213. PUSZTASZEREN
213. PUSZTASZEREN
Legendás, turk ősünk, vezérünk, Árpád, Pusztaszer helyett, ahol megidézni próbálták, Tápén, a szomszédban jelent meg. Eljött azokhoz Árpád, akik Szvatopluktól, Zalántól s a többi nem hiteles személyektől elvették ezt az országot. S Tápén a kupaktanácsban, egyszerű magyarok száján, az országfoglaló magyarság, tehát Árpád keserű igazsága szólalt meg:
– Nem megyünk Pusztaszerre, az urak ünnepére, nem megyünk. Ha Árpád apánk tudta volna, sohase hozott volna ide bennünket. Ünnepeljenek a római pápa magyar püspökei, akiké lett a Pannóniáért fizetett aranyos nyergen és féken kívül a föld, a víz, a fű. Ünnepeljenek a Pallaviciniek és Wenckheimok, a Rákosi Jenők és a Güntherek.
Így beszéltek, de mindenesetre így gondolkoztak, Tápé magyar és bölcs parasztjai, akiknek Árpád megjelent.
Félig erdélyi ember lévén az, aki ezeket írja, egyformán közel van lelkéhez Árpád és Tuhutum, Tuhutum, Töhötöm vagy Tühütüm, hiszen ez mindegy; és ő egyenlő rangú volt Árpáddal. Hát volt-e joguk azoknak ünnepelni, akik Günther miniszter úr kegyes jelenlétével megtisztelve ünnepet ültek Pusztaszeren? Hát gondolták-e Árpád és Tuhutum, hogy ezt az országot azért szerzik meg, amiért most még, úgyahogy, fennáll? Urak, papok, herék, iparlovagok legszemélyesebb haszonélvezetére?
Tápénak minden dicséret megadassék, de Tápé mégis csak Tápé. Ám kérdezzék meg bárhol, ahol a Keletről hozott szűz Géniusz értelmesen tud beszélni még, ezt az eredményt jósolta-e ezer esztendőre az a végzés, amely a magyarokat iderendelte?
Sok minden meghalt Árpád országában, de legalaposabban az az idea halt meg, mely Árpád apánkkal az Iszter vidékét tudatlanul megkívántatta. A vezérek utódait kóbor nyugati lovagok váltották föl s Keletnek szép, szabad, lelkes erényei helyére bemenekültek ide a boldog Nyugatról kiszorított, száműzött bűnök.
Bujdosva, mint valamikor a hajdúk, igenis, lappangnak itt még magyar erők. Tápén s mindenütt, ahol még nem Amerikában lakik a magyar paraszt, megőrzött valamit az Árpád-hagyományokból. Afféléket, amikről Széchenyi István álmodott a Kelet népében. De ez az ország ma nem Magyarország s csak akkor lesz az, ha szóhoz, hatalomhoz jut a paraszt. Nemcsak a származásbeli paraszt, de mi mind, akik magtalan univerzumokat hordunk magunkban.
Ezt az országot ma még talán meg lehetne váltani. Árpád és Tuhutum országát meg lehetne talán még csinálni. De csak akkor, ha a tápéi esküdtnek több szava lesz, mint az újságfrázisokkal táplálkozó, úri-szolga tápéi jegyzőnek. Ha püspökbe és grófba belegázol Árpád és Tuhutum méltó utódja: a büszke magyar polgár és még büszkébb magyar munkás. Árpád és Tuhutum nem azért vezettek ide bennünket, hogy békák legyünk s gólya-királyokat emeljünk magunk felé[!] a mocsárrá csinált Magyarországon. Nem azért vagyunk itt, hogy dacoljunk a Nyugattal s hogy kitartsunk pár tízezer haszontalant. De hogy rálicitáljunk a Nyugatra s igazoljuk Árpádot és Tuhutumot.
P. S. Nem a király hiányzott a pusztaszeri ünnepről s nem csak Tápé, hanem Árpád vezér s a magyar Géniusz, ez a bús alvó, meg nem értett magyar Géniusz.
Budapesti Napló 1907. szeptember 17.
Ady Endre
