150. A VILÁGOSSÁG LOBOGÓJA ALATT
150. A VILÁGOSSÁG LOBOGÓJA ALATT
– A szabadgondolkozók pécsi kongresszusa –
Egyik ősapjának szívesen vállalja a szabadgondolkozás is a jónevű Jézus Krisztust. Kínában, Sziámban, az ausztráliai szigeteken a keresztény hittérítők kényszerűen szabadgondolkozók. Itthon Európában ellenben mi, szabadgondolkozók a Sátán fiai vagyunk. Azonban Carducci himnuszainál is bátrabb a mi himnuszunk. Már fölzengett Rómában is, a Vatikán tövében. Múltkoriban oda sereglettek volt az egész világból. S most íme először az életben, Pécsett kongresszust ültek a magyar szabadgondolkozók is.
Magyarországon a szabadgondolkozás kérdése talán a mindennél is több. Elátkozott ország vagyunk, akiket csak a bátorság menthet meg. És nekünk éppen csak a bátorsághoz nincs bátorságunk. Kicsi kivételekkel ezt az országot mindig a gondolkozás ellen kormányozták. Még csak a legendák és az ősi jussok makacs imádását is céltudatosan kultiválták bennünk. A gondolkozás a jövőnek és a változásnak az édesanyja. Minket gonoszul, folytonosan féltettek, tartottak a jövőtől. A jövőtől, a változástól, a jobbulástól.
Szörnyű bajunk, hogy nekünk egyszerre mindent ma kell megcsinálnunk. Éppen olyan időben, amikor ereinket fölvágta a bosszúálló idő. Amikor igazán pusztulunk és veszünk. S amikor az ősi, elbutító kormányzás-rend legtipikusabban támadt föl s kantározott meg bennünket. A Regnum Marianum szándéka talán sohasem volt még itt tudatosabb és hivatalosabb. A fölbujtogatott protestáns féltékenység sem termelhet ízes gyümölcsöket. A zsidókat suttyomban sakkban tartják egy ostoba ijesztgetéssel. Meg van ebben az országban alaposan markolva, fogva minden üstök és minden agyvelő.
Nem is titok, hogy Róma és a Vatikán egyetlen reménysége vagyunk Európában. Még a hazafiaskodás ravasz, örökös fölpaprikázása is egyenesen ezt a sötét célt szolgálja. Hogy a különben is elrenyhített magyar fej ne gondolkozzék. Hogy megriasztottan, elbutítva s halálos gyöngeségben boruljunk az Egyház kebelére. Az Egyház azután akár Páduai Szent Antal teóriája szerint a fülünkön keresztül, akár szeplőtelenül, de úgy meg fog termékenyíteni bennünket, hogy mi leszünk a kultúremberiség legutálatosabb és leggyűlöltebb burján-kertje.
Franciaországban, ahol a szabadgondolkozás a francia géniusszal együtt született meg s ahonnan már egyszer-kétszer fölborította az ostobaságokra épült társadalmi rendet, szabad kritizálni is a szabad gondolkozást már. Szabad arra gondolni, hogy ne változtasson-e taktikát s ne kapjon-e új szervezést. Boldogabb kultúrországokban a finnyáskodó intellektuelek érvei is menthetők, akik ma már részben kevésnek, részben fölöslegesnek és alacsonynak ítélik a propagandát. Ugyanilyen előrelépettebb országokban hirdethetik azt is, hogy a szocializmus ma már elég hadsereg a sötétség ellen.
Nálunk semmi sincs készen, semmi sincs jól. Nálunk minden emberséges embernek bátornak és harcosnak kell lennie. Mi még az enciklopedisták harcával is adósak vagyunk magunknak és az emberiségnek. Nálunk a szabadgondolkozás a szabadság és a kultúra kérdése. Szabadulásunk, megváltásunk egészen szomorú és komplikált problémájáé. Tanítsuk meg látni és gondolkozni e keserves, elátkozott ország mártír-millióit. Egyszerűsítjük evvel a mi nagy, összetett problémáinkat. S egyszerűsítjük a harcot is.
Váratlanul nagyszerű sikert aratott a pécsi kongresszus. Váratlanul, de a legújabb magyar fejlődés becsületes konzekvenciájával. Haldoklunk, tehát őrjöngve ragaszkodunk az élethez. A haldokló magyar társadalom szeretne életben maradni. Talán sikerülni fog e csoda, Pécs is ezt profétizálja.
Budapesti Napló 1907. július 2.
