233. MILLIÓS ÜZLETEK: SZÁZEZRES PROVÍZIÓK
233. MILLIÓS ÜZLETEK: SZÁZEZRES PROVÍZIÓK
– És gyanús ügynökök –
Budapest, december 24.
Komoly forrásból kínosan érdekes levelet kaptunk Párizsból. A levél így szól:
Tisztelt szerkesztő úr! Önök otthon bizonyára nem is sejtik, hogy a magyar kormány a párizsi pénzpiacon egy külön meghatalmazott ügynököt tart, aki itt nagylábon él, a francia bank- és kormánykörökkel nagy hangon diskurál és itt úgyszólván Magyarország pénzügyi nagykövete gyanánt szerepel. Kicsoda ez a pénzügyi nagykövet? Hát senki más, mint – Pázmándy Dénes úr. Névjegyei, amelyekkel politikai és pénzügyi előkelőségeknél jelentkezik, így szólnak:
Dionys de Pázmándy
délégué du Ministère des Finances de Hongrie
És vajon milyen működést fejt ki Pázmándy úr e minőségében? Tárgyal a haute finance embereivel, megsúgja nekik bizalmasan, hogy Wekerle unja a Rothschild-csoportot és sokkal szívesebben venné fel a küszöbön álló 600 milliós új kölcsönt a francia pénzpiacon. Talán emlékeznek is önök arra, hogy néhány héttel ezelőtt – Pázmándy e legújabb párizsi szereplésének első idejében – ilyesféle hírek fel is bukkantak itt-ott a külföldi sajtóban. A magyar kormány tehát tudomást vehetett arról, hogy az ő nevében micsoda dolgok folynak a párizsi pénzügyi világban; és védekezhetett volna az ellen, hogy ilyen politikai kalandor-egzisztenciák a magyar állam hiteligényeit ne kompromittálhassák. Ámde a magyar kormány hallgatott, s e hallgatásának takarója alatt Pázmándy úr zavartalanul folytathatja gyanús műveleteit. Miért gyanúsak ezek a műveletek? Azért, mert Pázmándy úrról kötelessége volna a magyar kormánynak feltételeznie, hogy reá nézve a saját pénzügyi szükségletei mérhetetlenül fontosabbak a magyar állam hiteligényeinél. Hiszen tetszik tudni, hogy a Wekerle jelenlegi párizsi kiküldöttje nem most először nyit meg francia pénzforrásokat – a saját maga és politikai barátjai számára. Az ő keze benne volt már előbb is két nagyon cifra politikai kalandban. Ő hozta volt több évvel ezelőtt Pichon urat, Franciaország mostani külügyminiszterét Budapestre, ahol a francia diplomata és a magyar függetlenségi párt több korifeusa közt bizalmas tárgyalások folytak Magyarországnak a hármas szövetség szétrepesztésére való felhasználásáról. S benne volt Pázmándy keze abban a rosszillatú politikai üzletben is, amelyet annak idején Ugron Gábor kötött Delcasséval, Franciaország akkori külügyminiszterével, akit a koalíciónak ezen erkölcsileg is kimagasló alakja sok százezer frank erejéig akart megsarcolni, igyekezett ugyancsak a hármas szövetség szétrepesztésének ígéretével.[!] Ha Pázmándy úr akkoriban ilyen nagystílű politikai ágenskedést folytatott Párizsban, úgy elképzelhető, hogy most, midőn a magyar pénzügyminisztertől van megbízása, bizonyára még jóval búsásabb harácsolásokra törekszik.
S a magyar kormány még azzal sem védekezhetik, hogy ezek a dolgok az ő tudtán kívül történnek. Szolgálhatok erre nézve is bizonyító adattal.
A Duna–Tisza-csatorna költségeit körülbelül 120 millióra irányozták elő a szakkörök. Ez a gseft tehát bőven igéri a profitot. Már most az volt a Kossuth Ferenc eredeti álláspontja, hogy e csatorna megépítésének okvetlenül az állam saját kezelésében kell történnie. Ám a költségvetés bizottsági tárgyalásakor Kossuth Ferenc már elejtette volt ezt az eredeti nyilatkozatát s úgy nyilatkozott, hogy a csatorna építésére nézve francia vállalkozókkal fog alkudozásba lépni. Ezeket a vállalkozókat pedig – Pázmándy úr protezsálta be Kossuth Ferencnél. Tehát milliókra menő nyereség a vállalkozók számára és százezrekre menő provízió Pázmándy és barátai számára – és mindez a szegény magyar adófizető zsebéből.
Mit szól e cifra dolgokhoz a magyar közönség?
Flaneur
*
Így szól a párizsi levél, amelyhez nincs semmi hozzátenni valónk. Kommentár nélkül bocsátjuk az új rendszer korrupciójáról szóló ezt az újabb adatot a közvélemény bírálata alá.
Budapesti Napló 1906. december 25.
