40. GLOSSZÁK
40. GLOSSZÁK
– nov. 22
Pozsgay Miklós Európa nevében le akarja töretni a horvátokat a magyar parlamentben. Rendben van: a Balkán-szagot magunk is érezzük orrunk teljességével a horvát urakon. De sejti-e Pozsgay Miklós, hogy Zágráb közelebb van Párizshoz és Szentpétervárhoz, mint Budapest? Hát azt sejti-e, hogy Szarajevóban Jókai Mórt úgy ismerik, mint a Dumas-kat s mint Puskint vagy Leonyid Andrejevet? Szarajevóból képes levelezőlapokat kaptam Kiss József és egészen harcos, fiatalabb magyar írók arcképeivel. Nem gondolná-e Pozsgay, avagy valaki, aki tud gondolkozni, hogy itt más baj van? Banális, ostobán hangzó, mint minden igazság: a magyar kultúrát kell vitathatatlanul elsővé tenni a keleti Európában. Amíg ez be nem teljesül, addig Pozsgay Miklósnak kell megvédenie bennünket, jaj!
*
Az szép lesz, amikor Fallières, Franciaország elnöke ismerkedni fog, mint vendég, Európa fejedelmeivel. Nagyszerű, beszédes teremtménye a radikális köztársaságnak ez a Fallieres. Ha máról holnapra egy elképzelhetetlen államcsíny császárságot csinálna Franciaországból, Fallières nem változnék. Maradna az, aki: Fallières, okos és ravasz polgár, valaki, akire a császár is rászorulna. A demokráciának iszonyú és beismert szégyene az, hogy ilyenek a legszebb fiai, mint Fallières. Feudális országban, mint a mienk, ahol valaminek történnie kell, s nem történhetik rosszabb, mint ami van, sok bátorság kell ezt leírni. De leírtuk, hogy a kételkedőknek, a világ legértékesebb embereinek, kik Magyarországon sokan vannak, egy bánatos hangú sípot adjunk a szájukba. Fallières csak annyival különb egy született fejedelemnél, hogy nem szeret naponként tiszta inget venni. De ez az egyetlen elve is olyan, mint Jericho falai valának. Fallières még arra is képes, amikor alázatosan fejedelmeket látogat meg, hogy minden reggel tiszta inget vegyen.
*
Lujza, a Kóburgi Fülöp elvált, kalandos felesége, nekem (újságíró vagyok) személyes ismerősöm. Én se vagyok rá büszke, valószínűleg ő se, egyébként Párizsban találkoztunk. Most olvasom, hogy az édesanyja hagyatékát szeretné megmenteni az árveréstől. Az alsó- és felsőruhákat, nem nagy értékű ékszereket, alapjában elhasznált és avas holmikat. És telesírja Európa és Amerika összes lapjait, hogy nincs pénze. Ez a nő, ez a Lujza beteg, bomlón, kiabálóan öregedő asszony. Eddig folyton azzal hódította meg a világ részvétét, hogy polgári erkölcsét mutatta föl. Polgári erkölcsét, ami vagy van, vagy nincs, de szeretjük, ha egy királyleány is tiszteli. Nos a polgári erkölcs megengedi ennek a szegény, beteg asszonynak, hogy az édesanyja garderobe-jára spekuláljon. Mert nyilvánvaló az újságcikkekből, hogy Lujza e megható fogással pénzt akar fölhajtani. Beteg, szegény asszony, akiről élesen szólni nem emberséges dolog. De mégis fáj valakit, aki a fájdalomra és részvétre úgy rászorult, mint ő, ilyen szerepben látni. Milyen okos intézmény előkelő elzüllöttek számára a szanatórium, ilyenkor látható, íme.
*
Meghalt egy Adèle Collin nevű némber, aki abból élt, hogy Musset-t ismerte. Hallottam ezt a nőt mesélni, és soha jobban nem éreztem, mint akkor, hogy a legfifikusabb hazudozás se – tökéletes. A hazug beszédben egy ellen-zene van, csak fül kell hozzá. A legszebb és legfiatalabb női hangok se tudják a hazugságot elsikkasztani. És Adele Collin nagyon öreg is volt, és nagyon későn jutott eszébe, hogy ő Musset-hez milyen közel állott. A könyvek állástalan, facér újságírókkal Musset-ről íratott, csacsi hamisságok. Adele Collin kis pesztra volt a Musset-családban. Legfeljebb annyira emlékezhetett Musset-ből nemde, amennyire képes volt. A cselédszobában hallhatta, hogy az Alfréd úr megint részegen jött haza tegnap. De végül ő maga is elhitte már, hogy ő Musset-nek bizalmas őrangyala volt. S most is előttem van a vén, zavaros nő, aki még sírni is tudott olyan dolgokon, amikből egy szó se volt igaz, de amikből ő váratlanul, érdemetlenül híres, gondtalan, kényelmes öregkort élt. A nagy emberek nagysága ilyenkor szédítő, ilyen hatásokban. Musset szoborhoz tudta juttatni George Sand-t, akihez volt egy kis köze, s vajas kenyérhez Adèle Collint, akihez pláne semmi köze se volt.
A Hét 1907. november 24.
Barla
