49. VADÁSZAT PUSZTASZER KÖRÜL
49. VADÁSZAT PUSZTASZER KÖRÜL
Pusztaszeren és Pusztaszer körül, a Pallaviciniek hatalmas országában, nagyszerű vadászat készül. Dicséretére válik a magyar sajtónak, hogy e félig még csak jövő eseményről pontosan értesíti olvasóit. Tehát eljönnek Szerre vadászni Goluchovszki gróf, Ratibor, Schwarzenberg, Ottingen hercegek. Rajtuk kívül ott lesznek Traun, Anthan s a jó isten tudná megmondani, micsoda és milyen előkelő grófok és más rangú urak. Ezek az urak részben már meg is érkeztek Pusztaszerre, s kedvükért a gyorsvonat már Kisteleken megállott. Ropog, dörög a fegyver, hull az ápolt, fölnevelt, illedelmes vad ezerszámra. Milyen áldott, jó ország ez a Magyarország, s milyen nagy, előkelő urak járnak el ide vadászni.
Némely demokrata csirkefogóknak, akik pedig a hivatalos történelmet nem tisztelik vakon, Árpád és társai jutnak eszükbe.
Vajon Pusztaszeren csakugyan ezért történt volna a híres kötés, mely akkor is hiteles, ha nem történt volna meg? Ez az ország azért kívánt és akart itt megalakulni, hogy Pallaviciniék vadölő áldomáson vendégelhessék az idegen és hazai rablólovagok unokáit?
Egy kis birodalom a Pallavicini-domínium, s hasonló még van egy pár. A Kóburgok, Pallaviciniek, Wenckheimok, Schönbornok – nem akarunk több nevet fölsorolni – országaiból, ha ezeket Magyarországhoz kapcsolnák, egészen szép Magyarország születne. Mert ezek az országok nem tartoznak Magyarországhoz, még csak nem is társországok. Különben és egyébként szép, erős magyar faluk derülnének, élnének és szorgoskodnának ott, ahol mértföldeken át főúri tanyákat lát csak az ember. Különben és egyébként nem matinéval és Szózatot éneklő dalárdákkal kellene visszavárnunk azokat a magyarokat, akiknek Amerikában sincs hazájuk. Különben és egyébként nem vándorolnának ki a magyarok akkor is olyan számmal, amikor hallják, hogy a már Amerikában élő magyarok kétségbeesetten jönnek vissza.
Pusztaszeren és Pusztaszer körül víg az élet, s víg mindenütt a nagyúri földeken. Azt kell hinnünk, hogy azt a népet, amely Árpáddal jött ide, teljesen elmosta az idő vérfolyama. S azt kell hinnünk, hogy az a nép, amely ma él, nem is érdemli meg, hogy itt élhessen. Mert másképpen nem lehetnének Magyarországon külön országok, boldog egyeduralmak. Másképpen nem tűrné el a magyar nép, hogy Magyarország kegyetlen nagyurak vadászterülete legyen. Másképpen nem ritterek vadásznának most Pusztaszeren, de végre megcsinálná ott a nép az új szert. Az új kötést, mely után csak egy vadászat jönne még: azokra a latifundiumos urakra, akik miatt meg nem születhet egy becsületesebb, jobb Magyarország.
Budapesti Napló 1907. december 7.
Ód.
