187. JEGYZETEK A NAPRÓL

Teljes szövegű keresés

187. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Eppur si muove?
A csittvári krónika diákjai azt álmodták, hogy száz esztendő múlva nem lesz templom Magyarországon és sehol. Kórházakká, kultúrpalotákká, menhelyekké alakulnak a templomok. Szegény, néhai, nagy Jókaink olyan időkben írta e regényét, amikor Magyarországon ez a hit minden Európa felé tekintő magyar ember hite volt. Akkor sokaknak fájt a büszke, drága, úri templom olyan falvakban, ahol emberek, testvéreink disznóól-lakásokban éheztek, kínlódtak s szereztek ezerféle nyavalyát. Ma ez nálunk kevés embernek fáj, a templomok sokasodnak, a szerzetek özönlenek. Az Alkotmány pedig még egyre zokog: kevés a templom. Lázadoznak az élettől meggyötörtek, dolgozik a papokkal párhuzamosan a kivándorlás, az alkoholizmus, szifilisz, éhínség és tuberkulózis. De ez mind nem baj, csak az baj, hogy kevés a templom. Ha több lesz a templom – és egyre több lesz – nem lesz semmi nyomorúság ez országban. Több dominikánust, több jezsuitát, több karmelitát, több lazaristát a magyarnak. Sőt alakítsuk át minden középületünket templommá. Szabadkán már kezdik: az új városház, félig, feszületes templom lesz. Szegény, néhai nagy Jókaink s hajh, valamikori csittvári krónikások, ez a szép Magyarország alaposan befütyült minden emberséges próféciának.
II.
Giuseppe Gennari bűne
Gennari József nem írta be nevét sem a magyar, sem az olasz kultúra történelmébe. Ha ő például spiritiszta, nem árt vele a magyar géniusznak s a magyar nimbusznak. De Flammarion Kamill kétségtelenül nagy emberük a franciáknak és – spiritiszta. És az öreg Sardou megkaphatta a becsületrend nagykeresztjéhez a szalagot, holott múltjában spiritiszta foltok vannak. Jules Bois finom, előkelő író, ma már nem spiritiszta, de akkor volt a legfinomabb és legelőkelőbb, mikor egy művészember nagy szerelmével s erőnek erejével arról akart meggyőződni, hogy a spiritizmus a jövendő emberiség megváltása lesz. Ezer, még nagyobb nevekhez fűzött példával élhetnénk. De csak az a célunk, hogy a Gennari József ügyében egy nagy igazságot kimutassunk. A spiritizmus nem bűn, nem gyalázó gyöngeség. A spiritiszták csalják hitben egymást, jóhiszeműen a legtöbbször, mint ahogyan e földi életben mindazok kénytelenek egymást csalni, akiknek céljuk, akaratuk, vágyuk: hinni. S a legszkeptikusabb lények is vallják, hogy tele van a mi belső és külső életünk hatalmas, szép, megfejtendő titkokkal. A világ egy nagy evangélium s minden egyes ember egy-egy vers benne. Majd egyszer ezt az evangéliumot meg fogják írni. De pénzbűzt s perverz csalást szagolni ott is, ahol nagyon valószínűen az örök boldogságkeresés egy primitív kultuszáról van szó – ez lelki szegénység és embertelenség.
III.
A vármegye bölcsessége
Nógrád vármegye már megoldotta a cigánykérdést: nagy körültekintéssel, röviden, urasan, elegáns módon. Nógrád vármegye a maga cigányait kitoloncoltatja a maga területéről. Eddig van és tovább nincs ez a bölcsesség. Hogy a cigánykérdés Magyarország európaiatlanságának egyik fájó eredménye, erről egy büszke vármegye nem szokott beszélni. Hogy egy teljes, igaz, nagy társadalmi kultúra mechanice megszüntet ilyen bajokat, mint a cigánybajok, erről semmi. De azért Nógrád vármegye mégis megoldotta a cigánykérdést. Mert most már egyszerűen mit kell tenni? Minden törvényhatóság kergesse ki területéről a cigányokat. Ha minden magyar törvényhatóság átkergeti a határon a cigányokat, akkor Magyarországon nincs cigány, mert Magyarországot a törvényhatóságok alkotják. Akkor legföljebb Fiuméba szorulnak a cigányok, mert a corpus separatum sohase teszi csak azért se azt, amit a többi magyar törvényhatóság cselekszik.
Budapesti Napló 1907. augusztus 14.
A. E.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem