214. KÁRTYÁZNAK, ISZNAK, ÖLNEK
214. KÁRTYÁZNAK, ISZNAK, ÖLNEK
– Két budapesti némber-eset –
I.
A perditák nem kártyázhatnak
A perditák nem kártyázhatnak
Budapest cifra-bús asszonyszemélyeit nagyon pártfogolja az új rendőri Gondviselés. Miután nomád míveleteiket civilizált keretek közé szorította, most elveszi tőlük a kártyajátékot. Tegnap éjjel razzia volt egy olyan helyen, ahol a leányok egymással, barátaikkal s független sipistákkal keverték a kártyát. És ma már nincs meg az éjszaka leányainak ez az egyetlen emberi és bátor szórakozásuk sem. Mert – meg ne botránkozzék az Erkölcs – ezeknek a némbereknek erkölcsi fürdővíz a játék. Ha játszanak s van miből játszaniok, hercegnőkként utasítják el azt, ami nekik gyalázatuk és hivatásuk: a szerelmet. Szemere Miklós csak hidegvérrel veszít, de ezek kéjes gőggel dobják kártyára a pénzt. Ezek megtisztulnak, ha a csúnyán szerzett pénzt szabad emberek könnyelmű módján fecsérlik. S ha nem tehetik kártyán, megteszik ugyanezt másképpen és rosszabbul. Ezek a némberek a mi társadalmuknak eleven, kifestett lelkiismeret-furdalásai. Mesék forognak arról, hogy testük doktorai kegyetlenek hozzájuk. Morális doktoraik lennének legalább gondosak és megértők. Csillagkeresztes hölgyeket éppen úgy nem tud belőlük varázsolni Boda főkapitány, mint nem varázsolhat belőlük nélkülöző mártír-feleségeket. Türelemmel és nagy-nagy, bánatos gyöngédséggel, szánalommal kell az ő dolgaikba avatkozni. Minden embernek ősi joga a maga életét elviselhetővé tenni. Nekik ez az egy, ez az egyetlen joguk, erősebb, mint bárkiké. Mert ők élik a legembertelenebb életet s mi, a társadalom, tehetünk róla, nem ők.
II.
Karolin részeg és gyilkol
Karolin részeg és gyilkol
Karolin, a nyomdászleány, mulatott a barátnőjével s lerészegedtek. Úgy mulattak, úgy italoztak, ahogy Magyarországon minden hímnemű teszi. De jött a férfiú, aki barátja volt a Karolin barátnőjének. Feddette, szidta Karolint, mert lumpolásra csábította az ő barátnőjét. S Karolin, részegen, mint egy huszártiszt, egy jogász, egy asztaltársasághoz tartozó hazafias kistisztviselő, egy vidéki földbirtokos vagy akárki a lumpoló Magyarországból, kapta a kését s leszúrta a férfiút. Ez valóban szokatlan, megdöbbentő, véres szenzáció. De az még szokatlanabb, megdöbbentőbb, ha csak nálunk lehetséges röhejjel a véres esetet meglobogtatják a feministák előtt. Nagyváradon egy részeg úri ifjú ember leszúrt egy ártatlan idegent. Szomorú, furcsa és egészséges magyar dolog, hogy a fölszabadulni akaró nő (ha Karolin csakugyan Jogot a nőknek kurjantással mulatott) éppen ilyen magyar férfiú-típust irigylett meg és utánozott: a részegen gyilkolót. Karolin esete ezért szomorúbb eset annál is, amilyen szomorú önmagában is.
Budapesti Napló 1907. szeptember 18.
Lellei
