint sehol. Hogy is gyűlölhetnék az igaziak azt a Clemenceau-t, aki mívelt, litterátus elme, holott politikus? Karrierje olyan bátor, olyan szokatlan, hogy csak újságíró tekintheti végig, s okvetlenül megindultan. Ők, az újságírók, az igaziak, a cinizmusba takarózók, tudják valóban, mi az, ha intelligens embernek ennyi sikerül. Ez már majdnem a vallási mirákulum, a csoda, a vér-felhő az egen, mely már majdnem azt jelenti, hogy elvész a világ.
Clemenceau kormányhatalma tényleg csoda-e avagy az új demokrácia egyik hőstette?
Primitív lelkű és hitű korokban avagy rendkívüli viszonyok között ült már a hatalom székén csiszolt intellektus vagy művésztemperamentum. Hiszen még Magyarországon is lehetett már miniszter egy báró Eötvös József s Echegaraynak Spanyolországban sem árthatott, hogy író. A Disraeli példája rossz volna, mert Angolország mindig mert más lenni, mint körülötte a világ. A Goethe példája még rosszabb, mert az az idő egy kis paródiája volt, a tagolt, alvó Németországban, akkor a poéták és filozófusok országában, a renaissance-nak.
Igen, úgy látszik, hogy Clemenceau sikere a rettegett demokráciának egy gyönyörű diadala. Nem hiába, hogy Renan mindig mondta azoknak a kedves, athénieskedő lelkeknek, akik a demokráciától féltették az intellektuális kultúrát és művészetet, hogy ne féljenek. A demokrata mumus jól is viseli magát Franciaországban. Hogy tudna másképpen szociáldemokrata lenni Anatole France s hogy juthatott volna a miniszterelnöki székbe az író Clemenceau? Új idők és új csodák: Renant úgy temette Franciaország, mint egy királyt. És, valamikor, ha valaki herceg volt vagy gróf, hatalomra jutott éppen úgy, mint ma már egy újságíró. Nem is régen, mikor Franciaország legnagyobb íróját meg akarták tisztelni, hát pair-ré nevezték ki Victor Hugót. Ma szakegyleti tag s népgyűlésen szónokol – Anatole France. Nehezen, de közeledik az idő, amikor legenda lesz a nagy embereknek az az osztályozása, hogy az elit érti-e meg őket, vagy a tömeg. Persze csak ott, ahol a demokrácia nyűgtelen, nagyszerű dicsőséges, mint Franciaországban. Az elit egyre nagyobb lesz s lassanként tömeg lesz. És nemsokára az analfabéták legföljebb csak Magyarországon boldogulhatnak, még a politikában is.
Ezt látják, ezt érzik a francia újságírók. S ezért tisztelik Clemenceau-t azok is, akiket redakciójuk ellene uszít. Ezek a derék, jó emberek, az igazi újságírók értik az idő beszédjét. S Clemenceau-ért kell lelkesednie minden országok újságírójának.
(Nizza, november 4.)
Budapesti Napló 1906. november 11.
A. E.
