41. MAGYAR ESETEK ÉS A KÜLFÖLD
41. MAGYAR ESETEK ÉS A KÜLFÖLD
I.
A végtelen Björnson-affér
A végtelen Björnson-affér
A Björnson-affér mindenképpen szamár és bosszantó eset, de főképpen azért, mert végtelen. Röviden meg kell állapítanunk egy régi ígéretünk értelmében valamit. Az öreg Björnson, mostanában és különösebben, sok nemzeti és nemzetiségi kérdésben exponálta magát. Támadta Poroszországot, mert gyalázatos erőszakot követ el a lengyeleken. Támadta a lengyeleket, akik elnyomottságuk mellett is rettenetesen el tudják nyomni a ruténeket. Nagy embere Björnson az örményeknek, akiknek érdekében sok cikket írt. Az amerikai japánüldözés idején a japánok mellé állott. Katalánia spanyol vidék, a katalán mozgalom furcsa és problematikus. De Björnson a hivatalos Spanyolországgal szemben Katalánia mellé állott. Ez csak egy-két kiragadott példája Björnson szereplésének. S egy dolog bizonyos, hogy Björnson, magyarul „vén hülye”, jóhiszemű ember. Nem volna érdemes egy ilyen jóhiszemű embert meghódítani a magyar ügynek? Persze, a mai feudális uralomnak érdeke, hogy Björnson ne legyen baráti ismerője a magyar dolgoknak. Mert akkor volna csak igazán hadd-el-hadd azoknak, akik a rosszul informált Björnson révén nagy örömükre nemzeti mártírok lehetnek.
II.
Magyarország és Franciaország
Magyarország és Franciaország
Apponyiék kiválasztják a legutolsó franciákat, s ők, mint legelső magyarok, irodalmi fölolvasásokat élveznek e senkiktől. Így azután nem csodálatos, hogy a francia valakik Szófiába szívesebben mennek el, mint Budapestre. Nekünk ez úri kedvtelésből igazán csak egy dolog fáj. Tudjuk, személyes tapasztalataink vannak erről, a francia irodalom tele van kedves, komoly érdeklődéssel Magyarország iránt. Ezt az érdeklődést bele fogják fullasztani a nevetségességbe Apponyiék előkelő félműveltjei. Sacrebleu, hagyján, hogy ezek a népek, ezek az úgynevezett előkelő magyar társaságbeliek nem ismerték soha és nem ismerik a magyar irodalmat s a magyar írókat. De hogy a francia írókat is, akiknek kultuszával szeretnék megkülönböztetni magukat, csak annyira ismerik és tudják kiválogatni, ez disznóság.
III.
Tolsztoj és Makoviczky
Tolsztoj és Makoviczky
Ráfogták Makoviczky Dusánra, aki magyar-tót ember s a Tolsztoj házi-orvosa, hogy ő volt az, aki Tolsztojt ellenünk hangolta. Érdekes dolog ám az, hogy ennek a Makoviczkynak miért kellett az ő Tolsztoj-imádatán kívül kivándorolnia. Mert életével kezdte dokumentálni, hogy ő Tolsztoj szerint való anarchista őskeresztyén. Nálunk az rettenetes bűn, ha valaki új lelki, kulturális és intellektuális dogmákhoz mer elszegődni. Olyan dogmákhoz, melyek még patentet nem nyertek nálunk. Gróf Batthyány Ervin csak azért lehet anarchista s kényszerzubbony nélkül, mert gróf. De ha már tudós, mint Schmitt Jenő, akkor pusztulnia kell. Makoviczky Dusán fölháborodva tiltakozik most az ellen, mintha ő a magyarságot s Magyarországot bárki előtt befeketítette volna. Nem tette, mi is hisszük, hála istennek, hogy nem tette. De reméljük azt se beszélte el senkinek, hogy nálunk mi a sorsa minden új hitvallónak. Mert evvel többet ártott volna nekünk a külföld előtt, mint a vén Tolsztoj felbőszítésével.
Budapesti Napló 1907. november 27.
A. E.
